azért az mégis csak furcsa, amikor rám köszön facebookon L.B, általános iskolai osztály- és padtársam damaszkuszból, akivel legutoljára 8 évvel ezelőtt beszélgettem párizsban, amikor beültünk a marais-ba meginni egy kávét, miután leszólított az utcán, hogy ugye én vagy-e az én, mert nem változtam semmit 10 éves korom óta, amikor legutoljára látott.

akkor elvitt a kommunista sejtjének a gyűlésére, most meghívott magához látogatóba.

és a legszebb az egészben, hogy ez a lány nem zakkant, hanem tökéletesen illeszkedik az életem sajátos logikájába.