első nap

na drágáim, megérkeztem második otthonomba (haha). érdekes hatással van rám ez a hely, valahogy kikapcsolja belőlem a nagyívű agyfelbaszás funkciót, és átállok túlélő üzemmódra, amikor teljesen beszűkülve nem gondolkodom előre, ami meglepően jó hatással van a vérnyomásomra egyébként.

persze az is igaz, hogy alkalmazkodnom is kell ehhez az egészhez, az alkalmazkodás pedig dühöngéssel is jár, szóval azért tegnap, amikor öt óráig tartott, míg átvergődtem a reptérről a rohadt faluba (ez max 2 óra kéne hogy legyen), akkor nem volt annyira rózsás a kedvem, főleg amikor a hűtetlen jegypénztár előtt ácsorogtam 40 percet, körülöttem fél háztartásukat vödörben szállító harákoló kínaiak álltak, én pedig mintegy 22 órája voltam már úton. aztán valahogy csak elfogytak előlem az emberek, ahogy az összes létező határátkelőnél (amiből összesen négyen jöttem át röpke 24 óra alatt), és _mindenhol_ kifogtam a bamba, lassú, buta arcú határőrt, aki életében nem látott még magyar útlevelet vagy szír vízumot (bár ezért talán nem lehet hibáztatni) és szükségesnek érezte az útlevelem kétszeri átnyálazását és arcberendezésem részletes tanulmányozását hosszú, vizenyős percekig.

de este 11-kor csak beestem a szokásos szobámba, ahonnan kiköltözött a lakótársam, ami felettébb jó hír, mert így egyedül lehetek, persze csak addig, míg nem raknak be mellém valakit, de remélem, hogy megúszom egy ideig. reggel kicsit ment a szerencsétlenkedés, mert túl korán (!!) kezdtem el keresni az embereket, szóval egy óráig lógattam a lábamat, de aztán szépen lassan lett belépőkártyám, wifim, mobilinternetem és irodatársam. utóbbinak annyira nem örültem, de aztán kiderült, hogy valójában azért vagyok itt, hogy beépüljek a production team-be, és mivel pont az egyik vezetője a padtársam, ez mégis csak egy jó stratégiai döntésnek bizonyul.

szakmailag ez a beépülés izgalmasnak ígérkezik, többek között azért, mert már legalább fél éve presszionáljuk őket Európából, hogy hadd kövesse valamelyikünk a dolgokat az elejétől kezdve, de eddig mindig nagyon védték magukat, gondolom a büszkeség ennek (is) az oka. most viszont úgy álltak elő ezzel az egésszel, mintha az ő ötletük lenne, és nagyon oda vannak tőle. mostanra eljutottam arra a szintre, hogy pont leszarom az ilyen részleteket. nagyon remélem, hogy sikerül olyannyira fantasztikusan beépülnöm, hogy most legalább 2 hónapig nem kell ide jönni, mert ez a gyors egymás utánban kirohanás kissé leamortizál azért.

ezek után jött a míting, amire szerencsére nem izgultam rá, és jól is tettem, mert konkrétan szóhoz se jutottam. kezet ráztunk, leültünk, a főnök rendelt nekem kávét, rám mutatott, aszondta, hogy “here is xy…”, én mosolyogtam, és innentől kezdve meg se szólaltam két óráig, ami alatt a főnök elmondta ki vagyok, mit tudok, miért vagyok stratégiailag fontos, majd a téma teljesen másra terelődött, én pedig ott ültem, és szürcsöltem a kávémat, és veszettül koncentráltam, hogy ne aludjak el.

mindenesetre találkoztunk újfent a múltkori pornóarcú aszisztenssel, akiről kiderült, hogy tulajdonképpen valami nagy HR guru. mély nyomokat hagyhattam benne, mert kínai létére látványosan szívélyesen üdvözölt, egészen meghatódtam.

szóval a napi rutinra koncentrálok, nem aggódom előre semmin, és próbálok minden üres percet a szarságos leányregénynek szentelni, bár bevallom, még alig van este 9 itt, de már most majd elalszom, szóval a mai adag lehet, hogy ugrott, szerencsére ezzel is számoltam.

kajafronton még jól állok, ebédre és vacsorára is étteremben voltunk, és azt is megtudtam, hogy a reggeli f9-kor van, szóval talán kevésbé fogok éhenhalni, mint legutóbb. cserébe most _tényleg_ szeretnék eljutni futni, de egyrészt túl kell esnem a jetlagen, másrészt jó lenne, ha nem szakadna folyamatosan a 40 fokos eső, harmadrészt meg kell tudnom, hogy biztonságos-e nekem itt futkároznom a faluban estefele, vagy tegyek inkább köröket az épület körül.

6 thoughts on “első nap

  1. Vagy tegyél köröket az épületen belül… csak hozzászoknak idővel, hogy magyarok furák 🙂
    Örülök, hogy odaértél és még szembe tudsz nézni a lányregénnyel is.

  2. [fűzfavirág](#11496164): köszi a tippet, lehet, hogy az lesz, ott legalább van légkondi 🙂

    [hosszu](#11496222): na látod, ebben is van valami… bár ennek a lányregénynek az Atyaúristen se tenne már semmi jót, de ezen ne múljon.

  3. Hoi!
    Ha felszínes tanulmányaim helyesek, akkor amíg munkaügyben tárgyalnak veled pont leszarják, hogy nő vagy – sőt, azon a tájékon talán azt is, hogy nem-kínai.

    De mivel dohányzol és képes vagy szemét módon az emberek szemébe nézni, ezért úgyis feslett nőnek titulálnak melón kívül. Plusz ugye, nem is vagy kínai, tehát már alapból veszett ügy… :o)

  4. [Draquar](#11501489): tudom, nehéz elhinni, de itt nem dohányzom és mindenkire mosolygok 🙂 de a múltkor lebuktam, hogy iszom sört, bár ezzel azt hiszem csak plusz pontokat nyertem a fiatal kollégák szemében.

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s