vonat

most olvasom az index cikkét a hétvégi MÁV mizériáról, és gondoltam elmondom nektek, milyen itt a vonat, ha már pont két napja ültem rajta.

szóval én most a fast trainnel jöttem Shenzhenből Dongguanba, ami egyébként 280 kilométer. ezt a távot 30, azaz harminc perc alatt tettem meg egy légkondicionált, modern vonaton, ami kínaiul és angolul is kiírja, hogy épp hol tartunk, hánykor érünk a következő állomásra és mennyivel megy a vonat.

a jegy 45 yuenbe, vagyis 1350 forintba kerül, az első osztály 50 yuen lenne, vagyis 1500 forint. a jegy vásárlásakor személyit kell felmutatni, az én esetemben a vízumom számát írták be a rendszerbe a jegyem mellé. viszonyítás képen, a legegyszerűbb gyári munkás havi bére nettó 900 yuen, vagyis 27 000 forint.

az állomáson csipogó dektektorkapu és röntgen van a táskáknak, a váróterembe csak a jeggyel lehet belépni, amiben van egy mágnes, így elég hozzáérinteni a beléptető kapuhoz, máris kinyílik. az állomásról kijutni ugyanígy lehet.

vizet automatikusan osztogatnak mindenkinek, vissza is lehet menni venni többet, nem kérnek jegyet, semmit. a vonat és a váróterem légkondicionált és rendszeresen (értsd fél óránként) takarított wc-vel van ellátva (igen, budipapír is van).

a vonatokat a számuk alapján lehet beazonosítani, ha esetleg egy peron két oldaláról egyszerre indulna két vonat, méterenként áll egy hostess, kezében egy táblával a vonat számával, és mosolyogva mutatja a vonatot, hogy nehogy rosszra szállj. ennél a modern vonatnál minden ajtó fölött ki van írva a vonat száma, de rozogább szerelvények esetén az ajtóban áll négy (!!) hostess, akik ellenőrzik a jegyedet, amit egyébként komolyan vesznek, mert nem hagynak felszállni más kocsinál, mint a sajátodnál, ami egyébként bölcs döntés a kínai tömegeket figyelembe véve.

csak ennyit akartam mondani.

(szkeptikusoknak mondanám, hogy utaztam másféle vonattal is, az nem volt ugyan ilyen gyors, de víz akkor is járt, detektor, mágneses jegy, beléptetőrendszer és tisztaság akkor is volt.

7 thoughts on “vonat

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s