fú, most, hogy a gyárban is akad már munkám (tegnap este f10-kor volt egy világmegváltó mítingem, ami hirtelen új felelősségekkel és feladatokkal ruházott fel, ami pl. azért is jó, mert a főnök mostantól nem fogja úgy érezni, hogy a semmire fizet, és remélhetőleg nem fog fél percenként kirángatni Kínába), kezd kicsit megviselni ez a dupla műszak.
napközben tolom a kínai melót, mindenféle dolgokat szerkesztgetek, magyarázok, gondolkodom, közben próbálok haladni a leányregénnyel, mindezt olyan este 7, f8-ig. ezután visszavonulok a szobámba, ahol egy 20 perces futással megszakítva még hajnali 1-ig fordítom ezt a béna leányregényt.
szóval mostanra tökhülyének érzem magam, teljesen zokni az agyam, azon kapom magam, hogy már egyáltalán nem is követem, hogy mit beszélnek hozzám, a szavak meg nem jutnak eszembe, amikor fordítani próbálok.
bármennyire is szeretem a sokszínűséget, és unatkoznék is, ha nem csinálhatnék sok mindent egyszerre, azért néha arra vágyom, hogy legyen egy darab jól fizető állásom, ne pedig három-négy különböző helyről kelljen összeollózni a havi bevételt.
és tudom, az én kurvaanyámat, mert bezzeg más fele ennyi pénzből nevel négy gyereket egyedül, meg egyébként is, Afrikában éheznek az emberek.
Emlékeztetsz valakire. Éjjel fűtő, nappal pincér, insalada fritte a la Escorreál! 🙂
[csipkepitty](#11512885): mindig is tudtam, hogy könyvbeillő életem van 🙂