nemértem

az előző kisbetűs részről szeretnék írni hosszabban.

elég sok kommentet olvasok mostanában mindenféle tematikájú cikkekhez, és általánosan elterjedt az, hogy ha valaki panaszkodik, hogy teszem azt iksz pénzt keres iksz munkával, amit méltánytalanul kevésnek tart, akkor a kommentelők egy része nemes egyszerűséggel lebassza, hogy ne rinyáljon, mert iksz még mindig jobb, mint amit ők keresnek. ilyenkor szoktak jönni a zseniális “az én anyám 20 órát dolgozik naponta és 30 000 forintot keres, ebből tart el 6 embert, szóval te csak kussoljál” típusú építő hozzászólások.

én tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon rengeteg ember hihetetlen kevés pénzből próbál megélni és borzasztó körülmények között kénytelen nevelni a gyerekeit. azt is bármikor elismerem, hogy belvárosi lányként bizonyára fogalmam sincs, hogy vidéken, vagy akár a nyolc kerben milyen problémákkal küzdenek az emberek nap, mint nap. és tudom, tapintatlanság arról papolni, hogy hova megy az ember lánya nyaralni, amikor a másiknak alig futja kenyérre. rendben.

de valamit tisztázzunk. annak, akinek kevés van, attól nem én vettem el. nem a másnak jogosan járó pénzből próbálom építgetni az életemet, hanem abból, amit a munkámért kapok. attól, hogy nekem is szar, neki nem lesz jobb.

miért nem tudják ezt megérteni az emberek?

 

26 thoughts on “nemértem

  1. /szarkazmus on

    Mert hazudol, mert az a pénz mind neki járna, ezért ha már megkerested, ne menjél el nyaralni, hanem dolgozzál tovább és adjál (adjad)neki.

    /szarkazmus off

  2. postmodernystka: Én még sosem hallottam (és nem is mondtam) azt az érvet, hogy akinek van, az mástól/tőlem vette volna el, pedig azok közé tartozom, akik eléggé fel tudják magukat idegesíteni az olyasféle műnyavalygásokon, hogy “jaj, idén csak három hétre megyünk nyaralni Tenerifára, mert nincs pénzünk” :o) Nyilván mindenki munkája értékes, ez nem erről szól, hanem inkább arról, hogy a szociális empátiának egy bizonyos szinjét azért nem árt megtartani, különben nagyon könnyen a “nincs kenyere? Egyen kalácsot!”-attitűdhöz jut el az ember, ami, amellett, hogy a történelem folyamán jó sok kárt okozott, még eléggé ellenszenves is. Szerintem nem árt az egy embernek sem, ha tisztában van az arányokkal és azzal, ő hol helyezkedik el a térképen.

    Vaszilisza: és olyat sem hallottam még, hogy “hazudol, az a pénz neki (nekem) járna”, amiért más megdolgozik. Nem az érdekli azt, akinek nincs pénze, hogy miért jó annak, akinek van, hanem az, hogy neki miért rossz. Nem azon háborodik föl a ápolónő, amiért az ügyvéd sokat keres, hanem azért, mert ő az elvégzett munkájához képest keveset. Szóval szerintem ezt kicsit sarkítjátok.

  3. [passaggia](#11513559): én elég gyakran hallok olyan megjegyzéseket, hogy “na ja, ő gazdag, mert ügyvéd, de hát az ügyvédek mind bűnözők, ellopják mások pénzét, stb”, ugyanez érvényes vállalkozókkal, politikusokkal, rendőrfőnökökkel, szórakozóhely-tulajdonosokkal,ingatlanközvetítőkkel, népszerű írókkal(lásd: a Harry Potter is egy rakat plágium). persze ez egy kis rétegre érvényes, de annál gyakrabban hangzik el és azért árulkodó lehet az emberek gondolkodásáról.
    én abszolút a szociális empátia híve vagyok, ami egy blogon nem biztos, hogy könnyen átjön, mivel nem tudom, kik olvasnak (csak egy részét), így nem tudom, kivel kell empatikusnak lennem (ami mellesleg konstans öncenzúrához vezet, mert sose akarok olyat írni, amivel megbántanám akár az ismeretlen olvasókat is , de ez egy másik, pszichológiai jellegű téma már), de ettől még tény, hogy az ilyen megjegyzések mögött én irigységet vélek felfedezni, ami szerintem el bír fajulni oda, hogy egy idő után te vagy a felelős más rossz helyzete miatt. példa erre egy ismerős, akinek mindig minden fogyasztását kifizetteti a többiekkel, mert neki ez “jár”, mert szerinte ő rosszabb anyagi helyzetben van, mint mi. hogy ezt mit alapján ítéli meg, nem igazán tudjuk, de bárkivel van, mindig saját magát ítéli meg mint leghátrányosabb helyzetűt. nem kér kölcsön, nem kér meg minket,hogy segítsünk, nem vázolja a helyzetet, nem mond semmit, egyszerűen telepakolja más bevásárlókocsiját a közös kirándulás előtt és fapofával nézi, ahogy azt más kifizeti, miközben azt hangoztatja, hogy a gazdagoknak szét kell osztaniuk a vagyonukat a szegények között, mert ők vitték csődbe a világot, a bankárok és a bankok a drága hiteleikkel, és akkor így igazságos, hogy most visszaadják nekik, amit elvettek tőlük.
    én azt gondolom, hogy alapvetően senki se választja, hogy a térképen hova születik, de némi mozgástere azért akad, és tudja döntéseivel befolyásolni, hogy kicsit jobban, vagy kicsit (sokkal) rosszabbul végzi, mint kezdte. egy ilyen mozgás lehet például egy hitelfeltételeinek részletes átolvasása és átgondolása.

    és bocsánat, hogy a Vasziliszának írt kommentre is válaszolok, de olyat igenis mondanak, hogy nem neked jár ez a pénz, hanem nekem, egyszerűen nem fizetik ki a munkádat. én dolgoztam, de nekik járt a pénz. hogy meg is ideologizálták-e valamivel, azt nem tudom, de az tuti, hogy valami hasonlót gondolhattak.
    és igenis érdekli azt, akinek nincs, hogy másnak miért olyan jó, hány ilyen kedves megjegyzés van, hogy “a rendszerváltás alatt jól tudott helyezkedni”, “tudta kinek kell a seggét nyalni”, stb.
    a te ápolónőd pedig az, aki az én bejegyzésem elején leírja egy fórumra szépen, hogy becsületesen dolgozik, de méltánytalannak tartja az iksz fizetését. simán lesz ötven troll, aki teljes mellbedobással be fogja írni, hogy kussoljon, mert neki szarabb. és akkor körbeértünk.

  4. [postmodernystka](#11513653): Na, akkor most velem is legyél kicsit empatikus, és ne emlegess hitelfeltételeket 240-es frankárfolyamnál, mert csak azért nem ütött még meg a guta, mert nem érek rá. Ez sem olyan egyszerű történet különben, hogy “a sok hülye, nem fért a bőrébe, meg el se olvasta, mit ír alá, miért, mire számított?”. De erről inkább majd egy sör mellett beszélgessünk, ha hazajöttél. (De érdekesebb dolgokról is beszélgethetünk.)

  5. [hosszu](#11513961): nem rád gondoltam és nem nézlek hülyének. empátia ON. 🙂
    és tudom, hogy a válság sok mindenkinek betett, amiről nem tehet senki, de van olyan hitel, ami már akkor se kéne, hogy jó ötletnek tűnjön, amikor felveszed. vagy olyan hitelek.

  6. postmodernystka: hát szerintem az a bizonyos bevásárlókocsis ismerősöd egyszerűen tahó, és akkoris az maradna, ha lenne pénze. Normális embernek ilyen visekedés eszébe sem jut, anyagi helyzetétől függetlenül. Elképzelhető amúgy, hogy időnként van mögöttük irígység is, nyilván, de mondjuk elég bosszantó is nézni, amikor valaki a családja, ismeretségei köre, stb miatt kap meg egy munkát, amit más mondjuk nála sokkal jobban tudna csinálni. Ez szerintem nem egészen irígység-kategória. És nagyon csüggesztő ám a semiért gürizni, örülj, hogy sosem kellett megtapasztalnod. Amúgy meg nyilván sok rossz példát láttál már, nem vitatom, és az említett esetekben tök igazad is van, csak azt mondom, hogy túl sok ember űzi nagy lendülettel az olyasféle műnyavalygást, amin azért elég könnyű felkapni a vizet (“jajjistenem, a három lakásom közül csak kettőt tudtam kiadni, így idén csak Horvátországban nyaralunk, de rossz nekünk, sajnálj”).
    A hiteltémához nem tudok érdemben hozzászólni, ugyanis még hitelképes sem vagyok :o) És a feltételezéseitekkel ellentétben eszembe sem jut irígykedni azokra, akik hitelképesek, sem elvenni tőlük a pénzüket :o)
    Viszont remek példa erre “vitára” az a nagyon jó körülmények között élő, amúgy intelligens és kedves barátnőm, aki egyszer kifejtette, mekkora nagy baromság pl mosógépet részletre venni, mert úgy sokkal drágább. Fel sem merült benne, hogy vannak (jó sokan, sajnos), akik nem tudnak zsebből százezeriksz forintot hopsz kiadni egyszerre, viszont addig is kéne mosniuk valahogyan, amíg (jó esetben) hónapok alatt összespórolnák. És hiába magyaráztam ezt neki, nem volt képes felfogni, csak hajtogatta, hogy de vegye meg inkább egyben, mert úgy olcsóbb. Azért az ilyen viselkedés elég irritáló tud lenni, ezt azért be kell ismerned.

  7. sziasztok 🙂

    Passaggia, részint kifejezett sarkítás volt, amit jeleztem is, részint meg épp most vagyok benne egy olyanban, hogy egy kedves imerősöm szinte teljes adminisztrációját és idegennyelvű levelezését intézem, mert olyan jó fej vagyok és amúgy meg van fizetésem, hát nem?

    Teljesen igazad van, az arányokkal van a baj. De azzal is, hogy az ember általában olyan állat, hogy sosem elég neki, ami van, még akkor sem, ha a megélhetéshez elég, mert neki több kell, mint a másiknak, különben önmagát érzi kevesebbnek _emberi_ _voltában_.

    (OFF Később azt írod: És nagyon csüggesztő ám a semiért gürizni, örülj, hogy sosem kellett megtapasztalnod. Postmodernystkának írtad ugyan, de kicsit találva érzem én is magam, úgyhogy hadd jelentkezzek, hogy volt jópár olyan évem, amikor azért jártam szalag mellé, hogy a napi egyszeri étkezés meglegyen. És ugyan a szobatársaim jó fejek voltak, és ugyan most annyira jól megy a szekerem, hogy még a frankhitelemet is tudom fizetni – egyelőre, de azért kábé átérzem, amiről írni szoktál. Elnézést és zárom az offot.)

  8. Passaggia:én vagyok az, aki kézzel mosott fél évig, ráadásul ősztől tavaszig 2 kisgyerekre és egy naponta gépet javító férjre, mert nem volt meg a pénze a mosógépre. Csak nézőpont,hogy kinek mi éri meg. A munkát jobban bírtam, mint a bizonytalanságot.

  9. perenne, Vaszilisza: úgy tűnik, megint nem értitek, amit mondok, ez a sorsom, látom :o)

    perenne: Nem a mosógép a gond. És tudom, hogy van olyan, aki még részletre sem tud venni (én, pl). A gond az, ha valaki nem fogja föl, hogy van ilyen ember (az említett barátnő, pl). Nem egészen értem, hogyan lehetett ezt a példát félreérteni. Nem vádoltam senkit azzal, hogy nem tudja, milyen kézzel mosni, sőt, épphogy én is azt mondtam, hogy igen, van, aki nem tud mosógépet venni, meg van olyan is, aki csak részletre, szóval a helyreutasításodat nagyon nem érzem jogosnak, ne haragudj, ráadásul nem is értem, honnan jön, amikor egyről beszélünk (már ami a mosógép-témát illeti :o)).

    Vaszilisza: amennyiben ez így van, akkor meg tényleg nem értem, miért vetted magadra a mondatot.
    Tudom, milyen az, amikor az ember jófejségből ingyen segít, de azt sem értem, hogy jön ez ide. Ez a te döntésed, nem más hibája. Szerintem elbeszélünk egymás mellett :o)

  10. Én érzek némi problémát Vaszilisza önkéntessége körül, de lehet, hogy rosszul. A mosógép témával pedig pont téged igazoltalak vissza.:-) Természetesen erre is igaz, hogy amit a másik nem annak érez/ él meg, aminek te szántad, akkor az számára úgy van, kár magyarázkodni. Nem is teszem, inkább elnézést kérek, ha megbántottam az érzékenységed.

  11. perenne: nem bántottál meg, csak számomra nem volt egyértelmű, hogy ezt most mire is hozod fel.

    Simán lehet ez az önkéntesség problémás szerintem is, de, mint írtam, ez Vaszilisza döntése volt. Dönthetett volna úgy is, hogy nem vállalja el. Amúgy én is ugyanez a típus vagyok, hogy önként segítek ingyen minden szembejövőnek, aztán meg morgok miatta meg úgy érzem, kihasználnak, szóval saját tapasztalatból tudom, hogy ezzel magának árt a legjobban az ember. Én pont ezért próbálok mostanában tudatosan dönteni és ahhoz tartani magam ilyen esetekben. Ha segítek, akkor segítek, és nincs utána morgás meg gúnyolódás meg magam és mások hibáztatása, mert leállítom magam azzal, hogy én döntöttem így, nem volt kötelező. Ha meg úgy érzem, nem vagyok képes erre, nemet mondok, és ebben az esetben sincs morgás, stb. Nekem ez beválik, persze mindenki más, nyilván másnak más megoldásra van szüksége, vagy éppenhogy semmilyenre.

  12. [passaggia](#11514502): azt hiszem, nem azzal van a baj, hogy a Horvátországban nyaraló problémának éli meg, hogy nem tudta kiadni a harmadik lakását, mert az ő életében, annak logikája szerint ez tényleg probléma, hisz nem így tervezte eredetileg a dolgokat. a baj ott kezdődik, amikor ezt tapintatlanul és átgondolatlanul olyanokkal osztja meg, akiknek ennél sokkal alapvetőbb anyagi problémáik vannak. szóval azt hiszem, ez főleg egy kommunikációs probléma. de azt már sajnos régóta sejthettük, hogy sokan nem tudnak rendesen kommunikálni, illetve hiányzik belőlük az empátia, mint például a mosógépes ismerősödből, akivel nem az a baj, hogy eredetileg mit gondol, hanem, hogy nem tudja felfogni, hogy mások másképp is élnek, más körülmények között. de ha jól értem, te is ezt mondod 🙂

    egyébként azt hiszem, sokszor a nyavalygással van tulajdonképpen a baj, sokan azt tekintik társalgásnak, hogy felváltva sopánkodnak, és megpróbálnak rálicitálni a másikra, hogy kinek szarabb, és ezért ki érdemel több figyelmet.

    a bevásárlókocsis ismerősömmel kapcsolatosan tényleg lehet, hogy igazad van, és akkor is tahó lenne, ha lenne pénze. őszintén szólva ez az ismerős meglehetősen kiborít, és még nem tudtam magamban hova tenni ezt az egészet, talán innen is jött a poszt.

    és hadd jegyezzem meg, hogy nagyon örülök, hogy ekkora élet tört itt ki a blogon, el sem tudjátok képzelni, milyen üdítő látni, hogy ilyen sok ember van, akinek van önálló véleménye. tudjátok, ahol most vagyok, ez nem igazán jellemző…:)

  13. @passaggia @postmodernystka @perenne

    Az önkéntességen nem önkéntesnek indult, csak az emberke az a típus, aki egyre többet oszt ki “Úgyis belefér az idődbe” felkiáltással. Nekem meg nincs pofám árat szabni egy négysoros angol levélnek. De ez tényleg nem tartozik a főtémához.

    Passaggia, könnyen lehet, hogy tényleg félreértjük egymást, valójában azt akartam elmondani, amit előttem Postmodernystka, csak beragadt az agyam. Kinek-kinek a maga baja a baj, és akinek sosem voltak nagy problémái, annak a kicsik tűnnek akkorának, mint másnak az igazán nagyok, mert egyszerűen nincs mihez viszonyítson. És a tetejébe tényleg megy a nyavalygáslicit minden nap.

    És még az jutott eszembe, hogy amikor a motorblokkokba raktam a rugókat éjszakánként, akkor arra gondoltam, hogy majd ha nagy leszek, és lesz igazi munkám, életem meg keresetem, akkor minden más baj megoldódik meg eltörpül majd, hát ezúton üzenem annak, aki még így hiszi, hogy szó sincs erről, ha nőnek a lehetőségeid, vele nőnek a kihívásaid is. (Amik egyébként sokszor anélkül is csak úgy nőnek.)

  14. [Vaszilisza](#11514793): “ha nőnek a lehetőségeid, vele nőnek a kihívásaid is” : ez mennyire igaz. azt hiszem, sokan ezt nem képesek felfogni, és csak mások lehetőségeit látják, nem a kihívásokat. meg persze a kemény munkát sem mindig érzékelik, ami elvezetett a megnőtt lehetőségekhez. de azt hiszem, kezdem ismételni önmagamat.

  15. Vaszilisza: persze, értem én, hogy mindenkinek a maga baja fáj, és jogosan fáj, nem ezt vonom kétségbe. Csak pont erre mondtam az első posztomban, hogy nem árt, ha az ember tisztában van az arányokkal. Nekem legalábbis segít, ha arra gondolok, hogy vannak nálam is rosszabb helyzetben lévők, lecsökken a nyavalygási kedvem, illetve elszégyellem magam. És nem állok le egy hajléktalannak arról nyavalyogni, hogy nincs saját lakásom és albérletben kell laknom. Lehet, hogy ha sok (több) pénzem lesz, az ilyesfajta szociális empátia kihal belőlem, és komoly problémának fogom megélni, hogy letört a műkörmöm, és ehhez nyilván jogom is lesz, mert a leendő életemben nyilván ez lesz a nagy probléma; ezt nem tudhatom, még sosem éltem anyagi biztonságban. A szüleim se, én ebbe születtem bele, soha nem volt pénzem/zünk. Viszont mindemellett úgy is nőttem föl, hogy apukám minden évben adományoz az Inkubátor Alapítványnak, ha ötezer forintot, akkor annyit, de ad, mert másnak még nálunk is szarabb. Erre gondolok, amikor azt mondom, viszonyítsunk már azért. Nem árt az senkinek, sőt. És akinek sosem volt nagy baja, annak is lenne mihez viszonyítani szerintem, elég sok éhező/szenvedő ember van a világon sajnos, akiknek a baja mellett eltörpül az, hogy letört a körmöm. És a milliomosgyerek-táborban, ahol régebben dolgoztam, láttam, mi az eredménye, ha egy gyereknek sosem mondják azt, hogy “bezzeg Afrikában éheznek” (én is útálom ezt a mondatot, nem erről van szó). Nagy divat manapság az individualitás meg a szubjektivitás dícsérete, de szerintem igenis meg kéne tartani valamennyi objektív rálátást is a dolgokra. De ha már erre nem is képes valaki, a tapintat valóban sokat segítene, ebben postmodernystkának tökéletesen igaza van. Na mindegy, több mondanivalóm már tényleg nincs erről :o)

  16. [passaggia](#11515007): ez már csak közepesen vág témába, de ha már említetted a szégyent, bennem valamiért az alakult ki, hogy azért szégyellem magam, mert van pénzem (persze nem halomban a bankban, sőt hó végén a pénztárcámban sem, de azért több, mint sokaknak). és tudom, hogy az én agyam elég érdekesen működik, de azt hiszem, hogy ez azért mégis csak valami külső inger hatására alakult ki bennem (lásd irigység). csak ennyit akartam mondani.

  17. postmodernystka: ezt valamilyen szinten meg tudom érteni, vagy legalábbis azt hiszem. Én az iq-mmal voltam így gyerekkoromban, mindent megtettem, hogy butának nézzek ki, direkt hibás válaszokat adtam az iskolában meg úgy csináltam, mintha nem tudnám a mgoldást egy feladatra (például elsőben eljátszottam, hogy nem tudok szótagolva olvasni, máig emlékszem rá, nagyon nehéz volt rosszul szótagolni, vicces, micsoda görcseik vannak néha a gyerekeknek), mert szégyelltem magam amiatt, hogy más vagyok. Sokszor még most is szégyellem magam, amiért nem használom semmi közhasznúra (sőt, gyakorlatilag semmire, hm). És ma is eljátszom sokszor, hogy nem értek/tudok valamit, mert az úgy biztonságosabb, akkor mások jobban szeretnek vagy mit tudom én. Tényleg rossz dolog az ilyen inadekvát szégyenérzés.

  18. [postmodernystka](#11515313): Az irigység általában buta dolog, mert egy bizonyos szint fölött (Maslow-piramis ugye) a boldogság már nem anyagiak függvénye. Most pl örülök h nem vagyok annyira okos h titkolnom kelljen 😀

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s