megérkezés

na drágáim, meg vagyok érkezve. rituálisan elzarándokoltam a smoking room from hell-be (ami egyébként a dohai nemzetközi reptéren található, és nagyságrendileg egy füstkockáról van szó, amin van ajtó, hogy bele lehessen lépni. kicsit a Lost füstszörnyéhez hasonlítható, annyi különbséggel, hogy ott a legjobb a wifi lefedettség), majd az út nagyrészét átaludtam, mikre nem jó, ha az ember lázas pakolás helyett kellemes társaságban tölti a budapesti éjszakát-hajnalt, és 3 óra alvás után dobál be inkább mindent a bőröndbe (fognak még engem meglepetések érni, érzem).

Hong Kong csodás, mint mindig, most például az utcán ülök egy moló tövében, bámulom a kilátást, élvezem a 27 fokot és 98%-os páratartalmat, és erősen gondolkodom rajta, hogy iszom egy sört a mellettem lévő bódé sörcsapjából. egyébként Cz-t várom, aki valamikor mostantájt szállt le, szóval remélhetőleg egy óra múlva már itt is lesz.

tengernyi időmet végül egy kellemes mozizással töltöttem (azt hiszem, megérte ezt a várost annyiszor keresztül-kasul járni önmagamban, mert már nem jövök zavarba, amikor a metróból egy Prada bolton keresztül egy reptér méretű plázában kötök ki, azonnal tudom, merre kell venni az irányt a legközelebbi wifi/kávé/mozi/wagyu eléréséhez.

szóval megnéztem a The Lady-t, Luc Besson filmjét Ang Sang Su Kyi-ről, Michelle Yeoh főszereplésével. gondolom ezútóbbi miatt vetítik itt, mivel ő még mindig az egyik legünnepeltebb hong kongi színésznő. a film mindenesetre nagyon szép volt, talán egy kicsit túl sok benne a pátosz, de nem volt zavaró, hogy a film második felét végigbőgtem, ilyen is kell néha. az mindenesetre elég jó jel, hogy vidáman beültem egyedül moziba, pedig az ilyesmi általában lehangol.

és hogy a napi színes is meglegyen, a moziról annyit, hogy amikor becaplattam a bőröndömmel és jeleztem, hogy nem óhajtanék ezzel beülni a terembe, a jegypénztáros azonnal felajánlotta, hogy megőrzi nekem a poggyászomat a film idejére. ez még talán csak magyar szemmel meglepő, de az, hogy a moziban két buddhista szerzetes ült mellettem, akik vidáman végig popcornozták a filmet, majd utána iPhone-jukon cseverészve távoztak már azt hiszem itteni viszonylatban is meghökkentőbb.

 

2 thoughts on “megérkezés

  1. Amilyen annak a nőnek az élete, szerintem én is sírtam volna. Fogalmam sincs, milyen napszakban vagy, de remélem, hogy minden oké, töltekezz fel lelkileg Tyúkszarfalvára.

  2. [hosszu](#11984379): hát valóban nem túl vidám az élete, de egyébként nagyon példamutató meg inspiráló volt számomra.
    7 órával több van itt (majd ha átállítják az órát Európában, akkor már csak 6-al lesz több), szóval amikor írtál, már bőven aludtam 🙂

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s