augusztus elsejével lejárt a munkaviszonyom kínával. ezt egy kiadós fröccsözéssel ünnepeltem, de ami ennél sokkal fontosabb, egy hónapos döntésmentes időszakot hírdettem. hogy pontosan mit is jelent ez?

egyrészt bazira elfáradtam. a rendszeres olvasóim előtt nem titok, min mentem keresztül az elmúlt egy évben (helyesebben titok, de feltételezem, hogy az lejött, hogy csak a jéghegy csúcsát szoktam ide leírni, ha bensőséges fájdalmaimról van szó), de az némiképp elsikkadt a botrány által felvert porban, hogy a másfél évnyi kína mennyi erőt vett ki belőlem. sokszor írtam itt, hogy mennyire megviselt a sok utazgatás, a hetekig tartó magány, a különböző sokkok, amik minden útnál értek, az állandó készenlét, amit a főnököm megkövetelt, ami miatt két hetet se bírtam előre tervezni, és ami miatt időnként azon kaptam magam, hogy szombat hajnali 5-kor épp skype konferenciában ülök az inszomniás főnökömmel. egy szó, mint száz, megviselt.

úgy érzem, most eljutottam egy egyensúlypontra, és szeretnék egy kicsit itt is maradni. anyagilag szerencsére biztonságban vagyok majdnem az év végéig, folyamatosan jönnek a munkák, emiatt tehát most nem kell aggódni. jöhet tehát egy hónap pihi, amikor nem görcsölök semmin, se azon, hogy mi lesz velem szeptembertől, se azon, hogy fogok-e még párt találni, se azon, hogy jól döntöttem-e a múltban, se azon, hogy ha fél napig nem dolgozom, akkor biztos, hogy nem kéne-e inkább valami “hasznosat” csinálnom, mint olvasgatni.

szóval nem izgatom magam most semmin, nem indítok új szálakat, mutassa meg egy kicsit az élet, hogy hogyan tovább, ígérem, meglátom és megragadom majd az alkalmakat.