a múltkori sikeremen felbuzdulva, és mert egyre inkább kezdek hinni abban, hogy a futásban elért eredményeim és a lelkiállapotom között komoly összefüggés van, ma este kitekertem a szigetre, hogy újból neki fussak a szigetkörnek.

miután ebéd felett Cs-vel megkonzultáltam a helyzetet, azt gondoltam, reális cél, hogy a múltkori öt belesétálást lecsökkentsem. ahogy elindultam, éreztem, hogy elkaptam a megfelelő tempót, így gondoltam, becélzom az egy belesétálást, méghozzá az árpád-hídnál, amikor átmegy az ember a pesti oldalról a budaira.

volt egy-két kritikus pillanat, amikor nagyon lelassultam, de valahogy sikerült felpörgetnem magam, és sikerült! az időmön semmenyit se javítottam, viszont érezhetően jobban elfáradtam és átmozgattam magam.

a koncentráció most sokkal jobban ment, a budai oldalon ugyan volt egy pár zaklatott percem (nem tudom, miért), de alapvetően kedélyesen elrévülős futás volt, nagyon élveztem.

utána euforikus állapotban tekertem haza, az “új” biciklim suhanása még tetézte az egészet.

a végén még függő leszek.