őszintén szólva még mindig nem tudom megszokni, hogy váratlan egybeesések és találkozások övezik az utamat (és barátaimét), akárhány ilyen történik, minden alkalommal döbbenten ülök, és bambán nézek ki a fejemből, hogy most mi van. íme egy pár példa a közelmúltból:

1 – annak a történetét, hogy miért ülök most megint kínában itt kifejtettem már, de továbbra is furának tartom, hogy a főnök nagyságrendileg mindig azután jelentkezik pár órával, hogy álmomban megjelenik ez a tematika. az, hogy kitalálom, hogy ezúttal shanghaiba látogatok majd el, erre direkt ide küld másnap már csak hab a tortán.

2 – áprilisban HKban az, hogy a kínai kolléganőm szembe jött a szállás gangján még talán megmagyarázható, elvégre a könyvelő mindenkinek oda foglal szállást, bár attól még nem volt egyértelmű, hogy én pont akkor megyek ki rágyújtani, ő meg pont akkor vonul át a szomszédos épületbe.

3 – az is oké, hogy a könyvelővel felvettem a kapcsolatot érkezésemkor, de hogy egy 8 milliós város utcáján jöjjön szembe, kutyasétáltatás közben…

4 – arra már végképp semmilyen magyarázatot nem találok, hogy miközben HK belvárosának legzsúfoltabb pontján, a déli csúcsforgalom közepén hömpölygünk anyukámmal, az előttem lévő lány egyszer csak megfordul, és közli, Kátya! a hangodról ismertelek fel. és tényleg, ő volt a magyar kolónia egyetlen tagja, akivel addig még nem sikerült összeszervezni találkozót. (a hangomról egyébként elég gyakran szoktak felismerni…)

5 – aki ismer, tudja, hogy sál nélkül egy métert sem teszek meg, így meglehetősen elszomorított most áprilisban HKban, amikor egyik reggel rá kellett ébrednem, hogy előző nap valahol elhagytam a jó kis sálamat.  kicsit (nagyon) bánkódtam, de arra végképp nem számítottam, hogy amikor másodszorra is felkerestük ezt a remek éttermet egy csütörtöki napon, a pincér mosolyogva a kezembe nyomja a hétfőn ott hagyott sálamat, egy nejlonzacskóba gondosan becsomagolva.

6 – bár a budapesti többnyire ugyanazt a pár száz embert foglalja magába, azért némiképp szívinfarktust kaptam, amikor a Színésznőnek éppen fennhangon szidok egy sármos olaszt, aki éppen a szokásos disappearing actet adta nekem elő, majd felnézek, és meglátom az említett sármos olaszt a Színésznő mögött vigyorogni.

ami pedig a barátaimat illeti:

– csipkepitty a tamperei múzeumban szembesétált Phage-dzsel, bár ők valójában nem ismerik egymást.

– hosszu és egy egyetemi csoporttársam ugyanazt a vicces munkahelyi anekdótát osztotta meg fb-n, pedig ők sem ismerik egymást.

– E éppen aktuálisan Brüsszelben tölti a hétvégét, amikor érdeklődtem, hogy megadjam-e az ott lakó bátyám telefonszámát, hogy esetleg találkozzanak, legyintett, hogy már találkozott bátyám feleségével az utcán és lebizniszelték a dolgot.