valamikor még száz éve tanultam zongorázni, ami több év lengyelországi tartózkodással vegyítve indokolatlan rajongást eredményez chopin iránt, ezzel eddig is tisztában voltam. azt sem új információ, hogy mivel szeretem a balettet, ezért relatíve kedélyesen végig tudok ülni egy hattyúk tavát, bár első sorban azért nem a zene motivál.

aztán múlt évben elmentem egy ismerős fuvolakoncertjére, ahol némiképp fennakadtam azon, hogy a bach darabok tetszettek a legjobban, de gyorsan elhessegettem ezt a zavaró felismerést.

aztán pár hete valahogy egy klasszikus zenei playlistet raktam be az esti kádban olvasgatáshoz, azóta pedig elszabadult a pokol: két napja hajnali 1-kor kisebb extázisban törtem ki, amikor felfedeztem sosztakovicsot, most pedig beethovent hallgatok.

mi lesz még? megszeretem a vörös bort?