festék a hajamban

az egész németországban, dessauban kezdődött, amikor pár hónappal ezelőtt elzarándokoltam a bauhaus iskolába, hogy magamba szívjak sok érdekes információt és rengeteg fényképet készítsek a lépcsőházról. a múzeumboltban bagóért árulták a plakátokat, így persze vettem egyet, mondván, majd kézben hazahozom a repülőn, ami egyébként így is történt, még ha kicsit kényelmetlen élmény is volt mindenkinek. a plakát pár hónapra elfelejtődött, majd múlt héten elvittem a zizi képkeretezőhöz, akit mostanában izgalmasabbnál izgalmasabb képekkel szórakoztatok. ő kicsit sziszegett, meg hümmögött, valamit motyogott, hogy talán ha kasírozzunk, nem lesz hullámos, majd pár nappal később kezembe nyomott egy prímán bekeretezett plakátot és megesketett, hogy olyan helyre rakom ahol nem látszik, hogy csíkos

én hát neki álltam keresni egy megfelelő helyet, amit a hallban, a fogas mögött találtam meg, de sebaj, mert a fogast át lehet tolni a bárszekrényként operáló konyhaszekrény túloldalára, onnan pedig ide lehet rakni a kis narancssárga asztalkát, ami úgyis az egyetlen bauhaus bútorom, ráadásul anyai nagymamám hozománya volt, így igazán stílusosan mutat majd a konyhaszekrény mellett, amit apai nagymamám nászajándéka, csak persze előbb el kell róla távolítani a kis piros presszógépet, ami viszont az én nászajándékom, mert ugyan mi sem szexibb egy piros kávéfőzőnél, de kitakarja a képet, majd keresek neki új helyet. a képet bekalibráltam, a szöget bevertem, laza mozdulattal felakasztottam a plakátot, majd hátraléptem megcsodálni a művet, mire az egész kóceráj szögestől levetette magát a falról, magával rántva egy kisebb kráternyi vakolatot is. miután ezt még egyszer eljátszottuk, neki álltam felkutatni a lakást masszívabb szögekért, ezért többek között lepakoltam a konyhaszekrény tetején található random dobozokat, amik még a beköltözéskor kerültek oda. szöget ugyan nem találtam, de a macska nagyon megörült apukám régi utazókofferének, ami hirtelen a hall közepén kötött ki és büszkén hírdette, ahogy édesapám 30 évvel ezelőtt a yak & yeti hotelben szállt meg katmanduban.

végül a kép felkerült a falra és úgy döntött, ott is marad, én pedig lelkesen betoltam alá a narancssárga asztalkát és konstatáltam, hogy ez a színkombináció tarthatatlan, az asztalt le kell festeni. szegény asztal nem először esik áldozatul ilyen akcióknak, az előző lakásban szintén nem passzolt valahogy az előszobával, akkor nyerte a nem túl meggyőző narancssárga színét, amit az akkori szaki okosba diszperzittel oldott meg, hát olyan is lett. 

a folyamat negyedik napja tart, a fél lakást (beleértve a macskát) a lesmirglizett finom narancssárga festékpor borítja, a fogmosópoharamban ecsetek száradnak, a hajam pedig szexi tincsekben festékes. sőt, mint ahogy azt tegnap észrevettem, a sajtreszelő is, de erre nem igazán tudok értelmes magyarázatot adni. az asztal viszont ezek után nagyon remélem, hogy csodásan fog kinézni, a lakást mindenesetre kisebb atomvillanás érte, mert most, hogy ennyi mindent lepakoltam eddig rejtekhelyéről, megszállt az ihlet, hogy szelektálni fogok. jaj nekem.

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s