ma 2-kor elaludtam, 6-kor felébredtem,  felkeltem f8kor, hogy átolvassam a fordítást, amit tegnap két szédülés és világvége roham között lefordítottam, meglepve konstatáltam, hogy a mondatoknak van értelmük, ezért egész vidáman elküldtem, ahova kellet, majd megpróbáltam egy szelet sonkával kiengesztelni a macskát, aki zokon vette, hogy nem vele akartam játszani lektorálás közben.

9-re egyértelművé vált, hogy a mai napot is a szédülés definiálja majd, a spleenel szerencsére nem volt időm foglalkozni, mert sürgetett a határidő, így beüzemeltem a csodás feliratozó programomat, ami az új csilivili laptopon össze-vissza működik, ezért délig könyékig turkáltam a gép beállításaiban (ami közben egyre felháborodottabban szidtam a windowst muchachának chaten, miközben egy picit azért büszke voltam magamra, hogy még mindig elég geek vagyok ahhoz, hogy könyékig tudjak turkálni a gép beállításaiban és még élvezzem is ezt).

délután 4-re a halálba kívántam mindent, így sürgősen lemondtam minden csábító programomat az estére, úgy döntöttem, hogy akkor minek egyáltalán zuhanyozni és rendületlenül feliratoztam az össze-vissza működő programommal a lehangoló háborús drámát, amitől a hangulatom természetesen sokat javult, képzelhetitek.

este 7-kor erőt vettem magamon és elmentem bevásárolni a holnap reggeli brunchra, amire különböző kencéket ígértem a népnek, akiket pár napja naívan meghívtam magamhoz, amikor még azt gondoltam, hogy immunis lettem a jetlagre. némi kölnivel megpróbáltam elfedni a zuhanyozás hiányát és imádkoztam, hogy kivételesen ne most jöjjön szembe brad pitt (vagy angelina jolie) a sajtpultnál.

sosem fogjátok kitalálni, most (este 11-kor) adtam le a háborús drámát (amiben Sean Connery még tupé nélkül lázad a rendszer ellen), legfőbb ideje, hogy neki álljak az előkészületeknek, elvégre 12 óra múlva érkeznek a vendégek.

nem is tudom, hogyan tolnám le ezt az időbeosztást bárkinek is a torkán, tiszta mázli, hogy egyedül élek.