rutinok

ha valamit gyorsan megtanul az ember szabadúszóként, az az, hogy rutinok nélkül az ember élete szétfolyik, elfelejt felkelni, mosakodni, enni, aludni, utcára menni, kikapcsolódni, dolgozni (a legjobb ezeknek a tetszőleges kombinációja). ismerek olyan szabadúszót, aki inkább összeköltözött 3 másik, hiperaktív emberrel, csak hogy nehogy összefolyanak a nappalok és éjszakák és reggel 7-kor feküdjön le és délután 5-kor álljon neki reggelizni (ez télen kifejezetten praktikus, mert az ember konkrétan sosem látja a napot).

szerintem ezzel a problémával mind folyamatosan küzdünk és egyre újabb dolgokat találunk ki, hogy egyensúlyban maradjunk saját magunkkal és környezetünkkel. én például Tyúkszarfalván kifejezetten tudtam annak örülni, hogy fix időpontban adtak enni, mert legalább volt mi köré szerveznem a napjaimat. nem listáznám az összes praktikát, amivel eddig előálltunk (azt azért megsúgom, hogy a kisállattartás határozottan jót tesz az ember bevásárlási szokásainak), de íme a legújabb ötletem.

mivel mostanában megint marha szarul alszom (éjszaka keveset, sok részletben és nem pihentetően, napközben meg jönnek a powernappek), túl sok időt töltök online, túl keveset olvasok és túl keveset foglalkozom a háztartással, úgy döntöttem, hogy új rutinommá teszem, hogy lefekvés előtt fél órát a házimunkának szentelek (persze nem veszett ablakpucolásról van itt szó, hanem inkább mosogatásról), majd az ágyban még olvasgatok. laptopot, telefont pedig nem nézek, chateket becsukom, emailekre csak végszükség esetén válaszolok.

a mai próbaüzemen mindezt megfejelem egy kád vízzel is, ennyi lázálom után igazán megérdemlem.

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s