arábia lánya örül (pedig nem is esik a hó)

első találkozásom a macskákkal óvodás koromban volt, amikor vendégségbe mentünk és a nagy, vörös, Marci névre hallgató kandúr megkarmolta az arcomat mert Marci nem szereti a gyerekeket. hirtelen óriási nyüzsgés lett körülöttem, mindenki jajongott, fertőtlenítőt keresett, én pedig némiképp értetlenül álltam az események előtt. végül némi kölnivel lekezelték a sebet, kezembe nyomtak egy nagyon menő hőre színváltós matchboxot, hogy játsszak azzal,  én pedig illatozva ültem a macskától tisztes távolságra és lopva szemeztem vele, miközben tömtem magamba a vigaszsütiket és nyomkodtam a matchboxot, míg foltokban piros nem lett a kék festése.

második meghatározó élményem a macskákkal Szíriában volt 6 éves koromban, ahol a sok furcsa dolgon felül (úgy is mint napi öt müezzin, fura nyelvet beszélő emberek, másik fura nyelvet beszélő iskola, kézzel fogyasztandó ételek) macskák éltek az utcán. nem volt gazdájuk, nem tartoztak senkihez, de voltak fix etetőhelyek, ahova kiraktak nekik vízet meg ételt, napnyugta után gyakran lehetett őket látni gyülekezni. 10-15 macska mindenféle méretben és színben, egymást szemmel tartva igyekezett minél gyorsabban megenni, amit csak talált. óriási hatással volt rám ez az élmény, ha nem rángattak el kézen fogva, órákig képes lettem volna nézni a macskahordákat, amint fetrengenek az árnyékban, mosakodnak, vagy elég jellegzetes módon, vidáman alszanak. arrafelé a macskák pozitív megítélésnek örvendenek, gyakran járkálnak be a boltba, vagy sétálnak át komótosan valakinek a teraszán a családi összejövetel közepette. 

az egyik leglátványosabb macskalelőhely a henteseknél volt, mivel ők előszeretettel dobálták nekik a húscafatokat a frissen levágott birkáról. tisztán látom magam előtt, ahogy a macskák a hentes lábánál hullámoztak, majd egy-egy jól irányzott ugrással még röptében elkapták a falatokat. ennél is meglepőbb látvány volt az óriás szemetes konténerből előugró macskák hada, amikor az ember figyelmeztetés nélkül beledobott pár zsák háziszemetet. a mai napig az utcán heverő szemétről a belőle lakmározó macskák jut eszembe.

nem messze a lakásomtól van egy szelektív hulladék sziget, mellette egy grund, ami parkolóként üzemel. pár hónapja jellegzetes kismacska nyávogásra lettem itt figyelmes, de bárhogyan kerestem, macskát nem láttam. egy hónappal később három miniatűr fekete és egy grafitszürke macska kuporgott este a kerítés mellett az anyjukkal és én úgy megőrültem nekik futás közben, hogy magamról megfeledkezve hangosan felsikítottam, hogy “cica!” majd azzal a lendülettel nekimentem a szelektív kukának. nagyon drukkoltam, hogy megmaradjanak, így örömmel láttam pár hete, hogy remek bőrben vannak. nem is csoda, mert mostanra felfedeztem a vízes tálkát és a különböző dobozokat, amiben valaki egyérteműen hoz nekik ételt.  

ma este pont akkor futottam arra, amikor a néni lerakta az ételesdobozt a kerítés mellett, majd elment. előkerültek a kismacskák és az anyjuk, majd szépen lassan egyre több macska indult meg, némelyik kómotósan sétált át a másik utcából, némelyik viszont az egyik autó alól lesből támadt, amint lerakták az ételt. egyszer csak 10-15, különböző színű és méretű macska gyűlt össze lakmározni a szemetes árnyékában,  rám pedig indokolatlan boldogság tört rám.

2 thoughts on “arábia lánya örül (pedig nem is esik a hó)

  1. édes cicuk:) én tavaly négy kicsit neveltem fel fecskendőből, mert az anyjuk elpusztult. leghűségesebb, legdrágább figurák a mai napig:)

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s