utálom a búcsúbulikat. tegnap is voltam egyben, ami ugyan csak egy távoli ismerősé, de hirtelen mindenki arról kezdett el beszélni, hogy hány másik búcsúbuliba megyünk a közeljövőben és mivel nem akartunk ettől lehangolódni, egyre vadabb színű bólékat ittunk vödör számra és dekadensen táncoltunk a 90-es évek slágereire. 

aztán előkerült az a pasi, akivel a múltkor az illegál buli táncparkettjén hajnali 4-kor sziriáról kezdtem el társalogni (mert gondolt egyet és megtanult arabul, majd kiment pár hónapra 2009-ben) és tömény másfél óra nosztalgiázás következett, ami rövidtávon felettébb üdítő volt, de miután Vöröskével bolyongtunk még pár órát a hatodik kerület utcáiban és megbeszéltük, hogy akkor pénteken találkozunk az ő búcsúbuliján, bumerángként vágott pofán életem összes búcsúzása, megspékelve a gyerekkorom mostanra megsemmisült helyszíneivel.

biztos nagyon festői látvány lehettem hazafele, amint az esőben, világító kék bólétól kissé részegen csoszogtam haza, diszkréten sírva és anyázva a sorsot, hogy miért sújt engem ilyen szarokkal.

(persze mostanra már minden jobb, mert hát life goes on, de nem lesz egy vidám hetem, már érzem).