ha nagyon röviden és tömören akarnám összefoglalni a lelkiállapotomat a második hét után, csak ezt az egy sztorit mesélném el: ma a környéket fedeztem fel és egy aranyos kis piaccal találkoztam (itt nem árultak varangyokat, mint a pár nappal korábban talált helyen). épp valami misztikus zöld leveleket tanulmányoztam, amikor körbe néztem és elégedetten sóhajtottam. mintegy rutinszerűen belém nyilalt, hogy “itt azért úgy tudnék élni”, mint a korábbi 9 alkalommal, amikor a városban jártam.

pár másodperc múlva vigyorogva döbbentem rá, hogy de hisz épp itt élek.

kicsit bővebben és árnyaltabban azért hozzátenném, hogy két napig beteg voltam, semmi nagyon komoly, de pont eléggé voltam ahhoz szarul, hogy elkezdjem sajnálni magamat és nyöszörögjek. egyedül élni és betegnek lenni sehol sem jó, egy 6 négyzetméteres szobában egy olyan városban, amit az ember csak hellyel közzel ismer, még kevésbé fun. szerencsére erőt bírtam venni magamon, hogy elkússzak különböző levesezők irányába, majd vissza az ágyba, ahol többnyire kiütve feküdtem.

nagyon élvezem, hogy minden nap máshol eszem, lassan kezdek belejönni, bátran térképezem fel a környék éttermeit. korábban kicsit aggódtam a büdzsém miatt, de direkt azért jöttem konyha nélküli szállásba, hogy ne jusson eszembe főzőcskézéssel elszarni az időt, itt az éttermek olyan olcsók és jó minőségűek, hogy sokkal jobb megoldás ez így.

a munkaritmust még nehezen veszem fel, de az mindenesetre nagyon jó, hogy minden nap elmegyek otthonról. az utcán mindig látok valamit és amikor nem egy teljes forradalomról van szó, akkor már azon is jót tudok vidulni, hogy az egyik fagylaltozó vattacukorral borított gombócokat kínál, a népek meg lelkendezve állnak érte sorba.

összességében sokkal szabadabbnak érzem magam, amit talán nehéz értelmezni, de így van, egyáltalán semmire sem érzem azt, hogy muszáj, vagy kell.

amit még gyakorolnom kell az az, hogy egyszerre csak egy helyen legyek, ez a szokásosnál is nehezebb, mivel szeretteimmel nem vagyok egy kontinensen és igyekszem velük tartani a kapcsolatot, ez a kommunikáció azonban gyakran eltereli a figyelememet arról, amit épp csinálok. törekedni fogok több egyensúlyra ilyen téren és igyekszem a telefonomat gyakrabban itthon hagyni, vagy kiiktatni.