megszállottság

végre befejeztem a finn film fesztivál filmjeinket feliratozását, amin már két hete szenvedek. ezzel elvileg véget ért volna a mostani melóhullám, de időközben beesett még egy újabb marhaság holnap estére, de nem baj, mert abban Tina Fey van, aki a szívem csücske. ezzel együtt azért elmegyek ünnepelni, hogyan másképp, mint egy jó kis mozival.

(igen, azon szerencsés emberek egyike vagyok, aki azzal foglalkozik, amit szeret).

3 thoughts on “megszállottság

  1. “aki azzal foglalkozik, amit szeret” – egyrészt sárga vagyok az irigységtől, mint fentebb az az épület.:) Másrészt tulajdonképp én is szeretem azt amivel foglalkozom. Illetve pontosítva egyes részeit, de sok rárakódott hülyeséget meg nagyon utálok. És ez meg nem jó. És sokaknál ezt látom. Mocsok és szemét – de szeretjük, mert a mi mocskunk és szemetünk? Valahogy azt látom, hogy sokan szeretik és tudják csinálni, amit csinálnak – csak szeretnek vagy “muszáj” panaszkodniuk hogy kiengedjék a felesleges gőzt. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy valószínűleg több szerencsés ember van, mint gondolnánk, sokan azok is, akik magukról sem ismerik be. Bár, ha csak és kizárólag pozitívumokat tudsz felsorolni a munkáddal kapcsolatban és tényleg semmi negatívumot, akkor tényleg nagyon sárga vagyok.:)

    • Bocs, még azt kifelejtettem, hogy: ez a filmfeliratozás egyébként ilyen “nyugdíjas állás”? Bár mi az már manapság? De érted: lehet ezt évtizedekig csinálni? Legalábbis nálad az-e a terv? 🙂

      • Természetesen én is tudnám szidni a munkámat, ha azon múlna az életem (mármint a szidáson), de alapvetően azt gondolom, hogy boldogság (vagy elégedettség, vagy hívjuk, aminek jól esik) alapvetően eldöntés és hozzáállás kérdése, szóval leszámítva egy-két elnyúzott pillanatot, kitartok amellett, hogy szerencsés vagyok a munkámmal.
        Lassan ötödik éve csinálom ezt a melót, nem tudom, meddig fog kitartani, de jelenleg nem látok olyan indokot, ami miatt abba kellene hagynom. Mondjuk az is igaz, hogy mindig csinálok ezt-azt mellette a változatos étrend nevében, de ha kérdezik, mi a szakmám, akkor első sorban fordító vagyok.

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s