egyre biztosabb vagyok benne, hogy azért vállalom magam veszélyesen túl munkával, mert át akarom érezni azt a rövid, de csodálatos eufóriát, amikor mégis sikerül a lehetetlen, mégis emberfeletti szellemi tevékenységre vagyok képes, és a fáradtságtól félhülyén el vagyok ájulva magamtól, hogy lám, ma is leküzdöttem saját magamat és milyen hihetetlen csodálatos elme az enyém.
persze hosszútávú fizikai állapotom és társadalmi életem érdekében talán jobb lenne találni valami metadone-t, ami szintén euforizál és agyfényesedést generál, de nem jár krónikus alvás- és időhiánnyal.
Viszont ezért még fizetnek is (legalábbis remélem). Kitartás NagykövetAsszony és MSZ 🙂
igen, valoban fizetnek, anelkul valoszinuleg nem csinalnam…