végre sínen

miután egy zaklatott nyár után eltöltöttem itt két hónapot a szokásos bőrőndből éléssel idegen tájakon és mások cuccaival telepakolt lakásokban, bevallom, már megint kicsit tököm kilett ebből a nomád életből és az összes szexi vonzatából (lásd még hova a picsába rakhattam a két pulóveremből azt, amelyik kevésbé üt el az öltözetemtől, illetve az emelt színtű pakolási bravúrjaimat). a Tengeralattjáró olyannyira lehangolt, hogy komolyan elgondolkodtam azon, hogy hagyom ezt a nagy flancos önmegvalósítást a fenébe és hazamegyek Pestre macskát ölelgetni és vice rosékat iszogatni, csak aztán persze eszembe jutott, hogy Pesten sötét és hideg van és a légkör pár hónap alatt sajnos megmérgez, így nem maradt más hátra, mint bízni a pár hónappal korábbi saját magamban, aki tömény lelkendezés közepette járta Sham Shui Po utcáit és gyerekkora lerobbant káoszát vélte itt felfedezni, ezért hát úgy határozott: legközelebb itt kell majd lakni.

és szerencsére jól kalkuláltam, mert amint kiszabadultam a Sziget fullasztó expat légköréből, ahol technicolor műanyag álvalóságban mászkálnak az öntelt bankárok, unatkozó háziasszonyok és arrogáns franciák és visszatértem a műanyagzacskó nagykerek, a 120 éve operáló tofu kifőzde és az éjszakai piacok kerületébe, máris tökéletes összhangba kerültem önmagammal, hiszen igen, ezért szerettem meg HK-t, mert a mosodában este 10-kor 300 forintért egy kantoniul magyarázó mosolygós néni megvarrja az elszakadt táskád fülét, mert hajnali 2-kor kis piros hokedlin ücsöröghetsz egy bambuszállvány alatt és 700 forintért eheted a forró wonton levest benne friss, ropogós rákokkal és mert az utcád a nap felkeltével óriási bazárrá alakul, de estére mindig rendezett bódésorrá szelidül, ahol nyoma sincs a hello kittis törülközőknek és kamu drónoknak, csak pár patkány unatkozik a standok alatt.

és igen, végre kipakolhattam egy szoba méretű szobában, ahol nem egy, de két ablak is van, kilátással és napfénnyel és még polc is van, ahol elférnek a könyveim és stratégiai döntéseket se kell hoznom, hogy melyik pár cipőmet száműzzem a bőrőndöm aljára inkább, hogy reggelenként esetleg tudjak nyomni egy fekvőtámaszt.

és mivel a lakás tetőteraszon kívül kicsi, ámde használható (noch dazu ablakos) konyhával is rendelkezik, végre átvehetem az irányítást a táplálkozásom felett, többek között mindenféle ételek elkészítésével. ez nem csak pénztárcámra, de hangulatomra is remek hatással van, arról már nem is beszélve, hogy mivel kissé eltúzom az adagokat, a lakótársaim is jóllaknak, aminek aztán végképp mindenki örül.

és hab a tortán, sétatávolságra van egy nagyon korrekt kis úszoda, ahova tegnap és ma is ellátogattam és bár tegnap mondhatni csoda, hogy bele nem fulladtam, ma határozottan dinamikus és sikeres voltam, így van remény, hogy hamarosan igazi rendszert lehet ebből majd csinálni.

(arról nem is beszélve, hogy az elmúlt órákban finalizálták végre a poziciómat egy új feliratózócégnél, így remélehetőleg a filmipar sokadig összeomlását követő anyagi krach is lassan véget ér).

2 thoughts on “végre sínen

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s