ma több nap morcos, borús, szeles, nyálkás undormány idő után hirtelen verőfényes napsütésre ébredtünk, így első gondolatom a mosás volt, mivel most tudok teregetni a tetőn és nem kell holmi lépcsősfurdolós meg zuhanyfüggöny-tartórúd sufnitunning megoldásokat választanom (a 80-90%os pára miatt itt csak huzatban száradnak meg a ruhák, különben egyszerűen megposhadnak). szóval sikerült is beraknom egy mosást és néhány órával később (a mosógép elég gyors, csak én voltam ma lassú) felcsoszogtam a vizes rongyaimmal a tetőre, ahol vagy 50 folyóméter ruhaszárító kötél és számos csipesz várja az ember teregetnivágyó lányát.

a következő látvány fogadott:

  igen, úgy látszik, leleményességem egyezik a ránézésre minimum 10 fős kínai családéval, csak a helyiek nem lomha nyugati népek, mint én, és bizonyára már hajnalban kimostak hat rend ruhát, hogy a nap első sugarai már elkezdje szárítani őket. egyébként különösebben nem zavart volna ez a gerilla akció, ha nem használják el az összes csipeszt a folyamatban (nem tudom, látszik-e a képen, de azzal vannak rögzítve a vállfák, hogy kellő távolságot tartsanak egymástól és gyorsabban száradjanak, errefelé a teregetés afféle művészet, csodálatos dolgokra képesek ebben a témában).

innentől a történetem nem annyira izgalmas, mert jobb híján elcsoszogtam a szemközti Two Dollar Shopba és egy rahedli színes csipesszel, illetve felakasztható csipeszelő bugyiszárító aparátummal tértem vissza. menet közben azonban teljesen mesebeli látványként terült elém a környék, minden ablakból száradó ruhák lógtak, néhol a klasszikus vállfás megoldással, néhol Európában is ismert csipeszelős módszerrel és egyes helyeken még old school módra bambusz rúdakra felhúzva. mindezt a tizenkilencedik emeleten, a légkondid mellett. a látvány egyrészt nagyon vicces volt, másrészt örömmel töltött el, mert ez volt az első dolog, amit valaha láttam HK-ból, amint kinéztem egy taxi ablakán, légkondik és embertelen magasságban száradó gatyák. akkor mondtam azt, hogy nekem ez kell. és tényleg.