hunger games mockingjay part 2

eredetileg nem terveztem írni erről a filmről, bár kimondottan tetszett, valahogy elsodródtam a gép elől, miután láttam, aztán meg már nem tűnt fontosnak. közben azonban számomra érthetetlen módon egész komoly viták alakulnak ki a filmmel kapcsolatosan, a magyar kritikák nagyrésze darabokra szedte a filmet, a new york times-ban ódákat zengtek róla, ismerőseim felháborodottan vonultak ki a vetítésről és látványosan fújoltak facebookon, tényleg, nem értem ezt a felhajtást, de akkor megírom a véleményemet, ha már annyian kérdezték, hogy mégis mi a fene tudott nekem tetszeni ezen a filmen.

ahogy azt az into the badlandsszel kapcsolatosan is kifejtettem, hiszek abban, hogy néha bőven elég, ha a mozi csak kikapcsolja és szórakoztatja az embert. ezért egy csomó olyan filmet nézek, amitől az ég világon semmit se várok el, csak hogy szép színes képek villogjanak a szemem előtt két óráig.

nem volt ez másképpen, amikor beültünk a legelső Hunger Games-re. nem tudtunk semmit a történetről, csak hogy mintha egy Battle Royale koppintás lenne, meg talán mintha valami új YA irodalmi sikersztori lenne, de nem szoktam különösebben túlgondolni a filmválasztásaimat, épp azt adták, beültünk rá. kimondottan kellemes csalódás volt a film telibe talált hangulata, az őrült jelmezek, a Kapitólium dekadenciája, a Római Birodalom végnapjait ídéző kegyetlen játékok. tetszett, ahogyan végigviszik a római hasonlatot és csodás totalitárius épületekkel (lásd még: fasista építészet) szórják tele Panem utcáit. és mint oly sokan, persze én is teljesen oda voltam (vagyok) Jennifer Lawrence természetes bájáért, enyhe tehenészlány szexepiljéért, abszolút hihetőnek találtam, hogy ő a nép lánya, aki belekeveredik valami nála nagyobb mechanizmusba, amiből szeretne végre valahogyan kikeveredni.

ezután jött két rész a sorozatban, amit többé kevésbé mindenki végig unatkozott, főleg a harmadik film volt egy merő lábvíz, ami legfeljebb arra volt jó, hogy megszokjunk pár új szereplőt, pl. a Natalie Dormer által alakított Cressidát, aki újabb őrültséget visz a történetbe és egy új szálat nyit a média szerepének a filmben, mivel hirtelen most már sokkal fontosabb, hogy az emberek lássák Katnisst cselekedni, mint hogy effektíve csináljon is valamit.

elérkeztünk tehát az utolsó részhez, aminek valahogy el kell varrnia minden szálat, miközben a cselekmény végre visszatér Panembe. elég gyorsan a film nagyrésze afféle gerillaharcá alakul, amiben Katnissék házról házra araszolnak, a szerepjátékokból jól ismert bénasággal sétálnak bele az összes létező csapdába, rohannak a berlini metró alujáróiban és találkoznak alienekkel a csatornában. mindezt miért? azért, hogy Katniss személyesen nyírhassa ki Snow-t, hogy végre csinálhasson is valamit, mivel népi hőssé vállása óta valójában dekoratív célokat szolgál Coin elnök kezében (akit a zseniális Julianne Moore alakít, de Julianne Moore mindenben zseniális) és ez szemlátomást rohadtul frusztrálja.

na és nekem ez tetszett. tetszett, hogy félre bírták rakni a főhőst, be bírták mutatni azt, ami egyébként az összes Megasztár és hasonló csodák győztesével történik: némi ünneplés után megpróbálnak velük elmondatni pár mások által megírt velős gondolatot, aztán előbb-utóbb eltűnnek a süllyesztőben. ez történik itt is, Coin és Snow ugyanannak az őrületnek két végén ülnek, Katnissnek meg rohadtul elege van az egészből. és bár különösebb karakterfejlődésről nem lehet beszélni az egész sorozat során, jó látni, hogy visszakaptuk a kedvenc tehenészlányunkat, aki most már nem olyan naívan, de ugyanolyan durcásan nyilazza az ellent miközben már megint nem ért egyet a rendszerrel.

és igen, bizonyos fordulatok totál kiszámíthatóak (valakinek muszáj meghalnia), némelyik totál érthetetlen (ki bombázott kit a végén, minek és egyébként is), a szerelmi háromszög ugyanolyan béna, mint az elején (és az utolsó 10 perc giccset a végéről egy az egyben ki kell vágni és max 14 év alatti nézőknek vetíteni), engem lekötött a film, örültem megint a megalomán városnak, az őrült tömegjeleneteknek, annak, hogy úgy éreztem, nem spóroltak a látványon és mertek igazán extrém és szokatlan dolgokat bemutatni főleg smink és jelmez területén és együtt bírtam érezni Katnisszel, amikor töke kivan a felhajtásból és kezd rájönni, csöböből vödörbe került.

szóval én mindenkinek ajánlottam a filmet, hangsúlyozva, hogy nem egetrengető filművészeti alkotásról van szó, az ember talán nem is igazán gondolkodik az egészen, de két órán keresztül én részemről jól éreztem magam.

 

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s