postmodernystka névjegye

megírom az életemet, hülye sztorikkal, abszurd estékkel, indokolatlan kiborulásokkal együtt. néha lapos, néha már siralmas, de sosem marad egy helyben.

esernyő

szokás szerint esernyő nélkül indultam el, hiába lóg Mr. Y-nél vagy 4 kölcsönesernyő a bejáratnál, az esernyők egyszerűen nem nekem valók, de erről már írtam. mivel egyébként kellemes 20 fok van és ez most nem özönvíz típusú eső volt (ami alatt az esernyő egyébként kb a lepkefing hatékonyságával bír), különösebben nem is zavart, hogy szarrá ázom a zebránál, míg várom, hogy zöldre váltson a lámpa.

a mellettem álló pasit viszont valószínűleg zavarhatta csapzott látványom, mert kedvesen felajánlotta, hogy álljak be az ernyője alá, egyből oda is lépett mellém a strandi napernyő méretű esernyőjével, majd békés együtthallgatásban vártuk, hogy a lámpa kattogása jelezze, átkelhetünk a zebrán. ezt tökéletes koreográfiával tettük meg, továbbra is némán, mint egy régi házaspár. a célban megkérdezte, hogy jobbra megyek-e, majd sajnálkozva bejelentette, hogy ő viszont balra, ezért kedvesen elbúcsúztunk egymástól, majd folytatódott a napunk.

egész meghatódtam.

itt lakom

ma a mosodánál a nő megdorgált, hogy ugye nem veszítettem el az igazolócetlit, mert akkor hogyan találja meg a bugyijaimat a több száz egyforma zacskó között, de utána együtt örült velem, amikor sikerült végül előrántanom a papírt a pénztárcámból.

miután magamhoz vettem a szatyromat, megálltam a szomszédos félnégyzetméteres vegyesboltnál, megnézni, nem alszik-e a macska a sörösrekeszen, ahogy szokott, és már épp távoztam volna csalódottan, amikor a tulaj mellettem oda szólt és a kezembe nyomta a macskát röhögve, hogy simogassam meg. én hónom alatt frissen vasalt bugyogókkal zavartan elvettem a macskát, aki nagyjából fél percig szimpatizált velem, majd hangosan panaszkodva visszament a sörökhöz.

az imént, hónom alatt ezúttal frissen vásárolt futócipővel és némi joghurttal végignéztem az épület aljában, ahogyan az egyszeri amerikai turista eligazítást kért a liftek rengetegénél a portástól, miközben váltig állította, hogy ő A hostelbe jött, mintha abból természetesen csak egyetlen egy lenne az épületben, nem tudván, hogy a 26 emeleten vagy 25 hostel rejlik, majd vihorászva megköszönte az eligazítás mandarinul. miután beszállt a liftbe, a portás utánozni kezdte, én meg véletlenül beleröhögtem az egészbe. cinkosan összenéztünk és cserébe az én liftgombomat már a portás nyomta meg, még jó estét is kívánt.

azt hiszem, megint meghaladtam a turista státuszt és megint kicsit itt élek.

mázli, mert két hét múlva megint elindulok innen.

takarítás

nem tudom, mi ütött belém, de az elmúlt napokban nagy lelkesedéssel törlök ki mindenféléket a digitális életemből, érdektelen régi instagram képeket, gagyi facebook státuszokat, vadidegen, vagy éppenséggel tök idegesítő kontaktokat, akiket eddig mind őrizgettem, mondván, “talán egyszer még jó lesz valamire”. talán hülyén hangzik, de mintha megint egy fokozattal jobban mernék most saját magam lenni és végre nemet tudok mondani ezeknek a nyomasztó, passzív jelenléteknek az életemben.