Adelaide – 2. nap

mint kiderulhetett, tegnapi programom (el vagyok csuszva a beszamoloval, nekem ezek mar tegnapi esemenyek) a rehabilitacios programom kereteben tobbnyire strandolasbol allt.

ehhez elvillamosoztam Glenelgbe (a l-t nem ejtik), ami egyben az a tortenelmi helyszin is, ahol 1836-ban partra szalltak a telepesek es megalapitottak South Australia tartomanyat (ennek fovarosa Adelaide). talan emlitettem mar, hogy errefele arra nagyon buszkek az emberek, hogy ok nem bortonkolonia voltak, hanem szabad telepules. ha megnezitek a terkepen, egeszen hajmereszto, hogy hogyan juthattak el ide Angliabol a korabeli hajokon (arrol nem is beszelve, hogy utana kikotottek egy olyan kontinensen, ahol a teljes elovilag egyetlen celja, hogy megolje az embert).

bevallom, a tortenelmi merengesekrol eleg gyorsan elvonta a figyelmemet az elem tarulo csodalatos feher homokos tengerpart latvanya. a homok itt hintopor finomsagu (cserebe mindenre ragad), a tenger pedig bugyi kek.

hogy kicsit arnyaljam a kepet, azert az is hozzatartozik az igazsaghoz, hogy a viz kisse hideg volt (ez megis csak az az ocean, amiben balnak vonulnak), illetve alig volt arnyek, ami viszont volt, abban faztam, mert eleg huvos szel fujt. igy vegul egy nagyon kellemes kavezoban kotottem ki es nagysagrendileg nem csinaltam egesz nap semmit kavezgatason es olvasason kivul.

estere ujabb eloadas volt kituzve: Briefs: the second coming neven. Itt lathato az eloadas trailere, valojaban egy drag queen/akrobata show kello mennyisegu humorral es nemi provokacioval. a musoron ujbol hangosan rohogtem es igazan szivderito volt latni, hogy szuleim korabeli nezok allva tapsolnak muszempillas, tok meztelen (de tenyleg, csak egy strasszos tanga volt rajtuk csomoszor) ferfiaknak, akik mocskos meleg vicceket meselnek (meg nem mellesleg csodalatos aerial hoop bemutatot tartanak). 

a musor elejen az egyik aboriginal eloado tartott kis beszedet a sokfeleseg fontossagarol es arrol, hogy adjunk halat, amiert ausztralia az otthonunk. a hasonlo jellegu amerikai szovegekkel ellentetben ez egyaltalan nem volt nyalas, csak siman oszinte. szamomra szinten erdekes volt, hogy mint kiderult, a fesztival igazgatoja is ott ult a kozonsegben, es a vegen o is egyutt diszkotancolt a tomeggel.

azt hiszem, egy kicsit maskepp viszonyulnak itt dolgokhoz, mint mifelenk.

elso vilag problema

most mondanam, hogy jaj, a feher homokos es bugyi kek vizes strandon annyira fujt a szel, hogy midenem csupa feher homok lett es nem tudtam rendesen szunyokalni az arnyekban, de valojaban talan annyira nem baj, mert igy kenytelen voltam bemenekulni egy random kavezoba, amirol kiderult, hogy a vilag 50 legjobb kavezoja koze valasztottak valami baristak. 

most mondjam inkabb, hogy jaj, mar megint koffeinmergezest fogok kapni? (raadasul a zene is jo)

kedvesseg

emlitettem mar, hogy az ausztralok borzaszto segitokeszek es kedvesek?

a villamos elott acsorogva megkerdeztem egy sracot, hogy tudok-e a majd a villamoson jegyet venni, erre borzaszto keszsegesen elmagyarazta, hogy van automata, erintokepernyos, aproval vagy bankkartyaval mukodik es ha esetleg sokan allnanak elotte, kerjem meg az embereket, hogy menjenek arrebb. bucsuzas gyanant jo szorakozast kivant a strandhoz (ahova el akarok jutni a villamossal).

par perccel kesobb mar a villamoson bemondtak, hogy le kell szallni es megvarni a kovetkezot, de hulye turisztkent ignoraltam ezt az infot, erre a sofor oda jott szemelyesen es kedvesen elmagyarazta, hogy szalljak le, alljak meg a peronon, majd szalljak fel a kovetkezore es egyebkebt nagyon igazam van, hogy a strandra megyek, mert milyen csodalatos napunk van ma. ahogy elrobogott villamosostul, meg a teljes utazokozonsegnek szep napot kivant a hangosbemondon es “ciao ciao” felkialltassal elbucsuzott.

adelaide – 1. (fel) nap

miutan a varos percek alatt levett a labamrol a hangulatos epuleteivel es gasztronomiai lehetosegeivel, elfoglaltam az 1800-as evekben epult kocsma (pub) folott levo szallasomat (egyszeru szoba emeletes aggyal, budi a folyoso vegen, de maximalis hangulat) es masodpercek alatt elajultam ropke 2,5 orara.

Adelaide egy kis, 1,2 millio lakosu varos, de ehhez kepest oriasi Fringe fesztivalt rendez minden evben marciusban. ezt ugy kell elkepzelni, hogy egy honapon keresztul az egesz varost elarasztjak a kortars muveszeti (szinhaz, kabare, modern cirkusz, film, zene, tanc) eloadasok es a legaprobb kocsma is estenkent szinpadda alakul (kicsit olyan, mint Pecs a POSZT alatt). mivel egyedul utazom most 10 napig, es meg mert egyebkent is vevo vagyok az ilyesmikre, minden estere vettem jegyet (egyebkent nagyon barati aron) valamilyen eloadasra. 

a ma esti egy Tronok Harca + Eurovizio parodia volt, amiben az elso eves Tronok Harca zenei vetelkerore keszulnek a kulonbozo hazak, mikozben az ezt alakito szinhazi tarsulat idonkent hisztirohamot kap a probafolyamat soran (a primadonnat pl kizarjak Daenerys szerepebol, mert vegan es nem lenne eleg meggyozo az alakitasa a losziv evesnel). az eurovizios reszeknel konkretan sirva rohogtem, tokeletes erzekkel parodizaltak a klasszikus wtf szinpadkepeket es sztenderd ariazos/popos/erzelmi balladas mufajokat. a bejelentkezos pontosztas is kapott egy jo nagy pofont, a vetelkedot meg vegul Azerbajdzsan nyerte meg.

a helyszin a varost korbeolelo egyik parkban volt es igazan irigylesre meltoan hangulatosan volt megcsinalva, izleses etelbodekkal es ulo alkalmatossagokkal, amik az igazi retro, piros-feher csikos ponyvas cirkusz vilagat ideztek.

nem tudom, ez mennyire a fesztival miatt van, vagy ez tenyleg hetkoznapi latvany, de nagyon sokfele oltozetu, 70-es evek hippijeit idezo, depeche mode rajongo, steampunk (!) embert lattam, mindenfele szinu es allagu frizurakkal es tomerdek tetovalassal (az azt hiszem, itt altalaban elterjedtebb, mint akar pesten, akar HK-ban). ettol az egesztol egyreszt hatarozottan jokedvem lett (szeretem a sokfeleseget), masreszt enyhe berlin es new york eleterzesem tamadt, csak Adelaide se nem ronda, se nem stresszes varos.

osszessegeben oda vagyok a gyonyortol es nagyon orulok, hogy eljottem ide. extra pozitivum, hogy a fesztival ellenere a varos nagyon csendes, a boltok este 6-7-kor bezarnak, a kocsmak 10-kor, de legkesobb delben, igy idealis helyen vagyok, hogy vegre kipihenjem magamat es olvassak egy jot.

adelaide

meg csak 1 oraja vagyok adelaide-ben, de mar megvettek kilora, a belvarosban ingyenes wifi es villamos van, a szallasommal szemben levo piacon pedig talaltam kinai utcai kajaldat, lengyel mezespuszedlit arulo boltot, tucatnyi kavezot es legfokeppen szuper hommoszt arulo kajaldat, ahol az arab elado fel mondat utan erdeklodott, hogy tudok-e franciaul.

megerkeztem/benyomasok

9,5 ora utan megerkeztem, az uton valamiert keptelen voltam aludni, igy megcsodalhattam a vegtelen mennyisegu csillagot ausztralia felett, illetve felho-felho villamokat nezhettem a tavolban, ritka szep latvany volt.

a hatarnal szembesulnom kellett azzal, hogy europa egy tavoli porszem, mivel ket folyoso volt, egy az ausztraloknak, uj-zelandiaknak, angoloknak, amerikaiaknak, kanadaiaknak es svajciaknak, egy pedig minden masnak. igy hat ott rostolkoltam egy orat a sok kinai bevandorlo kozott, es mar epp kezdtem volna elindulni a negativ kritikak lejtojen (bezzeg HK-ban birjak kezelni a tomeget, nem igaz, hogy nem tudtak elore, hogy mikor van a kinai ujev, stb.), amikor sorra kerultem es a hatarornok epp az afonyas bagel receptjet vitattak meg olyan eletvidaman es joziuen (mikozben velem is foglalkoztak kedvesen), hogy egybol elmult minden rosszerzesem.

innetol lenyegeben megtalaltam Szimpatikusekat, ket masik magyar sraccal kiegeszulve strandra mentunk, onnan nemi deturral meg gigaszi steaket enni (gigaszi alatt ertsd azt, hogy az en “kis” meretu steakem volt 350 gramm, a tobbiek negyen egy egy kilos peldanyon es egy teljes sertesbordan osztoztak). becsuletunkre legyen mondva, mindent megettuk. 

holnap nemi kompozas, kirandulas es strandolas var rank.

random benyomasok:

– eddig meg sosem erkeztem ugy kulfoldon elo magyarhoz, hogy ne keruljon sor 24 oran belul palinka, vagy unicum fogyasztasara

– sydney irdatlan nagy kertvarosok es oriasi vizfeluletek tomkelege, felhokarcolokkal es regi homokko epuletekkel tarkitva, amitol nagyon hangulatos, bar fura az osszkep

– a nap tenyleg iszonyatosan tuz, hiaba kentem magamra 50 faktoros naptejet, megis kisse megpirultam itt-ott

– az ausztralok meglehetosen lazanak es stresszmentesnek tunnek

– az ausztralok tovabba nagydarabok, eleg tramplik es sokuknak ezen a kliman nehezen hasznosithato, kvazi atlatszoan feher bore van

– a kavekultura nem mitosz, egy random kavezoban tokeletes hosszu kavet kaptam, de sarkonkent aruljak a meggyozo megjelenesu kavekat

– ettem igazi olasz pizzat es ennek  majdnem annyira orultem, mint hogy uszhatok a tengerben 

– kellemes erzes kicsit europaibb kornyezetben lenni, uditoek a regi epuletek es az ertelmes meretu szobak

– ma Szimpatikusek allitasuk szerint veletlenul egy ronda strandra vittek (meg ok sem jartak ott korabban). mellekelnem ket kepet, milyen lehet a szep strand?