Aki szaftos beszámolókat vár, az várjon még egy kicsit, találkozó
holnapra halasztva. Most néztem meg az Élet Sója c. filmet, még mindig
nagyon jó. Ezerszer láttam, Ewan McGregor örök. Szóval most még a
szokotnál is rózsaszínebb vagyok, nehéz ezután a film után másképp
viszonyulni a világhoz.
Újra kezdődött hát az egyetem, 4 darab kemény óra, amiből csak egy volt
dögletes, a másikon csak fizikailag voltam még kóma, különben okés.
Meglpődtem saját magamon, de rájöttem, hogy a nyelvtöri nekem tök
tetszik, ófrancia szövegek és hasonlók…A végén még rácáfolok itt a
nagy anti-nyelvész mivoltomra 🙂 A hab a tortán az ávantgárd volt,
amire sikeresen berángattam a Szinésznőt is. Hiába az idióta időpontot,
annyira izgi volt a dolog, szinte fel se tünt az a másfél óra (főleg,
hogy egy kanapén ültünk az előadás alatt, hehe, vannak azért poén
dolgok a bölcsészkaron. Az orosz szakon füles fotelben lehet
szemináriumon ülni és mindenki teázik. Nekünk ebből nem jutott, csak
pár sztk nővény és egy kanapé).
Orbitálisan szétfagytam, kissé taknyosnak érzem magamat, de nem
érdekel, a holnap estéttől nem tarthat vissza semmi, bár ki tudja,
elvégre a mai napot se én mondtam le…
Na fene, amikor hazajöttem még tök bloghangulatban voltam, aztán
bezabáltam egy nagyon nagy adag besameles csirkét, amitől teljesen
lefagytam, mármint agyilag.
Ma kaptam boszitól szerencse sütit :))) Mosoly az arcomon, mást nem nagyon lehet erre reagálni.
Találkoztam a Kártyással is, megbeszéltük a létező legnyíltabban a
bulit, meg viselt dolgainkat, szokásos téma, kevés új dolog. Vannak
dolgok, amiket csak az idő tud megoldani, hiába az öszinteség, hiába a
megbeszélés, nem segít. Kiagyaltunk pár dolgot, hogy a következő buli
még ennél is jobb legyen. Most egy i deig mondjuk nem lesz, ki kell
heverni az elözőt, meg most egy kicsit a saját magánéletemmel szeretnék
foglalkozni, bár ez nem csak rajtam múlik. Minden esetre társadalmi
életem maximálisan lendül fölfelé, a Szinésznővel az összes hétfőt
együtt nyomjuk, boszival is folyton találkozok, Csvel együtt buszoztunk
(igaz, kicsit hülye volt a hangulat, de erről nem én tehetek, sőt,
szerintem lehetnék sokkal rosszabb arc is vele most, de miért lennék
az, ha alapvetően jó arc vagyok és nem haragtartó és egyébként is látom
rajta, h szarul van, na, nem vagyok én vadállat). Na de miért is
beszélek én Csről itten?
Csak alátámasztom saját teóriámat, miszerint nekem többnyire szinte
sosincs egyéni szoc problémám, mert ami az én idegbajommá válik, az
eredetileg szereteim idegbaja volt, amit empatikusan átérzek és
magamévá teszek. Szó se róla, nem szándékos. Nem vagyok én vmi Teréz
Anya, no no, nem vagyok önjelölt mártír, sőt, szeretném azt hinni, hogy
én egy kissé öntörvényü bunkó ősember vagyok. Vagy legalább néha az
vagyok. De mivel, h többnyire jó kedvem van és mosolygok az emebrekre,
ezért sok dolgot elmesélnek nekem, én meg meghallgatom, mert egyszer
engem is meghallgattak. Az empátia részéről  már nem tehetek,
genetikailag kódolt túlzott beleélő képességem van és ha konkrétan
szeretem is az illetőt, akkor még szép, h nem örülök, h szarul van.
Félreértés ne essék, én örülök az empátiámnak, csak megjegyeztem
diszkréten, h ezért nem tettem semmit, egyszerüen így van, ilyen
vagyok. Ennyit arról, hogy mi van Csvel (azt én is szeretném tudni).

Khm, na, izé, az az igazság, hogy elszoktam ettől a randi témától,
igaz, fogalmam sincs, hogy Miszter Iksszel én most randizom-e, vagy
csak úgy találkozom, mert elvégre ez nem olyan egyértelmű, bár annyira
nem is lényeg, hisz ezek csak szavak, lényeg, h, hehe, na jó,
röhögjetek, be vagyok szarva a holnaptól, hogy mi lesz, jaj Istenkém,
hogy is szoktak ezek menni, meg ááá, mint valami hülye 13 éves liba.
Egy rohadt 3 éves kapcsolattal a hátam mögött (és pár érdekes érzelmi
vonulattal), igazán nem kéne ilyeneken gondolkodnom, de nem tehetek
róla. Milyen kedves boszitól, hogy hoz nekem szerencse sütit (egyébként
csokis ostya, becsomagolva és rá van írva, hogy “szerencse süti”),
bármibe fogadok, h tudja, hogy ilyen hülye rózsaszín idegesség van
bennem, pedig egy szóval sem említettem neki…Amennyiben tanakodnátok,
hogy miért boszi a kódneve, nos pontosan ezért, egyszerüen tudja, hogy
mikor mi történik, egy rohadt szó nélkül. És nem azért, mert minden az
arcomra van írva (pedig tényleg, a poker arc nem az én profilom, sokkal
inkább a rajzfilmfigura), mert találkozás nélkül is müködik. Néha
ijesztő, de azért sikerül meglepnem, hehe.

Hallgassatok Cardiganst konkrétan a Long Gone Before Daylight c.
számot, nagyon nagyon szép és rendkivül ól tükrözi a hangulatomat.