Nincs jó kedvem. És dühős vagyok, mert ez nem az én hibám. Mert nincs
semmi bajom, csak egyszerüen nem szárnyalok annyira intezíven, mint
szoktam, ebből egyből mindenki megjegyzi, hogy milyen negatív vagyok.
Mert a fene nagy pozitivizmusomhoz van mindenki szokva. Igen, most
kérem szépen nem vagyok az az elszállt, konstans katarzisban fetrengő
valaki, aki szoktam. Mert én is csak ember vagyok és vannak szar
napjaim, sőt, annál több a jelentéktelen napom, amikor nincs semmilyen
kedvem. Csak aztán elkezdenek cseszegetni, hogy mi bajom, akkor naná,
hogy végére lesz is vmi bajom.
Na mindegy, majd kialszom. Mindennel együtt, túlnyomó többségben mindig jó kedvem van, aztán sokkot kapnak ha mégsem. Ámen.
Rengeteget kéne olvasnom, sőt, ide is kéne írnom egy kicsit, de
bevallom, nincs sok kedvem. Hét első felében rohantam. Második felében
pihentem volna, ha pihentem volna és egy hétfői incidens miatt nem
éreztem volna úgy, hogy én márpediglen elszeretnék szívni napi egy
csomag cigit és leginkább éhen akarok halni és csakazértsem akarok haza
menni. Az a baj, hogy akivel ki akarok tolni, az leszarja, anyukám
szegény meg hiányol. Ja, én meg éhen halok és elájulok, szóval szó se
róla, fasza egy taktika volt 🙂
Kárpotlásul most megnéztünk 3 darab filmet anyukámmal, miközben
tespedtünk a remek kanapénkon. A harmadik egy orosz film volt, amibe
véletlenül botlottunk bele a Duna Tvn, Nővérek, vagy mi volt a címe,
tök jó volt az egész, meg a zenéje is, kimagaslóan.
Most pedig ha megdöglök is Strad von Zarovichot fogok olvasni és csak holnaptól traktálom magamat hülye kötelezőkkel.
Ma kihagytam egy találkozót, amit nem kellett volna, de nem fogok rajta siránkozni.
Hm, kissé szét vagyok esve (mint a posztmodern világkép, mondaná Mező,
kinek véleménye szerint a költészet politika, ugyan úgy, mint a vallás.
Nagyon szimpatikus ember…)
Egyébként ezen a héten rájöttem, hogy a Szinésznő társaságában szakadok
a röhögéstől, ha nem mond semmit, akkor is. Phage drágávál meg
beszélgettem egy rohadt jót. Ahogy múlik az idő, úgy veszem észre, hogy
tényleg mennyire rohadt jót beszélgettünk. Mint a j ó bor, idővel
érlelődik. Rég volt az az érzésem, hogy konkrétan van érteleme annak
amit mondok, mármint a hallgató szempontjából. Néha tépem a számat, de
annyira tudom, hogy leszar a hallgatóság, mert kulturális idegen vagyok
nekik, vagy mert magasról szarnak az idealizmusra és úgy egyébként is
bármire. Jó volt érzékelni, hogy ez most nem így van.
Talán lassan visszatalálok magamhoz, visszanyerem érzékeimet és megint
tudom értékelni az apró dolgokat, nem csak blazírtan kommentálom a
világot.
Vettünk vonatjegyet Varsóba. 🙂
Ezen a héten kétszer is utaztam a 6os Ével…eléggé izgi volt, szokás
szerint. Megint volt hányás, de nem rám. Ezt is ki tudnám fejteni, ha
olyan hangulatom lenne. De röhögni fogtok, de nem vagyok
blogolhatnékomnál. Inkább olvasok, vagy írok francia agymenéseket, kár,
hogy nem értitek.
Spróolok a kötőszavakkal, lényegretörő vagyok. Ma egy kellemeset
koppantam az átlag magyar előitéleteken, olyan embertől, kitől nem
vártam volna ilyet. Úfent megvilágosodtam, hogy francia neveltetésem kb
15 főre szűkíti azon személyek számát, akikkel el tudok képzelni bármit
is hosszú távon. És ebből a 15ből szerintem nagyon maximálisan kettőt
ismerek, ha jóindulatú vagyok, azok meg más kritériumok miatt esnek ki.
Na jó, lassan olyan leszek, mint egy átlag blog, siránkozok itt a nem
létező pasi életem felett…pff, tiszta hülye lettem, esküszöm. Szóval
le is fexem!