Szégyen, gyalázat. Életem legrémesebb szövegelemzésést írom épp Diderot
mechanisztikus filozófiával kapcsolatosan, amihez nekem semmi 
közöm és nem is szeretném, ha lenne. Nem szertem a filozófiát.
Valószinűleg azért, mert maximálisan hülye vayok hozzá. Én valahogy a
görögöknél leraggadtam és az nekem bőven jó, a sztoikusokat pl. nagyon
tudom élvezni, de ez szerintem azért van, mert Seneca kellemes és
érthető stílusban írogatott Luciliusnak és még én is értettem. De
szóval Diderot dráa már kicsit ávoláll tőlem, annak ellenére, hogy ő is
elég lelkesen írt. Mindegy, ég a pofám és dráa francia (értsd irodalom)
tanárnőm foroghat polgárháború által súlytott Kongójában, mert kb pont
azt csinálom, amit belénk vert, hogy soha, de soha. Ne válasszuk szét a
formát a mondanivalótól. Hát valóban nem kéne. De másfél oldal után
jövök rá, hogy ezt tettem,  hajnali 2 múlt, múlt szerdára kéne
beadnom és a könyökömön jön ki az egész. Lenne ember a földön, aki
átírná? Inkább feljöttem ide sikítozni egy sort.

Ma a Színésznő vmi magyar jegyzetemet olvasgatta (abból nincs sok) és
gyanakvóan rákérdezett, hogy nincs-e esetleg enyhe diszgráfiám, mert
előszeretettel cserélgetem a betűket. Kicsit elgondolkodtam a dolgon,
lehet, h van benne vmi, a blogomban is vannak furcsa dolgok, amik nem
elgépelések és nem is a billyentyűzetátka (kiírtjja néha a j-ket,
illetve túl sokat rak belőlük). Minden esetre annyira már csak nem
zavaró. Mondanom se kell, hogy franciául semmi ilyen bajom sincs.
Siralmas. Persze egyébként simán lehet, h csak fáradt voltam. Vérbeli
grafománként illene azért minden állapotban írni tudni, de háh, megyek
vissza Diderot-hoz.

Még azért azt az abszurd információt megosztanám itten, hogy ma anyukám
egy barátnőével elment az Október 6.-a utácba a Kama Sutraba business
lunchra. Majdnem lenyeltem a kanalat döbbenetemben. Kicsit hülyén
hangzik, nem?