Na gyerekek, tegnap hirtelen felindulásból Evel és buborékkal (E egyik
kedves ismerőse, akivel már régóta akartam találkozni) kikötöttünk a
Holdudvarban, moderált partyzásban. Nagyon jót tett a lelkemnek, azt
kell, hogy mondjam. Utána még hajnalig Géher féle Shakespeare
olvasókönyvet olvastam, marha jó, mindenkinek ajánlom! Ja meg kérem
szépen, írtam, ne kérdezzétek, hogy mit és miért, de közzéteszem,
fikázzátok nyuodtan (vagy szerintem pont el fog mindenki siklani
fölötte), nincsenek nagy írói ambicióim, de jól elszórakoztatom
magamat. Lassan indulok volt angoltanárom meglepetés partyjába, a
Színésznő hívott, őt meg egy volt franciatanár. Kissé vicces, hogy én
egy rakat tanárral fogok együtt röfögni egy pár órát, de a Színésznővel
majd kapaszkodunk egymásba, aztán lesz, ami lesz. Este egyébként magát
a Színésznőt nézzük meg színpadon Evel “József Jolán, az édes mostoha”
c. darabban.

Egy apró kis szösz két mellem közt, két, élettől dagadó keblem közt.
Éjnek évadján, egy kérdőjel, “mit keres ez itt?”

Egy megmagyarázhatatlan tény a millió közül, honnan jött s mikor, milyen céllal s meddig?

Elpöckölöm s elfelejtem, mint az örök rejtélyt magamban; itt vagyok s élek, szeretek s félek.
Érzelmi skálán az özönvíz, ott megnyílt a föld, most meg csak a csönd.
Elalszik a villany, elöbb útóbb minden klisé lejár, elveszítesz te is, én is magamat.
Csak a szösz marad, én elmentem, testemet az értelem ködében elhagytam.

Szálll az éterben lelkemmel együtt, örök kérdőjel, folyton alalkuló füst-értelem.
“
Szerettél?” kérdezném, de késő már, hisz elnémultunk mind a föld fölött…

Választ, remélem, én adtam eleget.