na, kezdek asszem teljesen magamhoz térni. persze másodpercenként hatot
tüsszögök és egészen meglepően sok zsepit trombitálok el, alapvetően
jobban vagyok, mint egész héten bármikor. megnlztük a Tears of the Sun
c. fantasztikusan b-kat eposzt, melynek kettő darab vonzereje van, az
egyik Bruce Willis a másik meg Monica Bellucci. hagyjuk Bruce-t, ugyis
ösz a borostája, meg kb semmit se csinál. kis Monica Bellucci kurát
tartottam (szakképzett olvasók tudhatják, hogy ezt félévente megejtem,
ha épp esztétika hiányom van és unom Tarja Turunnent) és már megint
össze-vissza vagyok ájulva a gyönyörtől, hogy hogy a francba lehet
valaki ennyire szép. Volkov bezzeg nincs elájulva, ő a természetes
nőket szereti (tulkép ez nekem csak jó lehet, mivel, hogy sose fogok
úgy kinézni, mint Monica Bellucci, pontosabban mindig is csak nagyon
természetes fejem lesz, semmi sophisticated beauty, höhö), szóval
bármennyire is örülök az ízlésének, kénytelen voltam lehülyézni, hogy
aki nem ájul el ettől a nőtől, az nem ember. anyám múltkor megjegyezte,
hogy folyton bedőlök a szép nőknek. nem fejtem ki, de van benne
igazság, bizonyos esztétikai gyönyör fölött elveszítem a józan
ítélőképességemet (ki nincs ezzel így?). csak az a vicc, hogy a pasik
szoktak elvileg sztereotípikusan így gondolkodni, nem nők. de ki
mondta, hogy tucat nő vagyok.
na jó. hajnal van. a hülye Sacred meg müködik (sóhaj). én meg
tulaludtam magamat. szerintem egy fél éve nem voltam ennyire kipihent,
mint most. nem hinném, hogy sokáig fog tartani. most, h így eszembe
jut, legutoljára március elején voltam kialudva, 3 nap 40 fokos láz
után (influenza).
ma valahogy nincsenek nagybetűk amondat elején, akit zavar, szólaljon
fel. mint ahogy én is szívesen felszolalnék Bill Gatesnek, hogy nincs
tüsszögös és orrfújós szmájli az egyébként egész zseniális és feletébb
user friendly MSN Messengerben. hogyan szemléltessem így interaktívan
kedves contactomnak, hogy mi bajom van? vagy nem tudok már mit kezdeni
fene nagy jó dolgomban, aszondjátok? hát lehetséges…
lassan vége a nyárnak. igaz, az elmúlt egy hét kicsit zátony volt
minden szempontból, de szerintem nyugodtan állíthatom, hogy életem
legjobb nyara volt eddig (bár ezt már sok nyárra mondtam). és még
elöttem a Sziget. persze mindent el lehet baltázni, de amilyen társaság
igérkezik oda, hááát, szerintem erősen katarzis és abszurditás gyanús
(a kettő összefügg), ja meg erkölcstelenség gyanús is, de ez nem
publikus, szóval ezt most itt nem is tettem szóvá.
lehet, hogy lassan vagy letámadom a Sacredet, vagy Virginia Woolfot
(hm, érdekes kombó), de elötte elmesélnék egy kellemes epizódot, aminek
semmi jelentősége, csak tipikusan az a fajta dolog, amira rá szoktam
lelkesedni. lényeg, hogy két napja jöttem haza és szakadt az eső, de
vmi ordenáré módon. én akkor még próbáltam tartani magamat ahhoz, hogy
nem hordok esernyőt és szarrá ázva álltam a zebránál, amikor befutott
egy csaj ugyan abban az állapotban mint én. rám nézett és elkezdtünk
röhögni tök spontán, majd vidáman kb áttáncoltunk a zebrán, leszarva
mindent, mert már úgyis annyira mindegy volt tényleg minden. marha jó
érzés volt na. nem akarok benne mély filozófiai izéket találni,
egyszerűen csak örülök, hogy vannak még ilyen emberek.
ui: lassan mintha visszatalálnék ehhez a bloghoz, mert lássuk be,
vizsgaidőszak vége óta annyira nem írtam ide egetrengető dolgokat, nem
azért mert nem történtek velem egetrengető dolgok (mert azok mindig
történnek velem kérem szépen), hanem mert valahogy kiestem a blogírási
ritusomból. de semmi sem tart örökké, egy kiesés sem.