Rám tört a nosztalgia, vagy mifene… Elolvastam egy rakatot hannah blogjából, mindenkinek nagyon sűrűn ajánlom (bár most vhogy olvasottságom kissé megcsappant, mindegy, azért ajánlom, aki hallgat rám), mert jól is ír és jókat is. Ezzel együtt én nagyon jókat szoktam szórakozni. Már marha rég nem olvastam őt, legutoljára pont múlt nyáron. Aztán ha már ott voltam, a saját blogomat is visszaolvastam az egy évvel ezelötti korszakra. Meglepő, hogy mennyire ködösítettem. Tiszta üldözési mániám lehetett. De különben annyira nem változott semmi, Virginia Woolf, Sziget, eufória, levertség, koffein mérgezés. Csak a sört szerettem meg útközben. Na ó, tulzás, hogy megszerettem, elvégre én a fröccs híve vagyok rendületlen, de már nem megy eseményszámba, ha megiszok egy korsó sört (mint anno, höhö).
Kiváncsi vagyok az ezévi Szigetre. nem is annyira a zene miatt, mert már rég nem a zene miatt járok oda (erre mondjuk nem olyan rég jöttem rá), hanem a hangulatért. Elvileg minden okom megvan rá, hogy egy fantasztikusan jó Szigetet várjak, hisz rendkivül jól összeválógatott emberekkel megyek. De persze bennem marad az örök paranoia, hogy mi van, ha most derül ki Volkovról, hogy egy állat, vagy rólam, vagy egyáltalán, mi lesz, ha éjfélkor vérfarkassá alakulunk és széttépjük egymást? Tudom én, hogy 3 napig sátoroztunk a semmi közepén egy metál fesztivál kereteiben, kettesben, teljesen egymásra utalva és nem lett semmi tragikus következménye (hacsak egy "nem olyan" gyűrű csere annak minősül), de mégis, hadd féljek már egy kicsit, hogy hirtelen most fog mindenki csődöt mondani, bokaficamot, gyomorrontást, postmodernystka tuladagolást kapni. Lehet, hogy én fogok megőrülni, hogy nem hagynak békén, hogy egy métert se tudok tenni egyedül, hogy nem lehet kiszállni egy hétig, hogy nyilvános szállást csinálok a lakásoból/szóbámból/ágyamból (anyukám egy szent,  mondtam-e már elégszer?). Most, amikor itt ülök hajnali 3kor, mert ekkor vág az agyam és nem zavar senki, nehéz belegondolni abba, hogy holnap estétől a másik létformámban leszek, a pörgésben, népszerűben, elfoglaltban, vonzóban, központiban. Most meg itt ülök kócosan és viccesnek tartom ezt a tartaléküzemmódot.
Ha ti ebből most bármit is értetettek…

Egyébként meg csókolom, hol vagytok, olvasóim? Kérem az igazolásokat! Párotokról tudom, hogy nyaraltok, hogy otthon vagytok és nincs netetek, de a többiek hova tüntettek? Minimum 30 ember hiányzik a napi statisztikáimból. Persze, könnyen beszélek, én se voltam itt. De most már vagyok, szóval újra belendül az ipar. Erről most hirtelen eszembe jutott a Bánatos Kurváim Emlékezete (vagy Emléke? franc se emléxik), ami ugye egy García Marquez és nekem nagyon nem tetszett, Rnek ellenben nagyon igen, amit egyszerűen nem értek, de bevallom, nem biztos, hogy lemerek vele ülni ezt megbeszélni, mert ezt már eljátszottuk a Passióval kapcsolatosan, minek következményében olyan ideges lettem, hogy egész sok cigarettámba került, míg lehiggadtam. Ez az átka annak, ha az embernek vannak meggyőződései… De nem is ez a lényeg (most egyébként az annyiszor emlegetett stream of consciousness-t demonstrálom in action), hanem az, hogy megszólítottam kedves olvasóimat, akik felszívódtak az augusztusi fagyban, hogy ugyan má, merre járnak. S ha már így szóltam hozzájuk, hát mondja meg nekem vki, hogy miért él bennem az a leellenőrizhetetlen beidegződés, hogy a vámpírok melegek? Persze láttam az Interjú a Vámpíralt, igaz kicsit voltam még és nem is annyira fogtam a témát, meg olvastam most (sóhaj) Angela Cartert, meg ugye a Sacredben kaszabolom a népet egy vámpír dominával. Nem vagyok szakértője a témának, mégis van bennem egy ilyen beidegződés és nagyon örülnék, ha valaki kifejtené, vagy megfejtené, hogy ez honnan jön. Ja és tudom (?), hogy van valami film Catherine Deneuve-el ebben a témakörben, amiben CD (kit tisztelek, de alapvetően nem szeretek) nem tudom mit csinál nem tudom kivel, de nővel (ezt is csak onnan tudom, hogy valami összesitésben ez volt a nem tudom hanyadik legerotikusabb filmjelenet, valahol a Postás Kétszer Csenget után, Sharone Stone és a bugyija/jégcsákánya elött). Na szóval fejtse meg nekem valaki ezt a rejtélyt, meghívom egy kvra.

Ja és a nap tanulsága: ha az ember spanyol művészfilmet néz és már már elviselhetetlenül szépnek tart egy nagyon vonzó nőt, akkor óvakodjon, mert a végén még kiderül, hogy a nagyon vonzó nő egy sokkal kevésbé vonzó férfi voltaképpen, ami engem max csak egy kicsit meglepett, de a főhőst határozottan kellemetlenül érintette, na de nem lövöm le a poént. Milyen jó ez a konszolidált erkölcsű Magyarország (ezt se hittem volna, hogy valaha leírom), legalább nem kell (még) elgondolkodnom, hogy beszélgető partnerem milyen nemű.