Hát ez remek. A francia sulis helyetesítésem ütközik a kedvenc tanárom
kötelező órájával a CETTen, írtam neki magyarázó mailt, erre elküldött
melegebb éghajlatra, hogy ez felelötlenség, blablabla. Most hogyan
magyarázzam meg neki, hogy ez egy olyan ajánlat, amit az ember hülye ha
kihagy, mert nem ismétlődik meg többet az életeben, hogy egy zártkörü
társadalom csak így puff, megnyitja kapuit és betesékel. Én meg
utasítsam vissza engedelmesen, hogy párdon, az ELTE? Hát egy nagy
szart. Nekem az életem a francia nyelv, muszáj francia légkörben
mozognom. Csak 10 napja kerültem vissza megint ebbe a miliőbe, máris
fizikailag jobban érzem magamat. Skizofréniám határozottan kevéssé
kisért. Ráadásul végle szellemileg is aránylag lekötve érzem magamat a
háromnyelvűségemmel, mert az agyam egyik nyelvterülete se hever
parlagon. Szóval nagyon sorry, de ez nekem mindennél többet ér, igen,
az ELTEnél is, a diplomámnál is és annál is, hogy mikor fogok effektíve
diplomázni. Világ életemben utáltam a rohadt CETTet, bár elismerem,
hogy a cél szent, csak az eszköz színvonala tragikus. Rengetegszer
akartam otthagyni ezt az egészet, eredetileg nem egészen akartam tanár
lenni, bár 16 éves korom óta valahol tudom, hogy az is leszek még
életemben. Szóval utálom a CETTet, csak sajnos az egyik legjobb
hallgatójuk vagyok és ez az olcsó egomasszázs valahogy mindig
visszatartott attól, hogy ott hagyjam az egészet a pikulába (és mondjuk
kipróbáljam magamat inkább cukrászként, amire ugyan csak vágyok). Most
itt állok utolsó évben, 3órán túl és rá kellett jönnöm, hogy igenis
igazam volt, van és lesz, amikor az állítom, hogy tanítani nem lehet
megtanítani valakit, pedagógiai érzéke vagy van az embernek, vagy
nincs, fejleszthető, meg vannak trükkjei, de alapvetően ez úgy jön az
emberből. Vagy nagyon nem. Egzisztenciális bajaimat hallották, késöbb
folytatom, csak most órát készítek Evel, a holnapi francia
tűzkeresztséghez.