ahogy közeleg az eufória pillanata, úgy ürül ki az életem. beletőltöttem ma 3 fröccsöt, attól vidámabb lett, meg kicsit tompította az értelmetlenséget, ami eluralkodott rajtam (vagy vmi hasonló). aztán hazajöttem és javítok, appendixet gyártok, húzok, illetve döbbenten konstatálom, hogy micsoda fantasztikus struktúrája van a thesis-emnek, erről eddig semmit se tudtam. belealudtam természetesen, goa helyett goldfrappot hallgatva. de nem tudtam mélyen aludni, csak félálombanm halucinálgattam pár dolgot, ami kellemes volt, bár nem emlékszem rá. most meg jöttem kérdőívet nyomtatni. meglepően friss és fitt vagyok, pedig hetek óta 5kor fekszem és korán kelek…az agyam is fog, szóval fantasztikus. de nem egészen tudok belegondolni abba,  hogy mi lesz velem, ha kinyomtattam mind a két példányomat. ülök majd mint egy barom a gép elött és nem tudok mit kezdeni jó dolgomban. túl rég óta várom ezt a pillanatot, elszoktam már az életemtől, megszoktam a nyomasztást, a tehert, a konstans önfigyelést, nehogy egy korttyal többet igyak, nehogy egy olyan filmet nézzek, amit nem bírok. kicsit olyan, mint szakítás után. de azért egy idő után akkor is be tudja tőlteni az ember valamivel az űrt. de teljesen valószerűtlen, hogy a pillanat, amit szeptember 1 óta várok itt van, pár órára. mostanában valahogy nem tudok belegondolni a dolgok sulyába, csak érzem őket és akkor leblokkolok…