kint a konyhában rotyog a sajtos tészta. rég főztem, akár csak egy nyamvadt sajtos tésztát is. most persze morfót kéne tanulni, de nem nagyon tudom rászánni magamat. kint szakad az eső, ami már megint jót jelent. lehet, hogy kicsit megbuggyanta mostanság. sok dolog történt, de ennek nagyobbik részét nem akarom ide leírni, mert senkinek semmi köze hozzá. szóval az életem nem pang, csak nem nyilvános dimenziókba sodrodik.

azért pár dolgot el tudok mondani. h pl megint itt vannak az abszurd fényű esték, padostul, buborékostul és ez mérhetetlenül jó.

kiolvastam az órákat, ami a maga mondján intenzív katarzist váltott ki belőlem, de sokkal visszafogottabb, intellektuálisabb jellegűt, mint a szerelmem nyara már-már zavarbahózó erotikusrobbanás hatása. szóval most inkább intellektuális. talán kicsit megint keresgetem magamat, azaz nem is keresem, csak néha találom, másrészt nézem, hol van a határom, ha elengedik a kezemet, mennyire találom fel magamat, egyedül  hogyan érem el a céljaimat, mennyire tudok kifinomult lenni… ilyesmik. kezd az önbecsülésem a helyére esni, kezdek úgy viselkedni, mint ahogy azt nekem egyébként is kéne. mármint gondolom én.

kisért megint egy-két ember, de kisértsenek csak, szívesen látom őket, mindenkit a maga módján.

kitisztult belőlem egy adag köd. élesebben, tisztábban látom a dolgokat. nem hagyom, hogy minden lehetőség elusszon. ha ki kell nyujtanom a kezemet valamiért, kinyujtom. ha valaki idegesít, akkor belátom, hogy idegesít és nem próbálok neki alibiket találni, hogy megértő legyek. ha valakit szeretek, akkor meg szeretem. nem tudom miért kell folyton agyon komplikálnom mindent.

most viszont már megettem 2 bazi tányér sajtos-tejfölös tésztát és most hősiesen belevetem magamat a morfóba. utána meg az életbe.