tegnap végre jó idő lett (előtte 15 fok volt, ködszitálás és szakadt az eső), ennek örömére átmetróztuk magunkat a túloldalra és elmentünk williamsburgbe, a szombati food marketre, ami valójában egy nagy kajafeszt. williamsburg maga nagyon vicces, kicsit lepukkant tengerparti üdülőváros benyomását kelti, mindenhol 2-3 szintes színes házikók, a földszinten válogatott éttermek. a lakosság nagy része kissé bamba (elvégre szombat délelőtt volt) hipszter volt. a kaják felé haladva belebotlottunk egy “artists and fleas” nevű boltba, ami valójában egy mini wamp volt, mindenféle iparművész izéket árultak, annyi különbséggel, hogy itt mindenki nagyon kedves volt és kommunikatív, illetve elég sok vintage ruha volt.

a kajafeszt egy vízparti grundon állt, dél körül még elviselhető mennyiségű emberrel. ettünk főzőbanán chipset (semmi extra, ha nem szólnak, észre sem veszem,hogy nem krumplichips), japán rákos gömböket, amiknek az elkészítése látványosabb, mint az íze, tavaszi tekercset és masala tacot, ami pontosan az, amit a neve sejtett. a végén megfejeltem az egészet egy fánkkal, ami viszont határozottan mennyei volt.

újabb metrózást követően chinatownban bukkantunk fel, ami számomra eddig a legdöbbenetesebb élmény volt, ugyanis ha eltekintünk a házakon látható obligát tűzlépcsőktől, PONTOSAN olyan minden, mintha kínában lennénk, ugyanazok az emberek, szagok, zajok, boltok. a közeli Columbus park közepén Sun Yat Sen szobra áll, körülötte kínai bácsik és nénik veszettül kártyáznak, kínai sakkoznak és operát énekelnek. lelkesen betértem egy bubble tea boltba, ahol sikerült megvennem ugyanazt a szuper löttyöt, amit kínában szoktam inni és körülbelül ugyanannyira bírtam könnyen kommunikálni, mint arrafelé (az egész boltban én voltam egyedüli fehérember). halálosan elgyengülve hova máshová ültünk volna be, mint egy honkongi dimsumozóba, ahol nevetséges árakért szuper jól megvacsoráztunk.

ma elmegyünk és megnézzük a broadwayen a chicagót, illetve kihasználjuk a jó időt, hogy végre kilássunk az erre kijelölt helyekről.