Belgrád olyan, mint Varsó 15 éve, kis kioszkokból árulnak szinte mindent, a cigaretta negyed annyiba kerül, mint itthon, a plejskavica nagyon finom, az utcákon trolik járnak, a várost irreálisan széles sugárutak szelik át boulevard néven.

A feliratok fele cirillül van, a másik fele nem, nem sikerült rájönni, milyen logika szerint, viszont miután kiolvastuk a dolgokat, a lengyel alapján meglepően sok mindent értettem. Kommunikálni könnyű volt, mert valamennyire mindenki tud angolul és kivétel nélkül mindenki borzasztó kedves és segítőkész volt, a moziban sajnálkoztak, hogy zárva van a büfé és nem tudunk kólát venni, de elirányítottak a mcdonald’sba, hogy ott majd találunk, siessünk vissza, pont elérjük a film kezdetét.

Némelyik busztól ránézésre szénmonoxid mérgezést kap az ember, majd utána jön egy ultramodern légkondicionált csoda. A bérlet egy mágneskártya, amire az ember automatákban tölt pénzt. Valahol olvastam, Szerbia épp átalakulóban van…

A szálláshelyünkön (ami egy magánlakás volt) az utólag beépített lift csak az 5.-en és a 6.-on állt meg, mert csak ezek a lakók voltak hajlandóak belefizetni a liftbe.

A játszóterek le vannak aszfaltozva, öntött vas libikóka és hinta a teljes felszerelés. Semmi sem EU komform (miért is lenne), az ember ott dohányzik, ahol nem szégyelli, viszont a zebráknál a lámpa visszaszámol villogás helyett, hogy tudd, mennyi időd van átrohanni. WiFi szinte mindenhol van, még némelyik buszmegállóból is árad. Rengeteg a kutya és a szépen karbantartott, óriási park.

Este 10-kor az emberek boldogan korzóznak a belvárosban, pattogatott kukoricát és fagylaltot esznek, padokon ücsörögnek, hangosan röhögnek. Amikor az utca túloldaláról lefényképeztem egy kis pékséget, a benne ácsorgó pék kedvesen integetett, majd kijött a bolt elé és bepózolt.

Egyetlen ott töltött esténken a szállásadó által ajánlott étteremben orrvérzésig ettük magunkat egy kis belső udvarban, ahol lepedők száradtak és a séf a kedvünkért megszakította a meccsnézést, hogy remek angolsággal érdeklődjön, mit szeretnénk ma enni. Később a tulaj ült le az argentinoknak szurkolni és kínált minket a ház borával.

Némelyik épület felháborítóan ronda, de mellette ott díszeleg egy egész csecse art déco színház, egy pár pravoszláv templom és jó sok bauhaus lakóház. Berlini barátomnak mutogatva a fotókat ő csak legyintett, hogy ő már immunis erre a fajta rondaságra, nem fogom tudni meglepni.

Menjetek el ti is!

(Két hét múlva pedig megnézem, hogy Varsó pontosan miben és hogyan változott az elmúlt 15 évben).