a reggeli

ma reggel értelmezhetetlen okokból kifolyólag kidobott az ágy reggel 7-kor, így mint említettem, elindultam a strandra. viszont mivel az ajtón kilépve rádöbbentem, hogy az ég világon semmi dolgom és éppenséggel annyira nem sietek a strandra, elkezdtem városnéző üzemmódban bámészkodni.

elég gyorsan egy piachoz érkeztem, ahol széles vigyorral elkezdtem nézelődni, többek között egy nyerstésztabolt kötött le hosszú percekre, ahol semmi mást nem árultak, csak több tucatféle házikészítésű tésztát. épp keltem volna át az utcán, hogy megpróbáljam beazonosítani a sok zöldség közül a misztikus water spinachet, amit Dai Pai Dong Woman emlegetett a minap, amikor kis híján elgázolt egy taligányi féldisznó (HK-ban alapvető közlekedési túlélési tanács, hogy a vonat taliga nem vár, az elől minden körülmény között el kell ugrani, különben viccen kívül elgázolják az embert, én naív kezdő koromban egész csúnya zúzódást szereztem a sípcsontomon, amikor teljes erőből nekem jött egy ilyen vas, művirágokkal megpakolva), ami azért egy pöttyet meglepett, pedig 8 éves koromban az aleppói bazárban egy nyúzott birkafejjel találtam magam szemben, azóta relatíve jól viselem a random kibelezett/megnyúzott/feldarabolt állatokat.

az élménytől kissé izgalmas állapotban becsoszogtam a piac fedett részére (hívhatnám csarnoknak, de nem teljesen az, mert több emelete van és mozgólépcső visz fel benne), ahol megcsodáltam az erre szakosodott standnál a halottaknak elégetendő különböző papírajándékokat (volt ott minden, ruha, cipő, nyugati cigaretta, macdonald’sos menü, tálca sushi, mind papírból hajtogatva).

a hentespultnál némi nosztalgiával fotóztam a ketrecben ücsörgő varangyokat, múlt év ilyenkor féldisznó helyett azon lepődtem meg nagyon, amikor egy néni kért egy kiló varangyot, amit kiszedtek neki egy nejlonzacskóba, de persze az egyik kiugrott, az eladó meg nevetve fogta el és rakta vissza, fura volt, hogy milyen óvatosan fogja meg, mintha nem arra menne ki az egész, hogy a varangy hamarosan meghaljon.

egyszer csak a sokat sejtető “cooked food center” feliratra lettem figyelmes, amit követve az emeleten kötöttem ki, ahol rengeteg hokedli, asztal és öreg néni fogadott, akik az újságott lapozgatva reggeliztek kisebb csoportokban. körbe jártam az összes falatozót, jellemzően csak az indiai kifőzdénél volt bármi is kiírva angolul, ott készségesen elém is rohantak, hogy reggelizzek náluk, de nem volt kedvem egy tök üres kifőzdéből nézni, amint a helyiek szemlátomást remek dolgokat esznek, ezért miután beazonosítottam, hogy hol árulnak rizstrutyit congee-t, hogy oda véletlenül se menjek, oda mentem a legszimpatikusabbnak tűnő pincérnénihez, széles mosollyal rámutattam a pultra épp frissen kikerült ételre, hogy kérek egy olyat, meg egy ice lemon tea-t, megvártam, míg a szakácsnéni és a pincérnéni megfejtik, hogy mit akarhatok, mosolyogtam, bólogattam, majd vidáman leültem és imádkoztam, hogy ne legyen pacal az ártatlan rice roll-nak álcázott cuccban, amire böktem (nem volt, mezei marha volt benne). a kaja nem volt észveszelytően finom (rossz se volt, de ettem már finomabbat ebben a műfajban), de az élmény teljesen felbecsülhetetlen volt, a pincérnéni kétszer is megveregette a hátamat, távozásomkor a konyhásnénivel ketten hangosan búcsúztak és integettek, mint valami hosszú útra induló rokonnak.

na, most már emlékszem, miért is jöttem vissza.

2 thoughts on “a reggeli

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s