egy jó nap

az egész úgy kezdődött, hogy hétfőn kissé megrottyantam. semmi vészes, néha mindenkivel esik, hogy egyszer csak azon kapja magát, hogy valahogy semmi sem optimális és a világ egy kegyetlen hely, ahol az ember csak saját magát tudja sajnálni, miközben áll a döglesztő párában és azon tanakodik, hogy most tényleg alájuljon-e, vagy az mégis kicsit túlzás lenne már drámai hatásnak.

szerencsére egy fél órás beszélgetés a Színésznővel relatíve életet lehelt belém (illetve közben légkondicionált helyre értem) és mint a jó barátok általában, biztosított támogatásáról, de a megfelelő kérdéseket is feltette, amiken be kellett látnom, hogy most már tényleg el kell gondolkodnom.

kedden új emberként riadtam hajnali 6-kor és szokásomtól eltérően nem aludtam vissza, hanem Kata coachingját hallgatva, egészen kézzel fogható terveket szőttem fordítói karrierem felpezsdítésére és megrendelői köröm bővítésére. ezt követően hirtelen előkerült a megválaszolatlan kérdésem egyik kulcsszereplője, aki a maga módján ráébresztett, hogy valójában még egy pofonért már nem akarok házhoz menni. egy laza mozdulattal kitöröltem visszamenőleg minden beszélgetésünket, és az efölött érzett megkönnyebbülésemben elmentem futni reggel 8kor.

a villamoson a park felé zötykölődve határozottan azt éreztem, hogy most végre magamra ismerek és boldogan nyugtáztam, hogy valószínűleg ennyi időre volt szükségem (3 hét), hogy kiheverjem a nyár zűrős érzelmi történeteit és álmatlan éjszakáit.

futás címszó alatt többnyire csoszogást produkáltam, de nem éreztem emiatt szégyent, vagy haragot, inkább csak nagyon lelkes és energikus voltam, ami elég nagy dolog, mint ahogy azt minden testértékelési zavarokkal küzdő nő tanúsíthatja. arról nem is beszélve, hogy az oxigén megvonástól az agyam új vágányokra merészkedett és a Színésznő kérdéseire kisebb epifánia keretében tényleg megjelentek a válaszok, én pedig végre megnyugodtam.

hirtelen újabb üzenet esett be, egy lakáshírdetéstől, amire még napokkal korábban jelentkeztem, és már teljesen meg is feledkeztem róla. a szoba jól nézett ki és már épp azt szerveztük, hogy mikor nézzem meg, amikor szörnyű gyanú ébredt bennem, ami gyorsan be is igazolódott: a színes, szagos, tágas szobának sok előnye van, de ablaka, az nincs. azért a biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy nincs-e esetleg egy másik, ablakos szoba, mire csodák csodájára elkezdtek áradni a képek egy szuper sarokszobáról, két oldalt ablakkal, fotellel, komóddal, jó hangulattal, ugyanabban az árban, mint az ablaktalan sufni.

izibe metróra pattantam, hümmögve megnéztem mindent, amit lehetett és bár a konyhát és a fürdőt meg kell osztani még három másik emberrel, illetve a lakás a hatodikon van lift nélkül, úgy döntöttem, hogy a sarokablak, a tetőteraszon kialakított ücsörgő és az általam nagyon kedvelt környék igazán ér nekem annyit, hogy Mr. Ying macerás költözései helyett inkább itt húzzak le egy fél évet, ezért 10 perc tanakodás után lefoglaloztam a helyet.

ezt követően még elmentem DD-vel egy 50 perces testmasszázsra, ami kifejezetten üdítő volt, főleg, hogy addigra az előző napi úszás és a reggeli csoszogás + lépcsőn föl-le rohangálás megtette a hatását és minden porcikám fájt.

hangulatom azóta is töretlen, a hétfői rottyanásnak pedig semmi jele már.

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s