apa, kezdődik

na tehát, miután már majdnem (de csak majdnem) egy hónapja itt vagyok és egy helyben dekkolok, ideje holnap útnak indulni.

a cél ezúttal India, a társaság pedig édesapám, neki egy régi barátja és a barát lánya. utóbbi két szereplő évekig élt Indiában, szóval nem épp kezőkkel van dolgunk.

valójában egészen furcsa fejlemény, hogy ellátogatok Indiába, mert ha 5-6 éve megkérdeztettek volna, hogy milyen országok szerepelnek a bakancslistámon, India és Kína valószínűleg sose került volna fel rá, aztán ugye mi lett a vége.

vannak emberek, akik rajonganak Afrikáért, vonza őket az emberiség bölcsője, a vad természet, az ősi kultúrák, esetleg meg akarják menteni az éhező gyerekeket, segíteni akarnak a szegényeknek, vagy csak oroszlánokat akarnak fotózni egy luxusszafárin. nincs ezzel semmi baj, de én sose tartoztam ebbe a kategóriába (talán nem részleteztem itt, de másfél éven keresztül komoly harcokat kellett vívnom a kínai főnökömmel, hogy ne kelljen Beninbe utaznom némi tréninget nyújtani, akkor valahogy úgy éreztem, elértem a kalandvágyam határát). ugyanígy létezik egy “India” kategória is, emberek, akik réges rég arról álmodnak, hogy ellátogassanak ebbe a kontinensnyi országba, szent helyekre jussanak el, meditáljanak, jógázzanak, leprásokat segítsenek, angol tanítsanak a páriáknak, a Taj Mahallal fotózkodjanak, egy éven keresztül egy szál hátizsákkal barangoljanak. na hát ebbe a kategóriába se soroltam magamat soha, butaság lenne azt mondani, hogy “nem érdekelt” India, mert nincs olyan ország, ami de facto egyáltalán nem érdekel, de tény, hogy más helyek jobban megmozgatták a fantáziámat.

ugyanakkor az életemet kiskorom óta átszövi két információforrás erről az országról, az egyik az angol posztkoloniális irodalom, végtelen folyamregények, amik általában több generáción keresztül mutatják be az elmúlt 50-70 év mozgalmas történelmét, a modernkori India kialakulását és annak társadalmi problémáit. a mai napig bármikor élvezettel fogok bele egy több száz oldalas Rohinton Mistrybe, Amitav Ghoshba, vagy Arundhati Royba, elvarázsolnak a leírások, a karakterek, a túlzsúfolt városok.

a másik, sokkal meseszerűbb élményem apukám anekdótái a 30-40 évvel ezelőtti üzleti utairól, amik Indiába és Bangladesbe vezették. mára például a családi legenda részévé vált az a könnyed 15 kilós húsdaráló, amit apám Bangladesből cipelt haza, mert amikor szuvenírvásárlásra került a sor, lebontott hajókabin berendezésekből és olcsó síruhákból választhatott volna, de mivel az első nem fért be a bőrőndjébe (pedig milyen jó lenne egy mahagóni kajűtablak a nappaliba… szokta mondogatni azóta is), a másik pedig nem egyezik sportolási szokásainkkal, anyám pedig kategórikusan utálja a füstölőt, így nem maradt más, mint a helyi piacon kínált remek húsdaráló. valahogyan az az érzésem, hogy egész gyerekkoromat átszövik a térséghez kapcsolódó történetek, és mivel apám szerette ezeket az utakat, úgy nőttem fel, hogy India alapvetően JÓ.

ezért hát amikor most nyáron apám ebéd közben megememlítette, hogy egy régi barátja felkérte, hogy kísérje el egy konferenciára Indiába, de hát mi a fenének menjen ő oda ilyen öregen, akkor hiába nem vagyok az a füstölők között jógázó taj mahal rajongó, azonnal lecsaptam a lehetőségre, hogy átélhessem a gyerekkori meséket (anyukám nyomatékosan megkért, hogy eszünkbe ne jusson húsdarálót, vagy füstölőt vinni ajándékba).

így hát a holnap kezdődő út sok szempontból nagyon személyes lesz, csak nem pont úgy, ahogyan az a legtőbb ember első indiai útja szokott lenni.

a menetrend a következő: Jaipur-Ranthambore-Udaipur-Mumbai. mindenhol két éjszakát alszunk, többnyire sofőrös minibusszal közlekedünk, saját idegenvezetővel rendelkezünk, luxus hotelben alszunk, gyönyörű palotákat bámulunk halomra, bengáli tigrist fotózunk, nem gondolkodunk, nem tömegközlekedünk, nem stresszelünk, hogy mindenki mást akar csinálni, útitervet követünk. általában nem így szoktam utazni, de őszintén szólva most tökéletes, hogy semmi más dolgom nem lesz, mint élvezni az utat és rengeteg képet és beszámolót készíteni.

One thought on “apa, kezdődik

  1. Visszajelzés: India – összegzés | Ahogy esik, úgy puffan

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s