mivel tegnap verőfényes napsütésre ébredtünk, azon nyomban rohantam mosni és olyannyira hatékony voltam, hogy már délelőtt fél 10-kor a tetőn álltam egy rahedli alsóneművel és csipesszel. itt szembetalálkoztam egy szomszédasszonnyal, aki pontosan ugyanígy kistafírozva állt ott. kicsit szöszöltünk a szárítókötéllel, amikor egyszerre tudatosult bennünk, hogy egyébként szélvihar van és talán nem a világ legjobb ötlete csipkebugyogókkal beteríteni a teljes térséget. itt valahogy megtört közöttünk a jég, ő elkezdett hozzám vihorászva kantoniul beszélni, én vihorászva bólogattam, közben össze-vissza járkáltunk a tetőn és próbáltunk egy szélvédett zugott találni. gondolom viccesen nézhettünk ki felülről, mert egyszer csak az utca túloldalán lévő felállványzott házról leszólt az egyik szaki, mire a szomszédasszony még hangosabban kacarászott én pedig jobb híján továbbra is bólogattam.

a teljes neorealista olasz film hatás érdekében kicsit később két rend ágyneművel is felvonultam a tetőre, és ugyan nem fekete kombinéban álltam ott és marcelloval sem üvöltöztem, elég festői látványt nyújthattam, ahogy a szélviharban próbáltam egyengetni húsz négyzetméternyi textilt.