évértékelő, előre-hátra, össze-visszatekintő

amikor valamikor 2012 tavaszán a Könyvelővel tyúkszarfalvi kis lakosztályunkban teázgattunk és elmeséltem neki, hogy egyébként válok, egyrészt megkérdezte, hogy a férjemnek vannak-e rólam meztelen képei, majd amikor biztosítottam róla, hogy nincsenek (közben mondjuk kicsit elgondolkodtam a helyi társadalmi szokásokon), vidáman hátba veregetett és megnyugtatott, hogy ugyan, ugyan 28-35 golden period for women, ami ugye nagyon kapóra jött, mert épp 28 éves voltam.

bár percre lebontva nem tudnám így hirtelen felídézni az azóta eltelt majdnem négy évet, de maradjunk abban, hogy az első kettőt nem jellemezném a golden jelzővel, de még annyira a rozsdással sem. nem is annyira a szakítás volt igazából a megrázó, bár persze nem volt egy egyszerű kör, de sokkal nagyobb kihívást jelentett rájönni, hogy now what, mit kezdjek magammal így hirtelen egyedül és úgy egyébként ki is vagyok, most, hogy nem elégedhetem meg azzal a válasszal, hogy valakinek a felesége vagyok. sokáig tartott felfogni, hogy a világ valójában teljes mértékben a rendelkezésemre áll, és igen, kell egy kis akaraterő, egy kis elszántság, talán némi hülye vakmerőség és enyhe leszaromság, de úgy egyébként el lehet indulni, ha éppenséggel arra vágyom, hogy elinduljak.

mint ismeretes, ugye tényleg el is indultam és most már második szezonja járom ázsia változatos pontjait, egyre gyakrabban egyedül, ami alapvetően nagyon jó dolog. és igen, most már egyet értek a Könyvelővel, mert azt hiszem, sosem voltam ennyire kiegyensúlyozottan és magabiztosan saját magam, ami önmagában rendkívül üdítő. ha gyakorlati dolgokat nézünk, a korábbi évek kilengéseihez képest sose ittam és dohányoztam ilyen keveset, rendszeresen alszom, eszem, olvasok és új kedvenc hobbim a testmozgás. úgy érzem, nem csak jobban meg bírom fogalmazni, hogy ki vagyok és mit akarok, de meg is tudom valósítani ezeket a dolgokat és ki tudok állni magamért szükség esetén (a látszat ellenére régebben előszeretettel rendeltem alá magam másoknak, mert szezont a fazonnal keverve azt gondoltam, ezt hívják kompromisszumnak).

ennyit a visszatekintésről. ami a jövőt illeti viszont árnyalnom kell a korábbi bekezdések nagy kumbaya hangulatát, mert azért nem egészen az történt, hogy egy nagy drámát követően csapot-papot hátrahagyva elmenekültem a világ másik felére új életet kezdeni és itt most felhőtlenül nyaralok azóta is. valójában a legfontosabb és legnehezebb kérdéseket magammal hoztam ide, hogy önkéntes száműzetésben, egy számomra biztonságos és otthonos helyen eltanakodjak rajtuk és kihozzak belőle valamit. mindezt úgy, hogy mesterségs vákumot generálva kilőttem magam alól a legfontosabb támogatói hálómat, a barátaimat, a családomat, budapest ismerős utcáit, a macskámat, a biciklimet, mindent, ami korábban alapból definiált. coelhosan mondva kiléptem a komfortzónámból, nem egyszer, hanem sokszor egymás után. és ne higgyétek, hogy annyira kellemes, vagy szórakoztató lenne, mert bár humorérzékem és nyitottságom gyárilag van doszt, bennem is rengeteg félelem kódolódott be az évek során, és eltartott egy ideig, míg eljutottam odáig, hogy nem izgat, mik a vacsorám misztikus összetevői, mikor ér oda az éjszakai busz, amin ismeretlen tájakon zötyögök épp, ki iránt tör rám hirtelen lángoló szerelem és ki fog megbontránkozni a meggyőződéseimen. igen, bátrabb lettem, mert minden alkalommal bebizonyosodott, hogy ezekbe a dolgokba mind nem lehet belehalni, sőt, a vakító migrénbe se és az alattomos fogtályogba se, pedig akkor még a humorézérkem is elfogyott. és remélem, szelidebb is lettem és kevésbé ítélkezem mások felett és alázatosabb vagyok, bár tudom, erre nap mint nap oda kell figyelnem, mert még mindig nehezen jön ez reflexből és puszta jóindulatból akarok még mindig mindenkit megmenteni vélt vagy valós hülyeségektől és halálra izgatom magam mások döntésein, ami valójában, lássuk be, nem tartoznak rám. a szép, naplementés, bölcs idézetekben az egész olyan egyszerűnek tűnik, mintha az ember ezeket a dolgokat csak aktiválná magában, kicsit olyan ez, mintha oda mennének egy szép képeslappal egy átlag emberhez, hogy nesze, nézegesd egy kicsit, aztán fuss egy maratont, mert végülis “fejben dől el az egész”, azt valahogy sokszor kihagyják a számításból, hogy célszerű felkészülni és edzeni is előtte, ami bizony néha azzal jár, hogy tököd kivan mindennel, mindened fáj és egyébként is, sushit szeretnél majszolni valami gügye sorozat előtt naphosszat.

szóval megérte és nem csinálnám másképp de úgy érzem, még egy szezon ebből az életmódból már felesleges önsanyargatás lenne. úgy érzem, kellőképpen megerősödtem, hogy visszamenjek a természetes közegembe, a nyüzsgő pesti életembe. nem, nem fogok tudni ott maradni, ezt már most tudom, de lehet 1-2-3 hónapokat is utazgatni, lehet Európán belül is digitális nomádkodni és persze Hong Kongba is bármikor vissza lehet jönni, de azt hiszem, nincs szükségem már évi 8 hónap intenzív terápiára és főleg nem magányra.

egy szó, mint száz, május közepén székhelyváltás következik, ami valahol elszomorít, mert azt hiszem, Hong Kong volt életem eddig legsikeresebb projektje, ami minden hozzá fűzött reményt beváltott, de most ideje más vízekre eveznem.

ezek után talán nem meglepő, hogy idei prioritásaimat a kapcsolataim képzik, illetve szeretném tovább erősíteni a fitnessz vonalat, ami hosszú évek után végre beindult.

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s