a jáde skorpió átka

(ez egyébként egy woody allen film címe, és csak elég távolról kapcsolódik a történethez).

 

az elmúlt öt évben, amióta járom ázsiát és a korábbi tíz évben, amit arábiában töltöttem, megtanultam, hogy rendkívül sok mindent lehet motoron, taligán, szamáron, biciklin, traktorgumis faszekéren, vagy egyszerűen bambuszrúdon, vállon, fejen, batyuban szállítani. mosolygok, de különösebben nem rendülök meg, amikor egy motoron ülnek hatan, közülük valaki egy élő kecskét fog, a család egy másik tagja pedig félkézzel egy gázpalackot tart. amikor múlt évben burmában egy élő kakassal szálltak fel a külvárosi vonatra, nyugtáztam, hogy milyen jól nevelt egy állat, hogy illedelmesen helyet foglalt és türelmesen várta, míg három óra alatt megtettünk tíz kilométert.

azt is tudom már, amióta egyszer a virágpiacon nekitoltak az oldalamnak egy raklapnyi orchideát, hogy Hong Kongban ha valami, a taliga biztosan sose fog megállni, és jobban teszed, ha elugrasz előle mihamarabb, különben könyörtelenül legyalulnak és még nekik fog följebb állni.

de azért hogy ma az utca közepén elgázoltak egy gurulós üvegvitrinnel, ami tele volt jáde buddhával és arany sárkánnyal úgy uszvke háromszázezer helyi dollár értékben, az azért egy picit meglepett.

 

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s