a munkadömpingnek csütörtök estére vége lett, jelzem, épp ideje volt, mert addigra már málnalekvárt is befőztem pótcselekvés gyanánt. este f10kor bedőltem az ágyba valami gyagyi sorozattal, amit aztán valahogy ledaráltam.

hajnali 3-kor lett vége, én pedig kibotorkáltam az erkélyre egy cigire. ültem ott a sötétben, és hirtelen rádöbbentem, hogy mostanra minden rettegő hang elhallgatott a fejemben, tökéletesen szabad vagyok. a maradék cérnák is elszakadtak a héten, amik még kötöttek a múlthoz.

nem azt látom már a lakásban, hogy a fele az enyém, nem azt látom a bögrén, hogy a párja hiányzik. nem rettegek, hogy ki mit gondol majd, ha ezt vagy azt ide vagy máshova írok. az utcán nem figyelem már az embereket, hogy mikor jön szembe valaki, akinek nem kéne. a budapesti éjszakában nem rettegve ülök, szemem sarkából a bejáratot lesve, hogy mikor sétál be rajta valaki vagy valami, amivel nem akarok szembesülni.

felmondtam a nyomasztó munkahelyemen, másfél éve először lekapcsolhattam a konstans “mi van ha holnap menni kell?” üzemmódot. visszakaptam a döntési lehetőséget, pontosan addig ülök egy helyben, ameddig szeretnék.

valójában nem a múlt eseményeivel szakadt meg a kapcsolatom, hanem a két évvel ezelőtti saját magammal. nem volt egy kéjhömpöly, de akárhányszor végig csinálom újra, ha kell.

vasárnap óta leginkább munkával telnek a napjain, illetve a munkakerülésnek egyre változatosabb formáival. így tegnap például Volkovval sushiztam, ablakost felügyeltem, és addig pakoltam a kabátokat a szekrénybe, míg el nem fogytak a vállfáim (kabát még maradt). ma kárbecslőt felügyeltem, migréntől agonizáltam, viharzónákat követtem percről percre, és ablakpucolási technikákat teszteltem.

ezzel együtt minden rendben van, szeretem ezt a munkát nagyon (ez a feliratozós), csak az ilyen dömpingekkor kicsit kifolyik az agyam a fülemen keresztül, mire a végére jutok, de sebaj, holnap elküldöm az utolsó csodát is, és elkezdhetem mindazt, amit egy korábbi posztban vázoltam, vagyis testmozgás, lakásrendezés és olvasás.

búcsúzóul megosztanám veletek azt a számot, amit rongyosra hallgattam az elmúlt napokban, lehet, hogy elcsépelt és bénácska, mégis elég lendületes ahhoz, hogy erőt merítsek belőle.

(tényleg nagyon szeretem a munkámat, ezért inkább hagyjuk is, miért vagyok még ébren . nem, nem most jövök valami pofás budapesti programból…)

elmesélem inkább, hogy csoda történt, kigyógyultam a beteges intézési fóbiámból. korábban egy mozijegy lefoglalása, vagy egy sárgacsekk befizetése is komoly traumát bírt okozni, napokig kellett rákészülnöm, és akkor is az idő nagy részében megfutamodtam.

az egész azt hiszem az állatorvossal kezdődött, elvégre szegény macska nem maradhat betegen meg oltás nélkül az én szerencsétlen lelki berendezkedésem miatt, szóval erőt vettem magamon, és felhívtam az állatorvost, aki borzasztó kedves volt, amitől megnyugodtam, oda mentem, a többit már ismeritek.

aztán jött a gondnok néni, akinél személyesen kell befizetni a közös költséget. miután két hónapig bénultan ültem, úgy határoztam, hogy mégsem járja, hogy ilyen baromságok miatt majd feketelistára kerülök a házban, aztán ha majd jövök valami formabontó biciklitároló ötlettel, leszavaznak, mint a sicc. ráadásul, tegyük hozzá, szeretek itt lakni, optimális a lakóközösségem, most mit rontsam itt a morált ilyen hülyeség miatt.

ahogy így haladok a leírásban, rá kell döbbennem, hogy az egész valójában a pszichológussal kezdődött novemberben, akit ripsz-ropsz felhívtam, igaz, előtte a Színésznő szóról szóra bediktálta nekem, hogy mit mondjak, de az csak a kezdeti seggberúgás löket volt. azt hiszem, az volt mögötte, hogy ha még időpontot se tudok kérni a pszichológusnál, akkor tényleg semmi esélyt nem adok magamnak arra, hogy valaha jobban legyek, márpedig ezt az egyet nem szoktam szem elől veszíteni ha baj van.

aztán jött ez a kitört ablak, amihez a gondnoknőt, a rossz biztosítót, megint a gondnoknőt, megint a rossz biztosítót, a közös képviselőt, a jó biztosítót, megint a jó biztosítót kellett hívnom, közben visszahívott a rossz biztosító, aztán jött az üveges, majd megint az üveges, miután lemértem az ablakot. nehezített pálya végtelen für elise-ekkel, nagyot halló gondnokkal, csámcsogó üveges szakival, menet közben kifogyó tollal.

mondhatni levizsgáztam a műfajból, méghozzá jelesre, mindenki kedves és segítőkész volt, én nem felejtettem el köszönni és bemutatkozni, nem akadtam el mondat közepén, és ami a legfontosabb: elértem, amit szerettem volna, holnap elviszik az erkélyajtót és beüvegezve visszahozzák majd, a számlát pedig feladom a biztosítónak, ők meg visszautalják a pénzt.

mindenkinek meleg szívvel ajánlom Wes Anderson legújabb filmjét, a Holdfény Királyságot. aki nem ismeri a rendező korábbi munkásságát, itt a remek alkalom, akinek pedig tetszett a Vie Aquatique, annak úgy sem kell ajánlgatnom a filmet.

a történet szinte mellékes is, maradjunk annyiban, hogy egy kis szigeten világgá megy egy cserkész, többen próbálják megtalálni, miközben közeleg az évszázad vihara, mindez valamikor a 60-as évek derekán.

a szereposztás döbbenetes, elég ritkán látni együtt Bill Murray-t, Bruce Willist, Frances McDormandot, Edward Nortont és Tilda Swintont. mondanom se kell, hogy mindenki hozza a maga formáját, aki esetleg csak John McLane-ként ismeri Mr. Willist, menjen el kellemesen csalódni.

a film erőssége a teljesen magával ragadó elvarázsolt hangulat, valójában egy mesét nézünk, és ebből még véresen (szó szerint) komoly mozzanatok sem bírnak kizökkenteni. másodpercek alatt kiderül, ezt a filmet nem szabad komolyan venni, azért készült, hogy röhögcséljünk rajta, és pontosan ezt is éri el.

remek zene, egyedi látvány, garantált fütyörésző jókedv a film után, tessék megnézni.

kedvcsinálónak íme a trailer.

amióta megszabadultam a munka körüli nyomasztódástól, végre azt csinálom, amit január óta akartam, vagyis élvezem a pesti nyarat.

a csütörtöki napot a palatinuson töltöttem, ahol anyukámmal felváltva ettük a lángost, ittuk a kávét és ugráltunk a hullámban, majd este egy ideig egy romkocsmában időztem, átvészeltem a vihart, majd a lehűlt városban sétálgattam BB-vel hajnalig, itt-ott megállva, budai duna partról nézett napfelkeltével, majd hosszú sétával haza az erzsébet-hídtól a lehelig. a hangulatomon még az sem igazán rontott, hogy reggel 6-kor hazaesve konstatáltam, hogy a vihar során betört az erkélyajtóm üvege és a kilincs is eltört, de oda se neki, majd kihívom a biztosítót.

pénteken némi alvást és sok munkát követően újabb romkocsmás kör következett a Kártyássál, barátnőjével és Zosiával. míg előbbi kettő rohant haza a 9 körül ébredező házisünükhöz, Zosiával rögtönöztünk egy könnyed bar hoppingot, aminek sajnos idő előtt véget vetett a lezúduló eső, így éjfél körül már itthon is voltam, miután hazatekertem a villámok közepette (elég látványos így a város, bár némiképp anyáztam, mert a zuhogó esőben szart se láttam az útból, és kicsit tartottam tőle, hogy karácsonyfa jellegem ellenére esetleg engem se látnak, de végül nagyon előzékeny autósokkal találkoztam, akik még arra is ügyeltek, hogy ne fröcsköljenek le túlzottan). az est tetőfoka az Ankert hátsó része volt, ami egy az egyben fel van szórva homokkal, amit még előzékenyen fel is locsoltak a vihar előtt, így extatikusan járkáltunk rajta mezítláb, kezünkben rosé vicével. mindenkinek ajánlom, opcionálisan sörrel is.

ma némi vegetáriánus pad thai mellett indítottuk a napot a Színésznővel, majd elcsoszogtunk a Kőleveskertbe egy elég érdektelen iparművészvásárra, majd innen megpróbáltunk visszamenni a Nyugatihoz. röpke három órás ténfergésünk egy pár kordonnal kezdődött a Deákon, amit első körben nem is vettünk zokon, inkább felmentünk a Bazilika tornyába élvezni a kilátást. legalább fél órát fent voltunk, és addig nem nyugodtunk, míg be nem azonosítottuk a magasabb épületek mindegyikét (a Gellért-szálló elég sok fejtörést okozott). ezt követően konkrétan másfél óránkba telt, míg a különböző rohamrendőröktől informálódva nagy nehezen átvergődtünk a rengeteg lezáráson és/vagy ellentüntetők vonulásain. kitikkadva estünk fel a lakásba, ahol készítettünk magunknak némi túrós pempőt és pirítóst, limonádét és fröccsöt. ezeket 11 utánig kitartóan fogyasztottuk, miközben megvitattuk az élet nagy dolgait recepteket cseréltünk, és megszavaztuk, hogy mostantól szombatonként piacra fogunk járni.

és akkor most mit fogok csinálni? van pár ötletem.

első körben pl. veszek egy uszodabérletet a hajós alfrédba. aztán megtanulok vezetni. kinyalom a lakást. átrendezem végre a könyvespolcot és felrakom a képeket a falra. rendet rakok a kisszobában. kiolvasok pár régóta tervezett könyvet. diablo 3. veszek színházjegyeket a következő szezonra.

ezekben pl mind gátolt a hektikus időbeosztás és váratlan kiutazások.

habemus dátum.

azért jó esküvőre menni, mert mindig akad valaki, aki annyira részeg, hogy azt mondogassa neked, hogy “gyönyörű nő” vagy, vagy megdicsérje az énektudományomat. mázlista vagyok, a tegnapi buliban mind a kettőből kijutott nekem.