álmomban lépcsős fürdőben voltam, mintha Escher tervezte volna, gyönyörű szecessziós fakabinokkal, az egész elbűvölő és hangulatos volt, míg be nem sétáltak francia kommunista szakszervezeti tagok, piros svájci sapkában, hónuk alatt büdösebbnél büdösebb sajtokkal és nem jelentették volna be, hogy ők most sztrájkba lépnek és halál a burzsoáziára. mi pedig fejvesztve menekültünk a vízből, amibe harciasan beledobták a sajtokat.

szeretnék elbeszélgetni Freuddal…

bar nem kellene eletem ket, teljesen kulonbozo helyszinet osszehasonlitanom, de azert az teny, hogy bar azsiaban rendkivul sok, erkolcsileg megkerdojelezheto dolgot lehet csinalni, de peldaul befagyott hanyastocsan elvagodni eleg nehez delutani vaksotetben.

(epsegben megusztam, de boeee)

leporoltam a porszívót.

(már megint a takarítás az üdítő feladat a 3,5 hetes munkamaraton után).

most, hogy befejeztem a több, mint három hete tartó őrületes munkamaraton, és végre egy szabad péntek estének és oh, leírhatatlan luxus! egy szabad szombatnak nézek elébe, egész komoly eufória söpört végig rajtam, hogy végre elmosogathatok.

asszem, a macska unja a banánt a Whiskast, vagy csak simán megmérgeztem az egzotikus gasztronómiai ízlésemmel, mert mostanában rákapott arra, hogy beleigyon a kínai zöldteámba, az imént pedig az indiai spenótomat (palak paneer) nyalogatta előszeretettel…

“kicsit sokat ettem ma… meg az elmúlt három évben.”

barátaim, bár azt hiszem, ezt valójában nem szándékosan teszik, elkezdtek egymásra licitálni egzotikus esküvőhelyszínek terén, így a szellemlakta francia château után most következik a “mezítláb a strandon” megkötött esküvő, hol máshol, mint a bahamákon. igazán nem panaszkodom, hogy “kénytelen” vagyok oda is ellátogatni és ez ad némi perspektívát, most, hogy hetedik napja dolgozom napi 12+ órákat válogatott romruhákban, miközben valaki időnként a külvilágból (amiről néha nehéz elhinni, hogy tényleg létezik-e még) megdobál pár napi élelemmel/sütivel/kávéval.

funny fact: háromszor tettem ki a lábam a lakásból ezidő alatt, ebből kétszer moziba mentem, mert ugye nem nézek elég filmet munka közben…

a jövő évi táncrendben egyébként a bahamákon kívül még egy vidéki osztrák tanya is szerepel, mint esküvőhelyszín, el tudom képzelni, hogy az is elég egzotikusan fog rám hatni.

rákerestem a “rubber duck debugging” módszerre, (igen, gumikacsa bugkereső technika), mire a wikipédia kedvesen átirányított az “Aha! effect” oldalára.

hát persze, így már minden sokkal tisztább.

a nap azzal indult, hogy a külső merevlemezem hangos keregéssel megadta magát, belegondolni se szeretnék, hogy mi minden volt rajta, mondjuk a nászutam fotóit nem fogom hiányolni, de pár ezer fényképet Tyúkszarfalvai víg napjaimról biztosan.

apropó fényképek, mivel a fizikai másolat nem megoldható, úgy döntök, felhőbe töltöm a mintegy 28 ezer fotómat az elmúlt két év útjairól, amiket még mindig a telefonomon őrzök (eddig a nagy része fenn volt a külső merevlemezen). az iphone szöszöl, a karika forog, majd egyszer csak puff, se kép, se hang, teljes lefagyás, erőszakkal kell szegényt kikapcsolni, amit gyanús vörös képernyő társaságában tesz meg.

rövid guglizás megerősíti bennem a félelmet, hogy a halál vörös képernyője egyáltalán nem jelent jót, így eltökélten neki állok biztonsági mentést gyártani, előbb a felhőbe, de abszurdmód erre “nincs mód, mivel a számítógép nem rendelkeik elég tárhellyel”, sebaj, kitörlök ezt-azt, el is indul valami backup, de megszakad, amiről szól is ugyan a rendszer, arról azonban nem, hogy a félkész mentést ott hagyta szanaszét dobálva a merevlemezemen, ami ettől teljesen, nem viccelek, TELJESEN betelt, olyannyira, hogy nem elég, hogy azt írja ki a rendszer, hogy “szabad tárhely: 0 Mb”, de a feliratozóprogramom hirtelen közli, hogy köszike, de neki ennyi elég volt, mivel nem bír sehova se biztonsági menteni, meg úgy egyébként, létezni, inkább bezárja magát, méghozzá úgy, hogy konkrétan kitörli a fájlt, amin mindaddig dolgoztam.

ezen a ponton minden Apple terméket a halálba kívánva letörlöm az iTunes-t a picsába és megpróbálom mezei USB-ként használni a telefonomat, de csodák csodája, a laptopom nem érzékel ebből semmit, az Atyaúristen is csatlakoztathatnám egyik USB port és apple kábel se szeret engem.

végül a helyzet megoldódni látszik, miután valahogy eszembe jutott, hogy van 1 TB ingyen tárhelyem nem Apple által uralt területeken, ahova gondolom pár nap alatt biztosan sikerül is mindent feltöltenem, míg újra lefeliratozom a korábban már abszolvált szakaszt és este 6kor elkezdek érdemi munkát végezni.

mondjuk gömbvillám, az még lehetett volna.

“TÖKMAG!” kiálltott rám a nyugdíjas néni az Aldiban, miután gondolom alaposan szemügyre vehette a kosaram tartalmát, és mint Lázár, feltámadva faggatott: “azt meg honnan szerezte?”, mintha minimum egy zacskó dúsított uránról beszélnénk. leírásomat alig fejeztem be, Usain Boltot megszégyenítő gyorsasággal vágtázott a lelőhelyhez, míg én kissé megszeppenve álltam tovább, kezemben egy félig érett avokádóval.