na drágáim, ez a tegnapi lityilötyi edzés olyan rohadt hatékony, hogy még a hónaljamban is izomláz van, döbbenetes. tisztában voltam vele, hogy nem vagyok formában, de hogy ennyire… ma csak 3 órával aludtam többet a megszokottnál.

szóval hatékonynak tűnik a cucc, holnap lehet folytatni, ahogy elnéztem, most teljesen más feladatok lesznek.

egyébként azt hiszem, ezért ennyire szimpatikus ez az edzésforma, mert nem unalmas, fél percenként (szó szerint) váltogatni kell a feladatokat, és az egész nem haladja meg a fél órát.

aztán persze lehet, hogy két hét múlva a halálba fogom kívánni az egészet, de hátha végre sikerül valami mellett igazán kitartani és ledobni magamról mondjuk 5-6 kilót…

a bootcamp egy mostanában egészen népszerű edzésforma, bár azt hiszem, magyarországon még nem terjedt el igazán. lényegében a katonai kiképzésből ered, a durvább formájában emberek elutaznak egy “fogyi táborba” pár hétre és zord körülmények között rengeteget edzenek. van kiképzőtisztjük, aki kegyetlenül üvöltözik velük, meg szigorú napi rutinjuk, hogy fegyelmet tanuljanak.

ennek én egy lightosabb verzióját töltöttem le a telefonomra, nem üvöltözik velem senki, nem kell elutazni, budit sikálni, zuhogó esőben az udvaron futkározni, egyszerűen csak végig kell csinálni egy 20-25 perces tv tornát hetente háromszor. persze a dolog kicsit modernizálódott azóta, hisz átugorhatunk feladatokat, vagy akár kicserélhetjük őket másra, ha nem tetszik.

az elején egy nő elmondja, hogy mi következik, aztán a videón velünk együtt csinálja a feladatokat, így a magamfajta mozgáskultúrális analfabéták is boldogulnak a dologgal.

az első edzés ránézésre nem tűnt nehéznek, 30 másodperc (!) helyben sétálás, majd ugyanennyi futás, és végül felemelt térddel futás, mindezt négyszer megismételve, a sorozatok között pár másodperces nyújtásokkal, előtte bemelegítés, végén levezetés.

hát mit mondjak, rég izzadtam ennyire, és már most izomlázam van tőle!

szóval jó cuccnak ígérkezik, hetente háromszor kell csinálni, természetesen egyre nehezebb lesz majd.

megjöttem berlini kiruccanásomból, ahol 3 nap alatt 12 órát sikerült aludni.

talán ezek után nem is kell részleteznem, hogy muchachával azt csináltuk, amihez a legjobban értünk, vagyis beszélgettünk és alkoholizáltunk.

némi városnézést is beiktattunk a szakadó eső ellenére, a kíváncsiság kedvéért majd kiszámolom, de szerintem több tíz kilométert sétáltunk mindkét nap, erről a talpamon keletkezett vérhólyag tanúskodhat.

berlin továbbra is ronda (bár a karl-marx-allee rám nagy hatást gyakorolt, mások szerint ennyi erővel dunaújvárosban is üdülhettem volna), sok a kétes elem, akik viszont többnyire nagyon szívélyesek. az állatkertben továbbra is el lehetne tölteni pár napot, a tetovált egyedek száma pedig meglepően magas, be is támolyogtunk hajnali 6kor egy tetoválószalonba, magunk sem egészen tudjuk, hogy miért, de miután fél perc alatt ingyen varrást ajánlottak nekünk, inkább illedelmesen elmenekültünk.

bulizni nem sikerült eljutni, bár az egyik vasúti híd alatt frenetikus elektró bulit találtunk, komoly dj pulttal, lézer show-val meg mindennel, de mivel ez első este volt, még nem mosódott le rólunk a kispolgári máz, ezért szörnyülködve tovább mentünk.

bezzeg ha maradunk még egy napot, már nem akadunk fenn ilyeneken, de most már azt is tudjuk, hogy közös nyaralást nem érdemes 4 éjszakánál rövidebbre szabni, mert csak frusztrálódunk.

tegnap egész nap aludtam, annál is inkább, mert berlini utamat megfejeltem egy hajnalig tartó családi sörözéssel, ami felettébb kellemes volt és szokatlan, de elég fárasztó.

összességében sokkal vidámabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, mint a berlini kiruccanás előtt, szóval van remény, hogy eljön végre az önnyomor vége, most például neki is esek az új bootcamp applikációnak, amit letöltöttem, hátha a kütyü imádatom erősebb a lustaságomnál…

a macska ma valahogy megkaparintotta a Kínából hazahozott dobókockát (amivel mellesleg péppé vertem mindenkit kockapókeren a csapatépítő karaokén, de erről majd máskor), és kisebb-nagyobb szünetekkel egész nap azt kergette. komolyan, szerintem a pingpong labdán kívül semmi sem köti le ennyire. ( uram ég, lehet, hogy a macska kínai? még színében is a jing-jangot ídézi).

amikor nem épp őt bámulom elérzékenyülve, azon morfondírozok, hogy most már tényleg (pár számmal kisebb) gatyába kéne rázni lomha testemet. elmentem ugyan futni, de valahogy érzem, hogy ez nem az én dobókockám. de vajon mi lehet az?

azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy szombat reggel hajnali 5 óra 35 perckor megcsörren a telefonom, rajta furcsán sok számjegyű szám, kis tanakodás után kinyomom, de ha már ébren vagyok, legugliztam. kiderült persze, hogy a Skype-nak valami száma, szóval ránézek Kínára, és persze, hogy ők hívtak, hogy jaj mucikám, van négy órád, hogy kijavíts pár ezt meg azt, hajrá. elővettem legszebb kínai modoromat (please note that…) és megírtam nekik, hogy jó jó, de baszki, szombat hajnal van, mire annyi válasz jött, hogy “ó, haha, sorry”. hát haha, tényleg.

aztán persze megcsináltam, amire kértek, ha már úgyis ébren voltam.

azért egyébként az élet nem monokróm szürke mostanság, vannak vidám pillanatok, mint például amikor muchachával a hatodik kerületben estünk keltünk, majd éjfélkor berontottunk egy kedves barátom legénylakásába, ahol egy wc használatért cserébe interjút adtam egy sószórónak, miközben még videóra is vettek.

vagy amikor az egyik törzslebújomban este 8kor már feminista szonettkoszorúkat hallgattam és extatikusan ismételgettem, hogy én  ugyan nem értek hozzá, de ez kurva jó, és feltétlenül performanszt kell belőle csinálni.

és hogy ne csak a józan pillanatokat emlegessem, az is meglehetősen abszurd volt, amikor arra mentem le a ház elé, hogy az előző este lekötött biciklim mindkét kerekének nyoma veszett. a jó hír, hogy a bicikli megmaradt, pedig azt akarták volna vinni úgy Isten igazából, de hát nem jött össze. azt inkább hagyjuk, hogy mibe fájt ezt nekem, de most legalább van két vadonat új, működő kerekem, külső-belsőm, racsnim és gumim. tulajdonképpen van egy fél új biciklim, örvendezzünk.

ja és örvendezzünk, szombaton megyek berlinbe három napra.

na, hát nem is tudom, ma reggel még egy vidám posztot akartam írni, hogy lassan helyre rázódnak a dolgok az életemben, de mostanra teljesen lehangolódtam. nem biztos, hogy ennek konkrét oka is van, az mindenesetre biztos, hogy amióta itthon vagyok (vagyis augusztus eleje óta), az életnek nem éppen a habos oldalát látom. tudja franc, mi ebben a logika, mindenesetre annyira nem vagyok formában.

bár biztos lesz majd jobb is, arra legalább már rájöttem, hogy minden este válogatott társaságban pocsolya részegre inni magamat szórakoztató ugyan, de nem igazán szerencsés megoldás hosszú távon.

a testedzés biztosan segítene, de az önnyomor ezt az elmúlt 10 napban megakadályozta, mert egyszerűen addig nyavalyogtam, hogy milyen trampli és dagadt vagyok, míg teljesen bele nem fulladtam az önsajnálatba és képtelen voltam megmozdulni.

de majd biztos lesz jobb is. legalább a feliratozás jó, a múltkori kardozós baszós után most családanya füvet termesztőset kaptam, aminek nagyon örülök.

igyekszem visszakeveredni ide, csak este 8 után mostanában hulla fáradt vagyok, egyrészt az allergia gyógyszer bambaságot okoz, másrészt három hét intenzív társadalmi élet megtette a hatását, ennél tovább már én se bírok hajnali 4-kor feküdni és 7-8-9kor felkelni (éjszakánként minimum egy, de inkább két beiktatott tüsszögési rohammal…). szóval kripli vagyok, de haladok.

persze lehet, hogy tévedek, és teljesen véletlenül keletkeztek harapófogó nyomok a biciklilakatomon, de azért mégis kicsit aggasztó a tudat, hogy ezek szerint megint megpróbálták ellopni.

persze nem ezen kéne izélnem, hanem örvendenem, hogy megint nem sikerült nekik, de mégis kicsit hülyén érzem magam, pedig én tényleg bárhol, bármikor ott merem hagyni a városbjárós szuper cangámat (a méregdrága másikat meg sehol), de most kicsit megingott a bizalmam. pedig ezek szerint a lakat megvédi, szóval érthetetlen az egész.

na szóval mi is történt velem, mióta hazajöttem Kínából? hát volt egy Sziget, ami most sajnos kb semmi nyomot nem hagyott bennem, ami betudható az pár nappal korábban kitörő lelki viharnak, az egy nappal előtte elkapott náthának és a roppant kitartó jet lagemnek. azért első nap Pulp nagyot ütött, egyike volt azoknak a kiemelt pillanatoknak az életemben, amikor tökéletesen mindegy, mi történik körülöttem, én jól érzem magam, és ez a lényeg.

szóval a Szigettől várt katarzis elmaradt, szerintem még berúgni sem sikerült úgy igazán, helyesebben egyik este azért összeittam minden szart, aminek következményében mindenkit elveszítve, néma telefonokat hívogatva, magamban szolidan káromkodva bolyongtam, de szerencsére a Színésznő nagyon hatékonyan megtalált és életet (meg pogácsát) lehelt belém. az állapotomról sokat elárul, hogy órákkal később is egy kerek óráig sétáltam a Jászaitól a Nyugatiig. (erős a gyanúm, hogy mostanában nem bírom a vodkát).

szóval a Sziget egy pillanat volt, mint ahogy szinte minden mostanában, leszámítva az allergia. mostanra sikerült hozzájutni a megszokott gyógyszereimhez, olyan, mintha valami sokkal komolyabb bajom lenne, 6 óránként csepegtetek, veszek be, oldok fel vízben, fújok be mindenféle szereket, és ha csak egyet is elfelejtek, két órával később romjaimban heverve fetrengek.

erről jut eszembe, a macska új hobbija a koszos zsebkendők gyűjtése, ezeket ellopkodja a haldokló allergiás mellől, majd szorgosan egy sarokba gyűjti a dolgozószobába. időnként odamegy, és boldogan belefekszik és játszik a zsebkendőkkel. cuki (meg egy kicsit undorító is, de ezen nem akadok fenn).

bármennyire is cuki, a zsebkendőknek és a mindent ellepő kosznak mennie kell, Hubbie péntekig el van utazva, addig igyekszem megragadni az alkalmat és otthont varázsolni ebből a kuplerájból, kíváncsi vagyok, mennyi sikerrel járok majd.

ja és persze az éjszakai lángosozások és fröccsözések remek alakformáló hatással bírnak, szóval nem érdekel, hány fok van, én most elmegyek futni.