tegnap egy nagyobb társasággal ültem, amikor megérkezett egy lány, aki nevemen szólított, érdeklődött Kína felől, majd másfél órán keresztül egyiptomi anekdotákat cseréltünk.

lövésem sincs, hogy ki volt ez a lány, és a társaság nagy része sem ismerte.

rég volt már ilyen.

nagynéni lettem! duplán is!

a nagy magánéleti viharban vannak azért jó (szakmai) hírek is.

3 év után eljött az a pillanat, amikor végre valami olyat feliratozok/szinkronizálok, amit én is megnéznék.

dagad a mellem.

elnézést, ha el-eltünedezek, ez most egy introspektív korszak számomra. nem mondanám, hogy különösebben kellemes, de szükséges és hasznos.

valójában már elég régóta éreztem, hogy valami nem klappol legbelül, nem élvezem valahogy a dolgokat, állandóan morgok, frusztrált vagyok. most sikerült megtalálni, hogy  miből fakad ez az egész, szóval tudom, min kell dolgoznom.

az egy másik kérdés, hogy mindez most hogyan került elő a szőnyeg alól, de remélhetőleg ezt is túléljük.

viszont, hogy valami jót is mondjak, az ilyen pillanatok kifejezetten kedveznek a lelkileg megterhelő alkotói folyamatoknak, így például frissült a couchette.

szóval vasárnap elmentünk az imaxba, nem abba a nagyon nagyba, hanem egy picit kisebbe, itt csak 44 szék van egy sorban és csak kb 35 sor van. a mozi maga valami szórakoztató központ közepén van, így ahogy bementünk, egy vizi dodzsem (!!), egy hullámvasút és egyéb vásári mulatságok mellett mentünk el, majd beléptünk egy plázába, ahol csak éttermek, játékboltok és játéktermek voltak.

maga a mozi klasszikus multiplex, mondjuk a tömegre való tekintettel óriási terekkel és folyosókkal, rengeteg egyenruhás kesztyűs (!!) személyzettel, akik mosolyogva tereli az embert, és forgó beléptető kapuval. a filmek kezdetét hangosbemondóban közlik, ettől az egész kicsit olyan, mint egy pályaudvar, de ez errefelé elég gyakori érzés.

a film pedig a transformes 3 volt, ha jól értem, Kínában baromi népszerű a sorozat. én szerencsére élvezem a látványos, robbanós, blődségeket, és valami egészen meglepően jól esett nyugati embereket bámulni, amint nyugati városokban próbálják megmenteni a világot. mindezt persze tűsarkúban, meg makulátlan fehér blézerben, de hát istenem.

az oda fele út pedig meglepően kalandos volt, mert a csodás céges minibuszunk lerobbant a 8 sávos semmi közepén, zöld trutyi folyt ki belőle és gőzölgött minden, mint az isten nyila, miközben dudáló kamionok és buszok tűztek el körülöttünk százzal, szóval szórakoztató volt átvágni ezen az egész forgalmon, hogy taxit szerezzünk, de azért Arábia lánya nem halt még ki belőlem teljesen (mégha épp szét is lövik az én Arábiámat), szóval még élveztem is, ahogy ott rohangáltunk.

tegnap este pedig beállított kedvenc szobatársam, a könyvelő, hozott nekem brownie-t, amitől a hangulat csíkocskám élénk zöld lett, mint a Sims-ben, ami egyébként rám is fért, mert döbbenetesen sok feliratoznivaló akad mostanában, ezért elég keveset alszom.

már csak két egész napot kell itt kihúzni, pénteken megyek át kedvenc Hong Kongomba, ahol többnyire a strandon szeretnék fetrengeni, és esetleg egy wagyu burgeren nyámnyogni (szigorúan kéksajttal), mielőtt hétfő reggel elindulok haza, és este meg is érkezem pestre, ha addigra elül a térségben tomboló tájfun és kedvenc csigaevőim nem találják ki, hogy épp sztrájkoljanak.

a tájfun egyébként szórakoztató dolog, kb 5 napja tart, reggelenként már 35 fok van és 95%-os pára, majd délután egyszer csak besötétedik, soha nem látott vihar tör ki, esik fél- egy órát, majd este 10-re az egész felszárad és megint 35 fok van. próbáltam videót készíteni egy ilyen viharról, de sajnos képernyőn nem olyan látványos, mint élőben, de azért lehet, hogy megpróbálom feltölteni.