egyébként csak azért nem írok, mert a korábban emlegetett hosszú határidős munka hirtelen aktuálissá vált, ezért időm nagy részét egy opera feliratának szentelem, amihez nincs videóm és ezért némiképp morci vagyok, de szerencsére már mindjárt vége és jön a hétvége (bár holnap munkanap) és akkor végre megtudhatjátok, hogy mi történt velünk a vonaton, a csapatépítésen és múlt hétvégén Shenzhenben és Hong Kongban.

azt hiszem, a szúnyogok között is vannak gourmet-k. különben mivel magyaráznátok, hogy kizárólag az ujjbegyemet és a tenyeremet csípték szét ma éjjel?

jaj istenkém, jaj istenkém, ez tényleg rémes lesz. az unalom egy dolog, mert van csoda új iphone-om, amit bírok nyomkodni egy hétig probléma nélkül, de az már hétszentség, hogy éhen fogok halni. a reggelit nagyvonalúan átalszom, annyit nem ér az a két aszott gőzgombóc, amit bírnék zsákmányolni, hogy felkeljek másfél órával korábban (nagyvonalúan 9-re járok be “dolgozni”, a reggeli viszont f8-kor van). az ebéd még csak csak, de a vacsora sajnos egy az egyben ugyanaz és az sem túl sok, szóval ma kétszer egy negyed adag gyömbéres disznós tofut ettem sok rizzsel. ez legalább finom volt.

azt tervezem, hogy elmegyek futni, de így hogyan? el fogok ájulni az első pár lépés után.

már csak hatot kell aludni…

mint megtudtam, a cég minden évben elviszi hűséges (vagyis akik több mint 3 éve dolgoznak itt) alkalmazottait valamilyen pár napos kirándulásra. na egy ilyenen sikerült részt vennünk nekünk is, overseas kollégáknak.
két nagy busszal indultunk délután a gyárból és a fedélzeten azonnal megkaptuk az egyen baseball sapkánkat és vifon levesünket (tudjátok, instant tészta leves). ezt egy röpke szpícs követte, amiben az idegenvezető valószínűleg percre pontosan ismertethette az elkövetkezendő három nap programját, mert be nem állt a szája másfél óráig.
estefele megérkezünk Guangzhoba, aka Kantonba, ahonnan indult a vonatunk. a pályaudvar előtt kettesével felsorakoztunk és megszámoltuk magunkat, mindezt szigorúan egyensapkában. mi európaiak rangon alulinak éreztük ezt az egészet, de az igazsághoz hozzátartozik, simán elhagyjuk a csoportot, ha nincsenek azok a hülye sapkák. három napig így közlekedtünk, kiegészülve egy zászlós megafonos idegenvezetővel, aki üvöltve vezényelt minket a különböző megpróbáltatásokon keresztül, legyen az a lanovka megrohamozása, a kisvasút lerohanása, vagy az ebéd elfogyasztása negyed óra alatt. ezutóbbi nem okozott különösebb gondot, mivel minden étkezéskor ugyanazt a moszatlevest, algába tekert csirke porcogót és takonytésztát szolgálták fe.

na drágáim, megint egy vonaton ülök, ezúttal Hong Kongból megyek vissza a gyárba,ráadásul most először utazom egyedül,szóval kaland.
ideje folytatnom az elmaradt beszámolókat, következzen hát az eddigi legnagyobb kaland, a csapatépítés.

a recepciós bácsinak 10 percig magyaráztuk kézzel lábbal, hogy adjon törülközőt.
bezzeg amikor a wifi kódját kértük, azt azonnal megértette.

Na jo, ez uberelhetetlen, ultunk egy shenzheni plaza teraszan,
zabaljuk a thai kajat es a curryt, egy malaj bugyi gyarossal
beszelgetek epp, mikozben probalom lerazni a ram nyomulo amerkait,
nemet buza sort iszunk ot literes hordobol, erre egyszer csak
felcsendul egy zanzibar szam a radioban.
Hat erre mondjak, hogy what the fuck.

‘

—
Damnant quod non intelligunt.

szóval pl. az se volt rossz amikor a buszon felcsendült a shalala in the
morning örökzöld kínaiul, és mázlinkra ez volt a sofőr kedvenc száma, mert
fél óránként meghallgathattuk, ami egy 3 órás úton pontosan hattal több
alkalom, mint amit a lelkibékénk megkíván. a végére azzal viccelődtünk, hogy
a shalala lesz az új mértékegységünk, ami kb fél órát jelent. i’ll meet you
in a shalala, ugye, milyen jól hangzik?

fére ne értsetek, nem panaszkodom, de azért az már az én világutazó geek
fejemnek is kicsit túlzás, hogy van nálam négy telefon és öt különböző
valuta. (de még mindig nem tudom sose, hány óra).

a hétvégi úton láttunk hálóbuszt (a hálókocsi analógiájára). alul ülnek az
emberek, mint egy normális távolsági buszon, de felötudnak mászni egy
emeletre, ahol couchette-ek vannak, pont, mint a vonaton. az egész marha
zsufolt és másfél busz magas, szörnyen kényelmetlennek tűnik, de abból
kiindulva, hogy itt sokan 60 órát utaznaj, hogy meglátogassák a családjukat,
valószínű, hogy még ez az egyik legjobb opció.

nem véletlenül élek én a 13-as szám bűvkörében és azon belül is a péntek tizenharmadikáéban (az egész akkor kezdődött, amikor megszülettem április 13-án, egy szép pénteki napon…).

tegnap ugyanis egészen hajnali fél egyig (szóval technikailag már ma volt) kellett várnom a főnökömre, aki kettesben akart velem beszélni. nekem annyi célkitűzésem volt a beszélgetésben, hogy a telefonszámlámat fizesse ki, ehhez képest kaptam egy új karriert, fizetésemelést és egy új telefont.

szóval most boldogság van, és még attól is el tudok tekinteni, hogy elfelejtettek szólni, hogy átrakták az ebéd időpontját, ezért nemes egyszerűséggel éhen maradtam, ami azért jó, mert nincs reggeli, vagy ha van, akkor átaludtam, szóval egy fél tál rizs és egy müzli szelet van bennem, amivel lehet, hogy nehezen fogom kibírni vacsoráig, de nincs igazán nagy választásom, azt hiszem.

a Kártyás Hong Kongban van, vele most beszél a főnök, remélem hasonlóan vidám híreket kap, mert akkor ma este Shenzhenben óriási partyt csapunk.

ja igen, mert hétvégén Shenzhenben leszünk két napot, aztán meg Hong Kongban kettőt, kicsit kinyaraljuk magunkat, már előre elterveztük, hogy nyugati sört, kávét, óriási steakeket és sajtot fogunk fogyasztani minden mennyiségben.

kedden a Kártyás boldogan haza repülhet, én meg visszajövök a szúnyograjomba irodámba, ahol még 8 vagy 9 napot fogok lehúzni, ezt még el kell döntenem. (a repjegyem ugye nem módosítható, szóval így is, úgy is 29-én indulok haza, csak az a kérdés, hogy előtte hány napig tespedek Hong Kongban).

most megyek, bepakolok pár alapvető dolgot a hétvégére, mint például pénzt.

azért az is milyen már, hogy a munkanapot azzal kezdem, hogy miután bekapcsoltam a légkondit az irodánkban, egy elektromos teniszütővel (jól olvastátok, fém húrjai vannak, amiben áram megy), legyilkolászok pár száz (és most tényleg alig túlzok) szúnyogot.

miután végeztem, a teniszütőt bedugom a konnektorba tölteni.