ez a munka irreális helyekre visz el minket, mondta ma a Kártyás, és milyen igaza van, mert átvitt értelemben is elég sok abszurditás történik itt velünk.

az olyan banális dolgokat, hogy ma grillcsirkét ettem pálcikával, inkább hagyjuk.

ennél viccesebb volt, amikor bevásároltunk a vonatútra és jobb hiján behűtött dobozos nescafét vettünk, ha már ebben az országban nincs kávé. később, amikor a vonaton nem működött a légkondi és 34 fok volt (volt a falon hőmérő, szóval ez nem költői túlzás), akkor azon kaptam magam, hogy lelkendezve felkiálltok: “Thank God, at least the coffee is still cold.”

emelt szintű abszurd szituáció volt, amikor a közeli nagy város egyetlen főutcájának egyetlen mcdonald’s-jában felcsendült a poljuska kínaiaul.

de a helyzetemet talán leginkább az írja le, hogy ma életemben először megkérdezték tőlem, hogy európai vagyok-e, mert úgy nézek ki.

az már csak bónusz poén, hogy amikor vacsorára kihozták a sült galambot (!), a Kártyás érdeklődött, hogy ugyan mi ez, mire azt bírták kinyögni, hogy pingvin.

az élet furcsa helyzetekbe kever engem, az elmúlt két órában például egy mormonnal jópofiztunk, itt Kína külsőben.

még sose találkoztam igazi mormonnal, de róla se mondanám meg, ha nem tudnám. nagyon kedves, és üdítő, hogy végre értem, hogy mit beszél.

jelzem, kezdünk úgy festeni, mint egy angol nyelvköny, egy asztalnál ül az amerikai, az angol, az indiai, a kínai, a hong kongi és a kelet-európai. (de akár egy vicc kezdete is lehetne).

tiszta idill, a kettő darab légkondival felszerelt meeting roomban ülünk, a főnök Hong Kongban, kint nyírják a füvet, az angol kolléga pedig kihangosította a brit rádiót. még valami poshadt kávét is találtunk, a gyomrom meg végre stabilizálódott. egy percre olyan, mintha valami normális logikájú helyen lennénk.

két lehetőség van:

– ebben az országban mutáns szúnyogok vannak

– nem szúnyog csípet meg

mert hogy vörösen lüktető sárgás színű amőba alakú csípésem még sose volt, most viszont kettő is megkeseríti az életemet.

remélem nincs errefele malária.

ha valakinek van tippje, hogy a fenistilen keresztül mivel kenegessem magamat, szóljon!

egyébként meg menjek a fenébe, hogy itt nyavalygok, mert a hétvégén itt voltam:

a nagy vidámkodást most megszakítom egy kicsit, mert a faszom kivan, szétcsíptek a szúnyogok, felfordult a gyomrom, kézzel mosom a ruháimat egy vödörben (a lavorok eltűntek), a főnök meg valamiért kitalálta, hogy nem vagyok elég committed, pedig tegnap még arról volt szó, hogy haza mehetek előbb. mindennek fejében nem bírom lejátszani a Kártyás által átküldött videókat, miközben Hubbie primán meg tudta őket nézni, miután átküldtem neki őket, szóval a hiba egyértelműen az én készülékemben van. és valaki mondja el nekem, hogy mi a kiscsillagért gondoltam én, hogy méregtelenítő kúrát tartok és nem hozok magammal egy szál cigarettát se, mert úgyis csak egy social smoker vagyok. és miért nincs ebben az országban SAJT??

tisztában vagyok vele, hogy van rajtam pár kiló felesleg, de ezt nem úgy szándékoztam leadni, hogy három napig nem bírok semmit se enni, mert nem tudom, mit válasszak az algába tekert csirke porcogó, a takonytészta és a moszatleves közül, majd ma, amikor végre sikerül értelmes kaját magamhoz venni, akkor meg világrekordokat döntök meg az iróasztalom – wc távon.

és csak leszögezném, szeretem a kínai kaját, de amit hétvégén felszolgáltak, arra a helyiek is azt mondták, hogy szar.

az íróasztalom pedig az első emeleten van, a wc is, de két külön épületben.

na de a nagy ünnepi bemutatást természetesen látványos ünnepség követte,
ahol kis izelítőt kaptam abból, hogy milyen lehetett május elseje egy vidéki
művházban az átkos alatt.
a gyár (valamiért így hívjuk, pedig nem gyártunk semmit, csak rengeteg
emberke ül monitorok előtt egész nap) multifunctional roomjában volt az
ünnepség. itt általában pingpong asztalok állnak, meg egy billiárdasztal
ronnie o’sullivan óriás arcképe alatt (pedig itt aztán tisztában vannak a
snooker paramétereivel), de az alkalomra kiürítették, a színpadot
lufballonokkal díszítették, közvetlenül a színpad elé pedig asztalokat
toltak össze, terítöt raktak rá meg gyümölcsös tálakat, és ide ültették a
diszvendégeket, vagyis hogy minket, még kis névtáblácskákat is kaptunk (meg
fejenként egy üveg vizet, ami elég jól jött később).
mögöttünk szépen sorba felsorakoztak a dolgozók, a földre leragasztott A4es
papírok jelölték, hogy melyik csoport hova álljon. szinte mindenkinél volt
egy kis műanyag tapsolóka, két műanyag kéz között egy harmadik, rázni kell
és tapsol helyetted, kb olyan hangja van, mint egy kereplőnek.
a műsorhoz természetesen dukált két műsorvezető, egy fiú, egy lány. itt
megfigyelhettük, hogy az általános sminktrendet errefelé a masszív
csillámpor jelemzi a szem körül. a konferansziék előbb bemutatták a
díszvendégeket, vagyis minket. bemondták a nevünket, a tömeg éljenzett és
tapsolt, az érintettnek pedig fel kellett állnia és integetnie.
ezután következett a nagy főnök, aki elénekelt egy westlife számot, a tömeg
örjöngött, tapsikolt és együtt énekelte a refrént, én sokkos állapotban
addig jutottam, hogy megállapítsam, hogy egész jó hangja van.
az ének után jött beszéd is, majd hip hop bemutató három lánytól, akik nulla
mozgáskoordinációval, unott fejjel ugrabugráltak föl-le arany lamé topban,
bőr forró nadrágban és combfixben. itt a Kártyással már nem igazán mertünk
összenézni, inkább próbáltunk eltünni a vizespalackunk mögé.
újabb beszéd majd előreléptetések, az eddig rózsaszín blúzos lányok kaptak
fehér blúzt, majd újabb táncbemutató ezúttal valami kánkán szerű hastánc
fantázia, amit olyan zenére adtak elő, amit lengyel barátaink csak disko
polonak hívnak, talán az elektrócsárdás lenne a jó megfelelője,
természetesen egy fejhangú kínai faszi előadásában. itt már tényleg majdnem
sírtam a röhögéstől, amit próbáltam jó indulatú mosolynak álcázni, de a
Kártyásnak ekkor eszébe jutott, hogy készít videót, és persze a show mellett
engem is vett, majd kérek engedélyt, hogy itt közzétegyem. ezután már csak
az össznépi kornyikáláson kellett átesni, hajladozó kórussal és külön lapra
nyomtatott betűkből összeálló üzenettel.
istenem, már ezért megérte!

itt zárójelben megjegyezném, hogy azért vagyunk most mind a ketten itt a
Kártyással, mert a cég komoly pozitív változásokon esik keresztül ezért az
összes overseas kollégát (így hívnak minket) összetrombitált a főnök, hogy
bemutasson minket fontos embereknek. ez lehetőséget nyújt egyébként arra
hogy végre megismerjem közvetlen “főnökömet”, az angol pasast, akivel két
hónapja skype-olok napi rendszerességgel. szerencsére azonnal szimpatikus
lett, ami azért is jött jól, mert a bemutatkozásokon kívül remek csapatépítő
kirándulás is várt ránk. csak hogy ne legyen ennyire elbeszélésöszerű az
egész, zárójelben mejegyezném, hogy ezeket a bejegyzéseket a telefonomról
írom az említett csapatépítőről hazafele az éjszakai vonaton. az állomásokon
néha van wifi, akkor sikerül elküldeni pár dolgot, ezért vágom ilyen kis
darabokra a sztorit.

több részletben írom, hátha úgy átmegy.

na szóval sikerült megérkezni kinába a Kártyással. a repülö út remek volt,
félig üres volt a gép, ezért szana szét terpeszkedtünk és mindenki nagyon
kedves volt. hong kongban döbbenetes pára fogadott minket és itt kicsit
elrontottuk, mert nem egy egyenes buszjáratra száltunk, amit túl lassúnak
ítéltünk, hanem a csúcsforgalomban elindultunk hong kong belvárosába
busszal, szóval csodásan be is dugultunk és szétfagytunk a légkonditól.
végül elértük a pályaudvart, de még egy órát várnunk kellett a through
trainra, ami elvileg 40perc alatt átvisz kínába, ehhez képest csak majdnem
két órát mentünk vele, miközben a fedélzeti tévén Polgár Judit magyarázta,
hogyan lett sakk nagymester. a pályaudvarról már csak egy 20perces autóút
várt ránk és végre megérkeztünk egy étterembe, ahol ott ült mindenki, de
tényleg mindenki, mindjárt el is mondom, kik.