az ilyen napokon ágyban kell maradni és rajzfilmeket kell nézni. reggelire pedig vajas kakaós kalácsot kell nagymama baracklekvárral megkenni.

(kitaláltátok, a valóság merőben más. de azért álmodozni szabad)

ma szinte szándékomon kívül felkerültem egy rögtönzött levlistára a többi dramaturggal, akik ugyanazt a béna sorozatot fordítják mint én (kövér embereket fogyasztanak le 2 hónap alatt).

hát hogy is mondjam… jelentősen megnőtt az önbecsülésem és még arra is rájöttem, hogy a stúdió tényleg értékel engem, ha csak azt nézem, hogy én milyen feladatot kaptam hozzájuk képest…

lehet, hogy mégis csak érdemes méricskélni magamat a többiekhez, bármennyire is arra tanítottak, hogy ennek nincs sok értelme, jelen esetben többet segít, mint a negyedik c-vitamin tabletta.

nahát, mik nincsenek, most harmadszorra kapom meg ezt a díjat, egyszer még nagyon régen, aztán most hirtelen egy héten belül kétszer is.

köszönet érte hosszunak és Anonyma 70-nek. mivel leteper a nátha és a határidő, nem piszmogok a díj és a linkek beillesztésével és azt is csak néhány algopyrinnel később fogom elárulni, hogy kinek adnám tovább, ha megbocsátotok.

nehéz hét olyan dolgot mondani, amit ne tudna még mindenki, (a grafománia és az 5 éve folyamatosan vezetett blog előnyei), de azért megpróbálom.

– az óvodában vekker volt a jelem, ehhez képest nem vagyok egy nagyon pontos ember

– egyszer sikerült egy hónap alatt háromszor is megroppantanom az orromat (hogy el is tőrt, mai napig rejtély, de azóta sem igazán egyenes)

– van autóm, de nincs jogsim

– életemben kétszer is voltam már földrengésben, ebből az egyik 6.2-es erősségű volt

– megjelent egy verses kötetem

– nagy Final Fantasy rajongó vagyok (a játék, nem a film)

– imádom a gügye dolgokat, mint Takeshi’s Castle, Játék Határok nélkül, Eurovízió, műkorcsolya, James Bond, musicalek és hasonló könnyedebb dolgok

+1 BÓNUSZ: utálom a franciákat, de senkinek se hagyom, hogy szidja őket.

na ez szuper. az elmúlt 10 napban tényleg nem volt semmi dolgom, éppenséggel ágynak is eshettem volna nyugodtan.

de nekem persze a holnapi határidő előtt kell benáthásodnom, csak hogy még nagyobb élvezet legyen a fordítás.

ülök köntösben az ágyban, próbálok nem fázni és nem túlzottan önsajnálkozni.

voltam már vidámabban is.

szűz máriám, azt is álmodtam, hogy ellopták a biciklimet (nem a narancssárgát, hanem a szívem csücskét).

vidám éjszakám volt, hiába.

ez előző bejegyzésemről jutott eszembe, hogy zavaros álmomban szerepelt klaudy kinga, aki elismerően megsimogatta a buksimat és közölte velem, hogy mindent neki köszönhetek, hisz ő vett fel engem az ELTE fordítóképzőjére.

kedvesen mosolyogtam és közöltem vele, hogy én a BME fordítóképzőjére jártam.

jó volt nézni az arcát.

kaptam egy emailt, hogy ugyan már adjak  interjút szakdolgozathoz a francia fordításról, filmfordításról és a jó fordítói magatartásról.

majd megmondom neki, hogy ha teheti, kocsma helyett inkább a munkába menjen.

(vicces kívül, egészen meg vagyok hatva, egészen veszprémből feljön ezért valaki. pár hónapja a végzős gimnazisták, most meg ez, a végén én leszek az új klaudy kinga).

nahát, úgy tűnik tegnap este véletlenül nem a munkába, hanem a kocsmába mentem. mindezt hónom alatt egy másfél négyzetméteres molinóval, hogy eladó (valójában nem történt meg, de azért vicces lett volna, ha a gondosan összehajtogatott felirat egyszer csak szétnyílik és magamat árulom az utcasarkon Hubbie telefonszámával).

mindenesetre most dolgozhatok, érdekes lesz…

hát láttam a nine-t, de minek. úgy érzem, ha most nem írok róla, holnap már nem leszek képes rá, mert ennek a filmnek kb 3 nap a szavatossági ideje, utána teljesen kitörlődik az ember agyából.

röviden és tömören: szar.

bővebben: igen, annak ellenére is szar, hogy benne van egy csomó csodálatos színésznő, akik mind szépek, meg csodálatosan játszanának biztosan, ha egyáltalán lenne mit. mert szerepet, azt elfelejtettek írni nekik.

gondolom a rendező megnézte a 8 és felet, aztán úgy gondolta, hogy ha már a chicagóval annyit kaszált, akkor leforgatja ugyanezt, csak miért is ne énekeljenek benne, azzal meg lehet venni a háziasszonyokat kilóra, még akkor is, ha a medveczky ilonává szárad sophia loren követi el ezt, vagy az általam nagyra tartott judi dench, akinek lássuk be, egyáltalán nincs hangja.

nem baj, ha plimplim a zene, dallam egy szál se és a koreográfiákat sem igazán bírom értelmezni (az pedig sokat elárul, hogy az egyik leglátványosabbnak szánt jelenetben, ahol penelope crúz szerencsétlenkedik egy kötéllel, csak arra bírtam koncentrálni, hogy nahát, legalább hat centi vastag szivacsot ragasztottak penelope tenyerére, hogy a kötél ne kezdje ki a kezét, amivel nincs semmi baj, de ezt miért nem rejtették el?), majd beleölünk jó sok milliót, akkor nagy siker lesz.

daniel day lewis szenved összevissza valami pszeudó olasz akcentussal pszeudó egzisztenciális krízis közepén (amiről őszintén szólva nem tudunk meg szinte semmit). mindezt legalább szép ruhákban és gyors autók társaságában teszi, ránézésre elhiszem róla, hogy ő a sztenderd borostás, ápolt középkorú olasz, de az illúzió itt véget is ér (az napi ötszáz cigaretta mellé például egyszer sem iszik kávét vagy aperitívet, ami pedig minden olasz filmben szereplő jelenet).

annyi olasz rohangál világszerte, miért nem bírtak szerezni egyet erre a szerepre? vagy ha ragaszkodtak az amerikai nézethez, akkor miért az olasz film egyik legzseniálisabb és legmélyebb darabjához nyúltak?

és miért csináltak belőle egy színes-szagos, silány szart?

az elmúlt egy órában két sikerélmény is ért:

– elkészítettem életem első rántását

– végre sikerült felhúznom az ágyneműt kevesebb, mint 10 perc alatt, anélkül, hogy egyszer csak elvesszek a paplanhuzatban

hozsanna