nem értem, miért írják rá, hogy mediterrán kenyér, amikor ez valójában papír…

(ilyet se veszek többet)

esküszöm nektek, elaludtam az orromat. nem hittem volna, hogy lehetséges, de amióta egyszer begörcsölt a gégém, már semmin se lepődöm meg (de zsibbadó orral legalább lehet nevetni, görcsös gégével már kevésbé).

a kezdő háziasszony(nak)

– ugyan eszébe jut, hogy a hiper érzékeny, pihe puha fehér pulcsit kímélő programom mossa a mosógépben, de azért biztos, ami biztos, berak mellé egy másik, hiper érzékeny, pihe puha lila pulcsit.

– gondol arra, hogy a három héttel ezelőtti hóviharos időben vigyen magával forró teát termoszba a 3 órás kocsiútra, de az már csak ma jut eszébe (a férjének), hogy kiöntse.

– sikerül olyan dolgokra penészt generálnia az idők folyamán, amikre nem lehet, például a kávéra, sőt a lefőzött kávézaccra a lezárt kotyógó alján.

– van a hűtőjében eredeti roquefort, de a kenyér mintha elfogyott volna néhány napja…

– újdonsült porszívójával sikerül megbontani a parkettát és a falat is.

– sikerül a lábára csukni az ultrastabil vasalódeszkát (a vasaló szerencsére nem volt rajta).

hiába no, szeretem az abszurd helyzeteket.

a névnapomat stílusosan egy átvirrasztott éjszakával és egy mirelit pizzával ünnepeltem, majd biztos, ami biztos alapon, még a kocsmába is elmentem rontani a levegőt, minek örömére sikeresen sokkoltam egy relatíve újkeletű ismerősömet, azzal, hogy a harmadik sör után trágár szavak kíséretében meséltem el valamilyen bizonyára szórakoztató anekdotát (de az is lehet, hogy politizáltam, bevallom, már nem emlékszem pontosan). amikor éjfélkor egy emberként állt fel mindenki, boldogan indultunk haza, de végül mégis csak inkább újkeletű ismerősöm lakásán kötöttünk ki egy nagyon béna társasjáték társaságában, amitől sikerült allergiarohamot kapnom, így szégyen szemre taxit hívtam a 3 buszmegállónyi távolságra.

mostanra azt hiszem sikerült kialudnom magamat, bár a tegnap estét is egy kocsmában töltöttem, méghozzá születésnapi ünneplésen, bár az ünnepelt elég gyorsan kiájult a képből és békésen szundikált egy sarokban, míg mi vigadtunk és a disznóölés fortélyairól beszélgettünk (mi, pestiek, höhö).

a ma estét tudtommal nem a kocsmában fogom tölteni, de még ki tudja, mit hoz az élet, most mindenesetre elindulok végre valamerre, lehetőség szerint biciklivel és átgondolom az életemet.

holnap pedig elindítok egy szokásos “lobbyzzunk munkáért” hadjáratot, lehetőség szerint új célpontok becserkészésével.

a szabadúszó élet előnyei, hogy fenn lehet maradni megnézni az olimpiát, azon belül a korcsolya férfi döntőt. és még dolgozni is lehet előtte, utána, alatta. éljen soká a kávégépünk!

most, hogy elvitték a kutyit, lassan visszaáll a rend és ideje leülnöm dolgozni, ha már kikönyörögtem egy kis melót múlt héten, hogy komótosan meg tudjam csinálni a hét alatt, ehhez képest persze most ülök neki, mert a hét eleje enyhén szólva is a szétesett lebegésről szólt.

Pablo is visszautazott, pedig itt volt röpke 5 napra, ültünk bambán tegnap a Castroban, nem igazán bírtunk mit kezdeni magunkkal, berugni mégsem lehet délután 5kor, vacsorázni még korai, ebédelni már késő, ettünk inkább egy desszertet és ittunk több liter limonádét és a bambuláson kívül természetesen beszélgettünk, többek között az új Cha-cha-cháról a Déliben, de arra már bírtuk rávenni magunkat, hogy a Deákról átmetrózzunk oda és ott is igyunk egy limonádét.

lehetne már végre tavasz.

nos a kutyit (Kifli névre _nem_ hallgatott) tegnap este elvitték, nem ez volt életünk legvidámabb pillanata, de belátjuk, hogy a kertes ház valószínűleg sokkal jobb lesz neki, mint a mint lakásunk.

tegnap este levittük egy utolsó sétára, Hubbie futott vele rengeteget, de látszott rajta, hogy legalább naponta két órát kellene futkároznunk, hogy igazán lekössük. amikor feljöttünk, még gyorsan bemutatta, hogy már képes visszahozni dolgokat, csak hogy még jobban fájdítsa a szívünket, hogy a világ legokosabb kutyájától vagyunk kénytelenek megválni.

ezzel együtt vidáman elment mással is pórázon a kis szajha, majd azzal kezdte, hogy az új helyen megette a másik kutya vacsoráját is. azt hiszem nem kell félteni a továbbiakban.

a lakást egyszer már felmostam és kiszellőztettünk, most jön a mosás, porszívózás, nem-sopánkodás.

hát nem túl vidám dolog hazahozni egy kutyát menhelyről, majd rádöbbeni pár nappal később, hogy fulladásos, köhögős allergiát okoz…

ha minden jól megy, ma este Hubbie egyik munkatársa magához veszi, kertes házba. én pedig nézhetem itt addig, ahogy szuszog a rongyszőnyegén.

pedig ezalatt a pár nap alatt megtanulta, hogy le kell ülni a sarkokon, meg hogy a parkban kell szarni, nem a nappaliban. és egy mobiltöltőn és egy edzőgatyán kívül mást nem is szedett szét…

na, a jobb oldali sávba kaptatok kis animált izét, amin a képeim látszódnak, ha ráklikkeltek, bejön nagyba. mivel mostanában erősebben ráhasaltam a fotó témára, szívesen veszem a kommenteket !

unalmas perceimben próbálom eldönteni, hogy a tüdőm fáj, vagy csak a hátam. mindenesetre bekentem vietnámi balzsammal, ártani nem árthat (legfeljebb a pizsamámnak).