ma meg aszondják a hiperaktív 2 éves kisgyerekre, hogy pocket rocket.

mi jöhet még?

aszondja nekem, no rush, sugarpuff. legutoljára a cocks in frocks-on röhögtem ennyit.

na, végül csak kutya volt, az is a szimpatikus pamacs műfajból, az idegesítő kisgyerekek elmentek biciklizni, illetve a jelenlévők kedvesen nézegettek engem, és adtak puszit, a valakinek-a-rokona-laci pedig főzött isteni tokányt, majd a kertben kipróbáltuk a legújabb riasztópisztolyt, amihez kábé annyira értettünk, mint woody allen a kokainozáshoz, közben apám elmagyarázta, hogy hány féle kemenceépítő tanfolyam létezik, és ő ezekből melyeket fogja elvégezni.

tulajdonképpen egész jól szórakoztam, meg is hívtam az egész családot jövő hétvégére hozzánk, bár lehet, hogy ezt nem gondoltam át teljesen.

nyavalygok itt, hogy miért kellett 9kor kelnem, hogy dolgozzak, ahelyett, hogy mondjuk legalább túrázni mentem volna, vagy körbebiciklizném a velencei tavat, de helyette itt rohadok a szobában és dolgozom, fúj fúj.

aztán meg fúj fúj, hogy mit kell kimennem csömörre családi banzájra, ahol lesz kutya és macska, tehát sok allergén elem, meg idegesítő kisgyerekek, miért nem ülhetnék inkább itthon.

a fene a jó dolgomat.

nos, hát úgy tűnik, holnap velencébe látogatunk, az olaszországi velencébe, két éjszakára, mert miért is ne (na jó, azért az út jelentős mértékben összefügg a születésnapommal és a last minute hotelszoba árakkal).

egészen furcsa érzés két napot az ágyban tőlteni, dextert nézni és időnként elaludni bizár álmok közepette.

bizonyára holnapra már szinte majdnem teljesen jól leszek és dolgozhatok, mint a hülye. hurrá.

el se hiszem, hosszú idő óta először sikerült időben kész lennem a melóval, vagyis nem csak határidő előtt (ez menni szokott egyébként is), hanem úgy, hogy emberi időben le tudtam feküdni és van ma egy teljes (na jó, 3/4) szabadnapom! hihetetlen érzés.

persze ennek örömére elöntött a nátha, de nem izgat, én most azonnal fogom magam és elmegyek a bringaexpóra, ahol remélhetőleg lesz pofám remek képeket készíteni. de tényleg.

az úgy volt, hogy másfél hónapja erőt vettem magamon, hogy én most már tényleg megszabadulok attól a két fránya anyajegytől ami az orromon díszeleg (bár nem látja senki). el is mentem az esztékába, főorvos néni ránézett, mondta, hogy ez bizony vágni kell, beutalt a sebészetre, ahol adtak időpontot holnapra. 

türelmesen kivártam a másfél hónapot, tegnap már épp kezdtem izgulni, sosem feküdtem még kés alá, amikor csörren a telefon, hogy ha nem baj, jöjjek inkább ma reggel, mert a doktor úr továbbképzésre megy.

enyhén ideges állapotban odamegyek ma reggel a megbeszélt időpontra, ücsörögök még vagy 45 percet a sebészet előtt, végre behívnak, orvos köszön, orvos rám néz, aszondja, ezt inkább ne vágjuk le, mert nagyobb lesz a heg, mint az anyajegy és ronda lesz az orrom.

hálálkodom majd távozom.

még jó, hogy másfél hónapot vártam erre.

mostanábban hallottam pár baromságot. íme:

1) – Szerintem elmehetnénk a Szoborparkba vagy a Sziklakórházba.

     – Mi is ez a Sziklakórház?

     – Hát tudod, atomtámadás esetén…

     – Ja, megvan. Valamiért egy pillanatra azt hittem, hogy ott gyógyítják a sziklákat.

     – Mert a Szoborparkban a sok ácsorgásban elfáradtak?

2) Vígszínház, főpróba, 500 forintos jegy a kakasülőn, félház.

    – Csókolom, a ruhatár kötelező?

    – Nem, de a kabátjukat nem rakhatják a székekre, mert én figyelni fogom magukat és bizz Isten felvetettem magukkal!

3) Gong Presszó, Erzsébet krt.

   – Két capuccinót szeretnék.

   – Jó, de csak kávéból tudom adni.