baszki, nincs apelláta, éjszakázni fogok, méghozzá keményen. vettem két liter kólát, hátha az segít, de úgy is tudom, hogy egy idő után már semmi sem segít. és még nem értették a telefonban, hogy miért reklamálok, hisz ez egy "semmi extra" 90 perces film. haha. 45 perc után volt az első egymást követő 5 másodperc, amikor nem pofázott senki, csak 113 oldal a szövegkönyv, nem szellősen gépelve, és többnyire legalább hárman tolják a monológjaikat egyszerre, igazán remek. áh, basszák meg.

a mai nap jó híre, hogy ulickaja fog dedikálni a könyvfesztiválon. és még ennél is jobb hír, hogy erről már most értesültem, nem pedig két nappal azután, miután elment.

lássuk, hogyan fogok ma körülbelül 40 órát dolgozni.

azért jó kétnyelvű filmeket szinkronizálni, mert az ember konkrétan megőrül, hogy a csaj francia, a pasi amerikai, egymás között angolul beszélnek,de a csaj néha franciául kommunikál, mert párizsban vannak, viszont ezt a magyar néző kevéssé érzékeli, mert végig magyarul megy minden, amikor viszont a pasi franciául próbál beszélni és rosszul tud, akkor viszont amerikai kiejtése van magyarul, hogy érted, hogy ő béna. és közben persze bömböl a rádió és a kurva főhősnő meg belső monológokba veszik el másodpercenként (aki írt már szinkront, az tudja, hogy ez miért annyira drámai, aki nem, annak elmondom, hogy azért, mert a rádió szövegét is meg kell írni, mégha azt nem is halljuk általában, kell valami alapzaj, azt viszont valami szövegből kell mixelni, szóval az ember legyen leleményes és írjon meg 3 percnyi random rádió dumát, miközben a hősnő meg magában monologizál, és lehetőleg még valaki beszél is hozzá, akit szintén nem hallunk, de ugyancsak meg kell írni)

és pont most, hogy ezt írom, hívnak, hogy légszi légszi, fordítsak ultra fontos levelet franciára. hosszú lesz ez a hét.

azt tudtam, hogy ma április 13.-a van, vagyis a 25. születésnapom. 

azt viszont elfelejtettem, hogy hétfő van és nem vasárnap és így mégsincs még egy napom a kedd déli határidőig.

tegnap egészen furcsán alakult az estém, bár ezen már nem lepődtem meg (mint ahogy a múltkor azon se lepődtem meg, hogy engem pécézett ki magának a hosszú barna hajú ártisztik beütésű lány, hogy elmesélje a lehetetlen szerelmét az erkélyen röpke másfél órában, igen, teljesen ismeretlenül). 

a gödörben ücsörögtem muchachával, ahol meglepően kevesen voltak, majd hirtelen egy telefonhívás teleportált minket a székely mihály utca legrémesebb házába, ahol nem vicc, még kaputelefon sincs, meg persze vakolat se, ellenben a szomszédok nem szólnak semmit, ha 8 ember a gangon fröccsözve franciául üvölte kommunikál a mellette állóval.

a helyen másfél két éve nem látott kedves emberek vártak és persze régi szép anekdóták és új pletykák. a tervezett fél óra helyett három és felet maradtam, (szándékosan) megfeledkezve tudatos absztinenciámról.

hajnali 1-kor 4 pohár rosétól erős vagyok és bátor, a király utcában csoszogok vissza a gödörnél hagyott biciklimhez, amikor hangos klafogásra leszek figyelmes, egy ismeretlen lány fut mögöttem, gondolom, biztos el akar futni mellettem balettcsipőben, hát elengedem, de erre megáll mellettem, és odafordul:

– te hova mész?

– a gödörbe.

– az jó! én elvesztettem a barátaimat.

és jön mellettem szótlanul. egy idő után bátortalanul megkérdezem, hogy valami baj van-e, mire elkezdi ecsetelni, hogy ő a merlinbe megy, és nagyon pisilnie kell, és múlt évben a szimplakertben ellopták a biciklijét, mert nem kötötte le, és szerintem a tapolcai piacnál közelebb tudna-e jó városi biciklit venni.

bevallom, ez engem is meglepett, főleg, amikor a király utca végén elbúcsúzott és tovább klaffogott a merlin felé. nem tűnt különösebben részegnek, leginkább teljesen indokolatlan és buta volt, de túl sok vizet nem zavart.

itthon egy csokor lufi várt az előszobában. szeretem az ilyen estéket.

tegnap megközelítőleg negyedóráig toltam a biciklimet, de lehet, hogy annyi se volt, ehhez képest 3 meglehetősen csúnya véraláfutás van a lábamon (beleállt a pedál), és vagy 14 olajos láncnyom, ami nem jön le, intenzív sikálással sem (nem értem, hogy került a vádlim közepére az olaj, valószínűleg ha szándékosan ezt akarnám elérni, nem sikerült volna…)

mindig gyanakszom, ha túl rendezett könyvespolcokkal találkozom…

amikor az ember aránytalanul keveset alszik és aránytalanul sok mindent csinál napközben, az a kellemetlen érzése támad, hogy az egész hét csak egy hosszú nap volt, ami úgy indult, hogy felkeltem, majd többször besötétedett, majd újra kivilágosodott, és most már igazán jó lenne lefeküdni végre.

aszondják ma nekem mondjam meg, leendő gyermeikeim melyikünk családnevét viselik majd. mert ezt most bele kell írni, mert muszáj, mert ez a szabály, mondjam már meg, na. most álljak le magyarázni, hogy leendő gyermekeink nem lesznek? inkább benyögtem fijanszé családnevét,én őskonzervatív. bezzeg én nem veszem fel az ő nevét. én ősfeminista.